A válságkezelő kormány egyéves cselekvési terve alapján július 1-jétől az újonnan igényelhető lakástámogatások felfüggesztésre kerülnek. Az intézkedéssel párhuzamosan a kormány - kabinet döntése alapján új kormányrendeletet dolgoznak ki a lakástulajdonnal nem rendelkező fiatalok és fiatal házaspárok lakáshitel kamat támogatására, melynek célja új lakás építése, új lakás vásárlása vagy lakás korszerűsítése.

Az új kamattámogatás 2009. október 1-től lesz igényelhető, a jogszabály kidolgozásában valamennyi érintett minisztérium részt vesz. Az említett intézkedésekkel összefüggésben volt szükséges a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) kormányrendelet módosítása is.
Magyarországon lakáshiány nincs, a rendelkezésre álló forrásokat válság idején takarékosabban, a kilábalást jobban szolgáló célokra kell fordítani. A cselekvési terv szerint a szigorítások ellensúlyozására meg kell kezdeni egy új lakás és bérlakás-támogatási rendszer kialakítását, a mainál szigorúbb rászorultsági feltételek mellett.
A módosított jogszabály alapján megszűnő kedvezmények a 125/2009. (VI.15.) kormányrendeletből idézve az alábbiak: "2009. június 30-át követően a) a lakásépítési (-vásárlási) kedvezményre, b) a fiatalok otthonteremtési támogatására, c) a jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatására, d) a kiegészítő kamattámogatásra, e) az értékesítés vagy bérbeadás céljára való lakásépítés kamattámogatására benyújtott támogatási kérelmek alapján állami támogatás nem nyújtható.

Kilencven százalék helyett hetven

A Fészekrakó Program keretében kiadott, a fiatalok lakáskölcsönéhez kapcsolódó állami kezesség vállalásának és érvényesítésének részletes szabályairól szóló 4/2005. (I. 12.) kormányrendelet az alábbiak szerint módosul:  "A nyújtott kölcsön teljes összege nem haladhatja meg a hitelcél szerinti ingatlan vételárának, új lakás vásárlása vagy építése esetén pedig a telekárral együtt számított általános forgalmi adót tartalmazó vételárának vagy építési költségének 70 százalékát" (az eddig adható 90% helyett).

Továbbá az állami készfizető kezességvállalás további, eddig nem szereplő feltétele, hogy a kölcsönt forintban nyújtják és a törlesztése is csak forintban történhet, árfolyamkockázatot a kölcsönt igénybe vevő nem visel.
A kormány cselekvési terve alapján hozott intézkedésekkel az elérni kívánt költségvetési megtakarítás 2009-ben (július elsejei bevezetéssel) várhatóan 24 milliárd forint, 2010-ben 50 milliárd forint, 2011-ben 67 milliárd forint.

Vizsgálni kell
a felfüggesztések hatását

A lakáscélú állami támogatások egyes elemeinek felfüggesztése jelentős beavatkozás a lakáspiaci folyamatokba - mely a lakáskörforgási lánc jelentős beszűkülésének és a lakásárak csökkenésének hatására akár ingatlanpiaci válság kialakulásához is vezethet - , ezért vizsgálni kell a jelenlegi egyes lakástámogatási formák felfüggesztésének költségvetési hatását.
Minden ellenkező híreszteléssel szemben lehetségesnek bizonyul a következő támogatási elemek megtartása: lakás-akadálymentesítési támogatás, vízközmű kamattámogatást, társasházi, lakásszövetkezeti épületek közös részeinek felújítására felvehető kamattámogatott hitel, valamint a települési önkormányzatok tulajdonában álló lakások felújításához igényelhető hitel, illetve a pályázati módon működtetett támogatási formák. Ezek a kiadások nem az "egyéb lakástámogatások" előirányzatból, hanem önálló előirányzatból kerülnek finanszírozásra.
A kormány a devizahitel-adósok számára történő eddigi segítségnyújtáshoz kapcsolódóan, valamint az árfolyamkockázattal járó lakossági deviza-eladósodás mérséklése érdekében 2009. október 1-től új lakáshitel-kamattámogatási rendszert vezet be a lakástulajdonnal nem rendelkező fiatalok és fiatal házaspárok megsegítésére. Ennek célja lehet új lakás építése, új lakás vásárlása, illetve a lakástulajdonnal rendelkezőknek: meglévő lakás korszerűsítése.

