Napokban dől el, hogy az önkormányzati miniszter által felterjesztett, városi rangra javasolt települések listáját a köztársasági elnök elfogadja vagy sem. A kérdés azért izgalmas, mert az idei városi címért való küzdelem nagyon "zajosra" sikeredett. A harmincegy városi rangért jelentkező települést a szakmai zsűri három kategóriába sorolta. A legjobb kategóriába hét település került, ezen települések polgármesterei jogosan remélték, hogy a hivatal falán lévő nagyközség feliratú táblát hamarosan városira cserélik. Ezt azonban Varga Zoltán önkormányzati miniszter másként gondolta, a hét település közül néhányat kihúzott és újabbakat írt a helyükre, olyanokat, amelyeket a szakmai zsűri nem javasolt. Ez a lépés kiütötte a biztosítékot. Lapzártánkkor a kérdés még megválaszolatlan: vajon Sólyom László várossá nyilvánítja-e az önkormányzati miniszter által felterjesztett nagyközségeket, vagy további megfontolást  javasol? Ezt kérik tőle az érintett polgármesterek és Gémesi György, a MÖSZ elnöke is.

Tompáné Balogh Mária, Beled nagyközség polgármestere a miniszteri döntés után levélben fordult Varga Zoltán önkormányzati miniszterhez. Levelében mély elkeseredettségének adott hangot, mivel a nagyközség lekerült a városi rangra pályázó hét legjobbnak ítélt település listájáról.
"...Amikor első alkalommal személyesen találkoztunk 2009. április 23-án, a TÖOSZ 20 éves jubileumi rendezvényén, Miniszter Úr ígéretet tett az önkormányzatok messzemenő támogatására és letette voksát a demokrácia, a szakmaiság érvényesülése mellett az önkormányzati szféra területén. Sajnos az utóbbi két hétben éppen ennek az ellenkezőjét kellett megtapasztalnom. Az első csalódás a "Bölcsődék és közoktatási intézmények infrastrukturális fejlesztése, valamint közösségi buszok beszerzése" című pályázat során ért.
A második csalódás a várossá nyilvánítási pályázat témaköréhez kapcsolódik, amelynek lefolyása kísértetiesen hasonlít az előző témához. Május 14-én volt a tárcaközi egyeztető bizottsági ülés. A felterjesztések és a zsűri eredménye: Beled sikeresen vette az akadályokat és a szakmailag támogatásra javasolt hét legjobb pályázó között végzett. Az anyag a Miniszter Úr elé került, majd a Heti Világgazdaság június 5-i, 23. számából arról értesültünk, hogy Ön - mint az önkormányzati tárca vezetője - a szakmai zsűri javaslatát figyelmen kívül helyezte és a szakmai listán második helyezett Beled Nagyközség pályázatát (Balatonkenesével és Budakalásszal együtt) törölte a listáról. A szakmai listán az első három helyezett pályázó támogatását Ön törölte, de a 31-ből a 29. és 30. helyen lévő települések várossá nyilvánítását támogatta. Balatonkenese Nagyközség Önkormányzata érdeklődésére az Önkormányzati Minisztérium felelőse megerősítette az Ön döntésének valódiságát, és egyben tájékoztatott arról, hogy nincs lehetőség a döntés indokolására. Ezt egy demokratikus országban, a lakosság többsége által megválasztott településvezetőként egy - az önkormányzatok szakmai ügyeit képviselő - minisztériumtól nem tudom elfogadni. Amennyiben a Miniszter Úr és a minisztérium ragaszkodik ahhoz, hogy döntése szakmailag indokolható és megalapozott volt, akkor azt gondolom, jogos az érintettek kérése, hogy a döntés hátterét megismerhessék.
Nem vagyok tagja egyetlen politikai pártnak sem, független jelöltként indultam az utóbbi két választáson, és független polgármesterként szolgálom immár hetedik éve Beled Nagyközséget. Várossá nyilvánítási pályázatunkat a szakmai grémium mellett a politikai szereplők is támogatták.

"Itt a szakértői kormány,
hol a szakértői kormány?"

Dr. Bóka István és  Ivanics Ferenc (Fidesz) június 10-én interpellálták az önkormányzati minisztert. Az interpellációban arra hívták fel a miniszter figyelmét, hogy bár gyakran hivatkozik a szakmaiságra, ez nem gátolta meg abban, hogy három olyan települést is kihúzzon a szakmai listáról - köztük Balatonkenesét - , amelyeket a szakértőkből álló zsűri egyértelműen a legjobbak közé sorolt. Véleményük szerint ennek oka, hogy ezeken a településeken jobboldali a vezetés és a választókerület parlamenti képviselője is jobboldali. A miniszter szemére vetették, hogy a szakmai bizottság javaslata alapján rendkívül gyengének minősített pályázókat viszont alkalmasnak nyilvánított, pusztán azon az alapon, hogy ott szocialista a vezetés.
"...A városi rang nemcsak presztízst, de az akadozó pályázati rendszerben talán több lehetőséget is jelenhet a nyertesek számára. Például a városrehabilitáció esetén jelentősebb pályázati pénzeket nyerhet el egy település.
Tisztelt Miniszter Úr! Ön állítólag egy szakértői kormány tagja, de akkor miért nem hallgat a szakértőkre? Miért nem a szakmai bizottság döntése alapján javasolja a városi címek kiosztását, miért politikai szempontokat mérlegel?  Miért húzta le a listáról Balatonkenese nagyközséget, ahol a nyári idegenforgalmi szezonban, csúcsidőben akár 30 ezer ember is tartózkodhat, vagy az akadémiai tanulmányok szerint is alkalmas Beledet? Hajlandó-e a szakértők szerint jobb pályázatot írt településeket visszavenni a listára?."