Kizárólag forint hitel

A kormány ezzel a szándékával 2009. október 1-től is reális és kiszámítható alternatívát kíván nyújtani azon fiatal családok számára, amelyek a lakáshelyzetüket devizahitel helyett, árfolyamkockázat-mentes forint alapú hitelfelvétellel kívánják megoldani.
A támogatott lakáshitelek kamattámogatásának felfüggesztésével az állami alkalmazottak részére nyújtható állami kezességvállalás melletti lakáskölcsönök sem lesznek elérhetők, ugyanis ez a típusú kezességvállalás csak a forint alapú, kiegészítő és jelzáloglevél kamattámogatású lakáskölcsönökhöz adható.
A köztisztviselők, a közalkalmazottak, a honvédség, a fegyveres testületek hivatásos állományú tagjai, a bírák, az ügyészek, az igazságügyi dolgozók állami kezességvállalás mellett - a hitelintézeti belső szabályoknál nagyobb összegű - kedvezményes kölcsönt vehetnek fel új lakásépítésre.
A kezességvállalás lényege, hogy az állam a központi költségvetés terhére, bizonyos korlátokig készpénzfizető kezességet vállal a lakás építéséhez hitelintézettől felvett lakáskölcsönnek arra a részére, amelyre az építendő ingatlan értéke nem nyújt fedezetet.
Az állami alkalmazottak kezességi kölcsönére vonatkozó részletes szabályok az egyes ágazati jogszabályokban találhatók.
           K. Zs.

A közszektor burjánzásának visszavágását célzó neoliberális politika, az Új Közpolitikai Irányítás (New Public Management) végnapjait éli, lassan divatjamúlttá válhat. Jönnek az egyszerűbb, átlát-hatóbb közigazgatási rendszerek, amelyek igyekez-nek a feladatokat a hivatal berkein belül megolda-ni. Vajon mit hagy örökül, tudott-e javítani a fel-adatellátás feltételein, van-e olyan öröksége, amit érdemes megőrizni? Ezeket és hasonló kérdéseket boncolgatja Kovács Róbert főiskolai docens, a Helyi Obszervatórium alapító ügyvezetője Vigvári András Drága-e a közigazgatás? című tanulmánya kapcsán.

A piaci szervezetek akkor hatékonyabbak, ha a szerve-zet valódi irányítója érdekelt a hatékonyságban, és képes ennek az érdekének érvényt szerezni. A közszektor szer-vezeteiben ez az érdek ebben a formában nem létezik. Ebből ered a magánszektor haté-konyságának a mítosza. A nagyobb magán szer-vezetek működése ugyanakkor hasonlatos a közszektoréhoz. A hazai, több tekintetben irraci-onális gazdasági környezetben nem biztos, hogy ugyanazon jellemzők alapján minősül hatékonynak egy szervezet, mint egy beállt, világos sza-bályrendszer alapján műkö-dő környezetben. A döntő kérdés a célok és az eszközök összhangja. Vigvári András szerint, a magánszférának a közszolgáltatásokba való bevonásának hangsúlyos oka volt a növekvő állam lebontása és a magántőke térnyerésének biztosítása. Ezek olyan célok, amelyek hasznosak lehetnek a társadalomnak, a gazdaságnak, de önmagukban nem eredményezik a közszféra, az adott szolgáltatásokra fordított költségek csökkenését.

Mi mennyi?

Általánosságban az ol-csóbb, hatékonyabb feladatellátás az az érv, amivel a különböző dis-kurzusokban leggyakrabban alátámasztják a piaci szereplők bevonásának szük-ségességét, míg a profitkivo-nás veszélye a legtipikusabb ellenérv.
Egy piaci vállalkozás az általa előállított termékért díjat kér el, mértékéről a piac mond érték-ítéletet. A díjak mértéke, a vállal-kozások nyereségessége a vál-lalkozó felelőssége. A közszolgáltatások esetében jelentősen sérül az az egyszerű kapcsolat, ami a piaci szolgál-tató és a szolgáltatás igénybe vevője között fennáll. Hiszen: egyrészt a közszolgáltatások díjait egy harmadik személy álla-pítja meg, másrészt a szolgáltatás nem visszautasítható, nem érvényesül az árérzékenység mint korlát, harmadrészt gyakran nem is a szolgáltatást ténylegesen igénybe vevő személy fizet érte. A közszolgálta-tások sokszor monopolhely-zetű (vízművek), vagy éppen kötelezően igénybe veendő (szemétszállítás) termékeket bocsátanak ki. Külön kezelendő az egészségügy, ahol a szolgáltató saját és sze-retteink egészségét adja szol-gáltatásként. Ilyen formán a közös-ségi szolgáltatás esetében nem is árról, hanem díjakról, hoz-zájárulásokról, adókról beszé-lünk.
E tényezők teszik megfoghatatlanná a közszek-tor szolgáltatásainak "árát". Másképp érvényesül ez a hatás az önkormányzati ügyintézés, a települési szennyvíz-elvezetés, az oktatás és például a városi tömeg-közlekedés esetében. A váro-si tömegközlekedésért díjat fizetünk, ami ismereteink szerint csak részben fedezi a szolgáltatás költségeit, a szennyvízelvezetés után csa-tornadíjat fizetünk, amely elvileg fedezi a szolgálta-tás költségeit, de a fizetés alapja egy másik szolgálta-tás, az ivóvíz igénybevételé-nek mértéke, az önkormány-zati ügyintézés pedig olyan szolgáltatás, amelyért fel sem merült, hogy fizetnünk kel-lene, az igénybevételt nem mérjük, az adónkért jár. Az oktatás egyes elemeiben bur-kolt díjfizetés van.

A közszolgáltatások,
közjavak előállításának költsége

A közszolgáltatások árának kérdése több oldal-ról megközelíthető: egyes ritkább esetekben alakít-hatja a verseny, de leggyak-rabban valamilyen norma-tív számítás és politikai dön-tés húzódik meg mögötte. A közösségi "árképzés" elvi-leg a szolgáltatások költsé-geinek, és egy meghatáro-zott standard nyereségnek a figyelembevételével tör-ténik.Vigvári András éppen ezen mérés-nek a techni-kai nehézségeire hívja fel a figyelmet, amikor az input, output vagy outcome felőli teljesítménymérés lehetősé-geit vizsgálja.
Vannak olyan szakmai vélemények, ame-lyek szerint a közszolgáltatá-sok pénzügyi-gazdasági tel-jesítményének elszámolását egyéb társadalmi-szerveze-ti tényezők is befolyásolják. Ilyen a "közösségi döntés" elmélete, amely az állam létrejöttéből, a dön-téshozók megválasztásának módjából, végül a választói és érdekcsoporti akaratokból vezeti le a közszféra működé-sét. Lényegében két alapvető választási lehetőséget feltéte-lez: a gazdaságélénkítését és a jóléti rendszerek működte-tését. Ennek alapján az árak magyarázata lehet, hogy az adott szinten a meghatározó személy(ek) milyen társadal-mi, választási elkötelezettsé-gekkel rendelkeznek.