Az önkormányzati miniszter
válasza az interpellációs kérdésre

Varga Zoltán válaszában azt hangsúlyozta, hogy az Ötv. a várossá nyilvánítás két fő kritériumát határozza meg: a kezdeményező település fejlettségét és térségi szerepét. Az értékelő bizottság is elsődlegesen ezen szempontok figyelembevételével tekinti át a kezdeményezéseket.
"...Miniszterként azonban ennél áthatóbban értékeltem a kezdeményezéseket. Olyan szempontokat is figyelembe vettem, mint az alábbiak: a kezdeményező települések területi megosztása, a városhálózat szerkezeti kiegészítésének szakmai igényei, a települések városként miként illeszkedtek be a településhálózatba. Mennyiben lehetnek valós gerjesztői az adott térség fejlődésének..."
Varga Zoltán megjegyezte: őt nem köti a szakmai értékelő bizottság javaslata. Hangsúlyozta, hogy mérlegelése alapját nem a politikai hovatartozás határozta meg, ezt a feltételezést kereken visszautasította.

Beled polgármestere
Sólyom László
jogorvoslatában bízik

Tompáné Balogh Mária,  az önkormányzat és a település lakossága nevében fordult Sólyom László köztársasági elnökhöz. Levelében úgy fogalmazott, hogy az önkormányzati miniszter egy méltánytalan, diszkriminatív, és egyúttal minden szakmaiságot nélkülöző döntést hozott, amikor a szakmai zsűri Beled várossá nyilvánítására tett javaslatát felülbírálva nem támogatja azt.  A polgármester levelében arra hivatkozik, hogy Beled Nagyközség Önkormányzatának képviselő-testülete - a település kistérségben betöltött, valamint a térségben meghatározó gazdasági, társadalmi és kulturális szerepét alapul véve - 2009-ben második alkalommal kezdeményezte a nagyközség várossá nyilvánítását. A pályázatot határidőre beadták, a hivatalos eljárásokat figyelemmel kísérték. A polgátmester már csak a köztársasági elnök pozitív döntésében bízik.
"...Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! A demokrácia alapjain működő szakma és a Miniszter Úr egyszemélyi döntése megtörtént. Tudomásom szerint Ön elé csak a felterjesztett települések anyagai kerülnek . szíveskedjék a levelemben foglaltakat mérlegelve, a szakma javaslatát figyelembe véve meghozni igazságos, demokratikus, számunkra kedvező döntését.
Összegzés. A fenti levelezésekből látszik, hogy a polgármesterek a hegyeket is megmozgatták, ugyanakkor a  várossá nyilvánítási procedúra megy a maga bürokratikus útján. Ugyanis a  helyzet az, hogy városi rangra tett javaslat - a képviselő-testület kezdeményezésére - csak a helyi önkormányzatokért felelős miniszter útján kerülhet a köztársasági elnök elé, aki a városi cím adományozásakor a miniszter által előkészített anyagokra támaszkodik. Döntése minden esetben mérlegelésen alapszik. A miniszter az előkészítési eljárással a köztársasági elnök jogkörét nem korlátozza, hanem szakmailag alapozza meg. A köztársasági elnök ugyanis nem rendelkezik olyan szakapparátussal, amelyik a döntés-előkészítés folyamatában a maguk komplexitásában tudná vizsgálni a törvényi feltételek meglétét. A miniszteri ellenjegyzés juttatja kifejezésre azt, hogy az előkészítés tartalmáért, megalapozottságáért a miniszter a felelős. Az önkormányzati miniszter a bizottság előzetes értékelésének és a minisztériumi szakemberek javaslatainak ismeretében megtette javaslatát a köztársasági elnöknek, akit ezzel egyidejűleg tájékoztatnia kellett azokról a kezdeményezésekről is, melyeket nem terjesztett elő.
Ez a dolgok rendje, ezt írja elő a vonatkozó jogszabály. Hogy mi lesz a Sólyom Lászlónak írt levelek eredménye? Most már csak néhány nap és megtudjuk....    Csy-kó

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkilencedik évfolyam, 6. szám * 2009. június
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.