Tényleges költségek -
normatív költségek

A privát cég vezetője maga sorol be egy költséget egyik vagy másik pro-jekthez, döntéséért többnyire csak magának felel, saját cégét, saját vagyonát kockáztatja. A közszolgálta-tások esetében egy ilyen eljá-rásnak sokkal szigorúbb elbí-rálás alá kell kerülnie, hiszen az a személy, aki a gazdasági-pénzügyi döntéseket hozza, csupán kezelője a közösségi javaknak. Az ilyen "puha" tényezők nem lehetnek a közfinanszí-rozás alapjai. Ez az oka annak, hogy a közszektor finanszíro-zását nem a tényleges, hanem normatív költségek alapján kell megoldani.
Vigvári András a közszol-gáltatások-ra elsődlegesen, mint feke-te dobozra tekint, tehát a bemeneti és kimeneti olda-lon vizsgálja a költségeket, majd osztályozza a szervezeteket tevékenységük szerint. Nagyon nehéz a közszolgáltatások mint tevékenységek tipizálása, még sincs más út. Csak a standarditás, normativitás, átláthatóság biztosíthatja a közpénzek gazdaságos, hatékony és eredményes elköltését. Egyfajta végletekig vitt példa lehet a programköltségvetés, amely elemi költségekből, célhoz kötötten építi fel a feladatokat.
A fenti, nagyon egyszerű szem-léletet a normatív támoga-tási rendszer mára mintegy 250 mutatóra és további szá-mos almutatókra bontotta. Alappillére lehetne a közfinanszírozás rendszerének, ám egyre távolodik az eredeti iránytól: a mutatószámok folyamatos növekedése, a lát-szólagos precizitás az átláthatóság csökkenését eredményezi. Egy 2007-es vizsgálatunk szerint egyetlen változó, a népességszám településtípu-sok szerinti bontása mentén, a különböző szintekre jutta-tott eltérő forrásmennyiséggel meglehetősen jól rep-rodukálható a mai rendszer, vagyis jelenlegi bonyolultsága értelmet-len. Keverednek benne a normatív és a különböző álla-mi programokhoz kapcsoló-dó ösztönzők.

Amikor
a mérőeszköz "visszaüt"

A normatív finanszírozás esetében nem a tényleges, hanem, például egy lakosra vagy más érintett cso-portra vetített fajlagos költség-nek megfelelő értéket tekint-jük vetítési alapnak. Amennyi-ben a fő mutató mellett vala-milyen korrekciós tényezőt is alkalmazunk, akkor korrigál-hatjuk a jól megfogható hátrá-nyokat (ritka népsűrűség, ala-csony jövedelem vagy rossz gazdaságszerkezet). Amikor a közszolgáltatások finanszírozása esetében felad-juk a "tényleges" költségekhez való közelítést, akkor az adott szolgáltatóra bízzuk, hogy a számára biztosított forrással hogyan gazdálkodik. Ezzel elke-rüljük, hogy abban tegyük érdekeltté, hogy nem valós, "túlfűtött" teljesítmény útján generáljon bevételt, amit a teljesítmény-finanszí-rozás okozhat. Ilyen "puha költségvetési korlátú" rendszer műkö-dött(-ik) az egészségügyben.
Amennyiben a finanszírozás lényegesen elmarad a normatív költsé-gektől ez a szereplők visel-kedésének perverzióját ered-ményezi, azt, hogy feladják a normális, racionális gazdálko-dás esélyét. A hatékonyságnak is fontos eleme a szolgáltatá-sok mértékének a rendelke-zésre álló források mértéké-hez igazítása. Ha csak 10 egy-ségnyi pénzünk van valami-re, és ennek tudatában cselek-szünk, akkor igyekszünk úgy elkölteni, hogy az ténylegesen a legfontosabb célokat szol-gálja, ellenkező esetben a 10 első, véletlenszerűen felme-rült ötletre költjük. Vélemé-nyem szerint ezzel függ össze az a sokak által diagnosztizált jelenség, amely a hazai köz-szektor több pontján egyszer-re észleli a hiány és a pazarlás jelenségét. Politikai bátorság kell egy-egy szolgáltatás esetében a rendelkezésre bocsátott források és a teljesítményelvárás összhangjához. Nehéz értelmezni a "veszteséges gazdálkodás" fogalmát egy olyan, közszolgáltató esetében, amelynek teljesítmény-paramétereit, díjait és kiegészítő támogatását, végső soron a költségvetését is, tulajdonosa (illetve az állam) állapítja meg. A "veszteség" oka, hogy a döntéshozó nem rendelkezik kiegészítő forrásokkal, és nem vállalja fel sem a lakossági hozzájárulás eme-lését, sem a szolgáltatás telje-sítményének a csökkentését. A közszolgáltatásoknak az a szintje, amely reálisan finan-szírozható, és amelyre a köz-szféra egyfajta garanciát vállal, a nemzeti minimum.

Magán-
vagy közösségi ellátási
formák?

A közszol-gáltatás költségének kérdése össze-függhet az ellátás választott tulajdoni, szervezeti, formai, finanszíro-zási megoldásával. A közösségi tulajdonú gazdasági tár-sasági feladatellátás esetében a szolgáltatások céljára bizto-sított források mértéke leginkább a rendelkezésre álló forrásoktól, lobbierőtől és/vagy a döntések politikai költségétől. A kiszer-ződött szolgáltatások esetében, nyílt pályáztatás alkalmazá-sával megjelenhet a piaci ár.
Miközben a közszféra és a profit összeférhetetlenségével első hallásra sokan egyetérte-nek, azok a személyek, akik a szervezet felett diszponálnak, tulajdoni formától függet-lenül mindenképpen ki fog-ják venni azt a hasznot, ami-ről úgy gondolják, hogy jár nekik. A vállalkozók eseté-ben ez általában a vállalkozás haszna. Egy közösségi vállalkozás, szerve-zet vezetője is "kifizethet" hasz-not jövedelemként, megbízások vagy szívességek formájában magának vagy arra érdemeseknek. A közszolgálta-tó cégek felügyelő bizottsá-gainak delegáltjait sem csak a szakmai hozzáértés alapján választják ki. Nincs miért hin-nünk abban, hogy a rendszer-váltás húsz éve megszülte a lenini álmot, és új altruista, önmagát másokért feláldoz-ni hajlandó embertípus szü-letett. Jó lenne hinni abban, hogy pedagógusok, orvo-sok és más közszolgák csak azért élnek, hogy szolgálja-nak, de ez nyilvánvalóan nai-vitás lenne.
Mindebből egyszerűen az következik, hogy a magán és az állami szektor között nem feltétlenül a közvagyon meg-csapolása vagy patetikus szol-gálata a különbség. Átlátható, szabályozott és ellenőrzött rendszereket kell kialakítani világos érdekeltségi rendszerekkel. A tulajdoni-szerve-zeti formát úgy kell megvá-lasztani, hogy az a fenti célo-kat szolgálja. Normális gaz-dasági környezetben, kiszá-mítható feltételek mellett egy magántulajdonos a szervezete nyereséges működésében lesz érdekelt, egy meghatározott időre szóló vagyonhasznosí-tás, működtetési szerződés birtokosa elsődlegesen arra az időszakra koncentrál, amelyre a szerződése szól, úgy alakítja a feltételeket, hogy ez az idő-szak legyen nyereséges, prob-lémamentes, míg a köztulaj-don őrzőit jobb esetben a tör-vények és a botrányok veszé-lye, kockázata fogják vissza. Gondoskodni kell arról, hogy az, aki ren-delkezni fog a szervezet felett tisztes-séges, szabályozott módon jusson jövedel-méhez, profitjához.
Vigvári András szerint a közszolgáltatások a piaci kudarcok és a monopolhely-zetek mezsgyéjén jön, létre. Amikor a közszolgáltatá-sokba bevonják a piaci szférát, akkor a közszektor szervező-ként, szabályozási keret meg-alkotásával és források alloká-lásával jelen marad. A közszektorban ugyanakkor hiányoznak a vállalkozói profithoz hasonló egyszerű érdekeltségek, éppen ezért az átláthatóság is sérülhet, bár a teljesítmény-érdekeltség szi-mulálható. Nem elegendő azonban a szervezet megfe-lelő kialakítása, hanem a külső-belső érde-keltségeknek is a hatékonyság-ra kell ösztönöznie.
Egyes esetekben a magán-üzemeltetés, magántulajdon a közszektorban komoly veszé-lyeket hordoz. Ilyen helyzet, amikor a hatékony-ság nem elegendő a megfe-lelő nyereségi szint elérésé-re. Elhíresült példa a London környéki vasút magánüze-meltetése, ahol a vállalkozói hatékonyság, a sínkapacitás jobb kihasználása a bizton-sági elvek kárára történt, és sorozatos baleseteket ered-ményezett. Ez akkor sza-bályozással megoldható volt. De az ellen-őrzés növelése, a szabályozás mind aprólékosabb volta nem feltétlenül eredményez kiszá-míthatóbb környezetet, sokszor kusza, követő.

Nyereség és hatékonyság

A magánszektor bevoná-sakor a közszektor finanszí-rozásának normális mederben kell folynia, nem rendelheti alá a finanszírozást pillanatnyi pénzügyi helyzetének, de szerződéses feltételek betartása mellett nem köti le feleslegesen forrásait. Folya-matosan változó vagy ideiglenesen kapacitáso-kat igényelő feladat esetében nem kell kapacitást létrehozni, csak an-nyiba kerül a szolgáltatás, mint amennyit a tényleges feladatok utáni tény-leges költségek jelentenek. Az éppen nem lekötött kapacitás sorsáról a magánszervezetnek kell gon-doskodnia: el tudja látni meg-bízásokkal, vagy leépíti. Ilyen tekintetben komoly verseny-előnnyel rendelkezik a magán-szféra, hiszen foglalkoztatási és bérezési feltételei rugalma-sabbak, mint a bértáblák által kötött közszektor.

Összegzésként

Mitől lesz tehát olcsóbb a közszolgáltatások üzemelte-tése? Vajon a profitot kivonó magánszektor vagy az adott esetben felelőtlen, netán kor-rupt közgazdák kerüljenek inkább helyzetbe? Elsődlegesen az teszi olcsóbbá a közösségi feladatok ellátását, ha világos célokat tűzünk a közfeladatot ellátó szervezet elé, amelynek erőforrás- és kapacitásigénye egyértelműen behatárolható, a feladathoz racioná-lis mértékű forrást rendelnek. A racionális mérték meghatá-rozható versenyeztetéssel vagy normatív költségszámítással. Az ellátandó feladat mértékét annak forrásigénye alapján, és a rendelkezésre álló források függvényében kell meghatározni. Ha országosan lefektetnek egy ilyen ellátási csomagot, akkor ezt nevez-hetjük nemzeti minimumnak. Csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy a TÖOSZ, ami-kor az önkormányzati rend-szer reformja, a testületek lét-számának csökkentése stb. a közfigyelem középpontjába került, más önkormányzati szakmai szövetségekkel egye-temben a helyi feladatok tar-talmának előzetes tisztázását tűzték ki a változások előfel-tételéül.
Maradt tehát az alapkér-dés megválaszolása: a magán- vagy a közösségi feladatellát-ás az olcsóbb, hatékonyabb? A közszektor rossz gazda, nem azért, mert alsóbbrendű volna, hanem azért, mert a közösségi szek-toron belül sokkal nehezebb megteremteni a hatékonysá-got, mint érdekeltséget. Valójában a konkrét felté-telek adják meg a választ arra a kérdésre, hogy a magán-szektor ki tud-e venni pro-fitot úgy egy közszolgálta-tásból, hogy az ténylegesen a hatékonyság növekedésével, emberéletek, biztonsági felté-telek és más közérdek sérel-me nélkül történjen. Ennek biztosítására egyes esetek-ben külön szabályozás is ele-gendő lehet, más esetekben egyáltalán nem biztosítható, és ilyenkor a feladatellátás a közszektoron belüli tartása az egyetlen járható út.
Kovács Róbert

Több mint tízéves az állatvédelmi törvényünk. Az állatok érezni, szenvedni és örülni képes élőlények, és  joguk van a tisztességes élethez. Többek között erről beszélgettünk Zongor Gáborral, a TÖOSZ főtitkárával.

- Hogyan látja a mai magyar állatvédelem helyzetét?
- A mai magyar közállapotokhoz hasonlítanám. Amennyire rossz a társadalmi együttélés rendszere - lehet mondani,  valamennyi területen egyre rosszabb - , ugyanolyan rossz az állatvédelem ügye is. Az anyagias szemlélet vált általánossá: mit tudok megvásárolni, hogyan tudok igazodni a trendhez abban a közegben, amiben élek. Ez megjelent az állattartásban is. Egyes körökben sikké, divattá vált a kedvenc állat tartása, de mögötte gyakran nincs meg az az érzelmi-lelki kapcsolat, ami egy állattal való együttélés alapja.
Ehhez a trendhez, divathoz biztos anyagi alap kell. Ma pedig azt  látni, ha az anyagi alapok meggyengülnek, megszűnik a valóságos érzelmi kapcsolat az állatal, és így az kikerül a családból a kóbor létbe.
-   De az állatnak nem mindegy, hogy elajándékozzák, menhelyre viszik, sintértelepre kerül, vagy egyszerűen kiteszik az autóból és sorsára hagyják. Utóbbit a törvény bünteti.
-   Nem tudok nem párhuzamot vonni a kedvenccel való emberi viszony és az ember-emberi viszony között, mert ahogyan nem készültünk fel a családból kitaszított idős felnőttnél, meg a gazdasági válság miatt egyre több állami gondozásba adott gyereknél a befogadásra, ugyanez a helyzet az állattartás területén is.
A civil alapítványok által fenntartott menhelyek legjobb szándékuk, legjobb tudásuk, legjobb szervezőkészségük mellett és - ellenére sem tudják azt a befogadói hálót bővíteni, amire ma szükség lenne. Elsősorban anyagi korlátok miatt.
-   Bár a törvény az állam feladataként jelöli meg az állatok védelmét és a kóbor állatok kérdését, az elmúlt 19 évben ez az önkormányzatokat terhelte. Hogyan birkóznak meg vele?
- A legnagyobb probléma éppen az, hogy születnek alkotmányos vagy egyéb szabályok, törvények, de tényleges megvalósulásuk, végrehajtásuk, ellenőrzésük, számonkérésük, garanciájuk, nyomon követésük nem történik meg. A TÖOSZ nem  tud mást tenni, minthogy felhívja a figyelmet a problémára, bemutat jó példákat, tovább erősíti kapcsolatát az állatvédő szervezetekkel, esetleg elindít egy olyan mozgalmat, hogy váljék divattá önkormányzati oldalról: ezt a kérdést megoldom, és jól oldom meg.
Azonban az önkormányzatnak mérlegelnie kell. Ha nincs helyben erős civil szerveződés, amely felvállalja ezt a feladatot, akkor az önkormányzatnak kell lépnie. Ehhez adhat információs támogatást a TÖOSZ. A szabályozást sem szabad figyelmen kívül hagyni.
Mondok egy példát: nem tudjuk, hány kedvtelésből tartott és hány kóbor állat van Magyarországon, mert nincs hiteles nyilvántartás, csak becsült létszám. A világért sem szeretnék új adónemet behozni, de emlékeim szerint, amikor volt ebadó, volt nyilvántartás is, ellenőrzés is. Valamiféle rendezettséget kellene teremteni, mert az egyén, az állattartó felelőssége az is, hogy a nem kívánt szaporulattal mit csinál.
- Hogy állunk a chipezéssel és az ivartalanítással?
- A technika rendelkezésre áll, de ebben a kérdésben és alapvetően pénzügyi gátakat látok. Ez igen lassú folyamat, jó példák, jó lehetőségek, jó akciók kellenek, és - újra mondom - a civil szféra szerepe elengedhetetlen. Nem tartom én ezt reménytelen ügynek, csak valahol a dolgok összenyalábolása nincs meg.
-   Föl tudná, akarná vállalni a TÖOSZ ezt az "összenyaláboló" szerepet?
-   Azt kell mondanom, hogy nem, legfeljebb egyetlen szelvénye lehet. A koordináló szerepet a civil állatvédő szervezeteknek kell felvállalniuk, és az ő tevékenységükkel való tudatosabb, intenzívebb, kiszámíthatóbb kapcsolatában tudunk mi megjelenni. A jó szándék megvan.
Ha ezek a szervezetek tudnak épkézláb, végrehajtható javaslat(ok)kal előállni, természetesen nyitottak vagyunk. Arról beszélhetünk s eldönthetjük, hogyan tudunk a cél érdekében egységesen fellépni, és a szükséges és jó(!) szabályozások és a ?nanszírozás érdekébennyomást gyakorolni a parlamentre.
Ha az állam olyan feladatokat ró az önkormányzatokra, mint ez is, akkor annak a feltételrendszeréhez társítsa a forrást, vagy a forrásszerzés lehetőségét is. Enélkül - mondhatnám úgy is: egyedül - nem megy!
           Hegedűs Eszter