Az új/módosított törvény július 1-től hatályos

Bejegyzett élettársi kapcsolat

Az Országgyűlés 2007 decemberében fogadta el a bejegyzett élettársi kapcsolatokról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvényt, mely 2009. január 1-én lépett volna hatályba. A törvényt azonban az Alkotmánybíróság megsemmisítette és döntésének megfelelően új törvény született – a 2009. évi XXIX. törvény – a bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról (a továbbiakban: Bét. tv.), mely 2009. július 1-jén lépett hatályba. A Bét. tv. a tizennyolcadik életévüket betöltött azonos nemű személyek részére biztosítja annak lehetőségét, hogy egymással – az anyakönyvvezető előtt tett kijelentésük alapján – élettársi kapcsolatot létesítsenek, amelyet hatósági nyilvántartásban – a bejegyzett élettársi kapcsolatok anyakönyvében – rögzítenek.

Bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozására a fővárosi kerületekben, a megyei jogú városokban, valamint az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter rendeletében kijelölt körzetközponti anyakönyvvezető*  (a továbbiakban együtt: körzetközponti anyakönyvvezető vagy anyakönyvvezető) jogosult.

A bejegyzett élettársi
kapcsolat joghatásai

Bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése. Bejegyzett élettársi kapcsolat csak két – az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő – azonos nemű nagykorú személy által létesíthető. Kiskorúak részére bejegyzett élettársi kapcsolatot nem lehet engedélyezni, ellentétben a házassággal, ugyanis kiskorú – azaz a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy – házasságot előzetes gyámhatósági engedély kiadása esetén köthet. Az anyakönyvvezetőnek a bejegyzett élettársi kapcsolatok létesítése feltételeinek vizsgálatakor a felek életkorát minden esetben vizsgálnia kell.
Közös gyermekké fogadás. A bejegyzett élettársakra a házastársak által történő közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatók.
Apasági vélelem.  A bejegyzett élettársi kapcsolat apasági vélelmet nem keletkeztet.
Névviselés. A házastársak névviselésére vonatkozó rendelkezések nem alkalmazhatóak a bejegyzett élettársakra. Bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése esetén a bejegyzett élettárs volt férje nevét a házasságra utaló toldással nem viselheti tovább, és ez a joga akkor sem éled fel, ha a bejegyzett élettársi kapcsolata megszűnt. Ha a leendő bejegyzett élettárs a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítését megelőzően házassági névként volt férje nevét vagy családi nevét viseli a házasságra utaló toldással, és házassági nevét nem módosítja másik házassági névviselési formára, a születési családi nevének viselésére jogosult.
Emberi reprodukció. Az emberi reprodukcióra irányuló, külön törvény szerinti eljárásoknak a házastársakra vonatkozó rendelkezései a bejegyzett élettársakra nem alkalmazhatóak.
Családi állapot.
Családi állapotra vonatkozó nyilatkozat.Ha a Bét. törvény a házasság vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat fennállásához, illetve a házasság vagy a bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnéséhez nem állapít meg eltérő jogkövetkezményt, továbbá ha a jogosultság vagy a kötelezettség az özvegyet és az özvegy bejegyzett élettársat megkülönböztetés nélkül megilleti vagy terheli, a családi állapotra vonatkozó nyilatkozat csak olyan formában követelhető meg, hogy a "házas" és "bejegyzett élettárs", az "özvegy" és az "özvegy bejegyzett élettárs", illetve az "elvált" és az "elvált bejegyzett élettárs" megjelölés együtt szerepeljen.
Családi állapotra vonatkozó adatot tartalmazó nyilvántartás. A családi állapotra vonatkozó adatot tartalmazó nyilvántartásban – az anyakönyvi nyilvántartás, valamint a személyiadat- és lakcímnyilvántartás kivételével – a családi állapotot úgy kell feltüntetni, hogy a "házas" és a "bejegyzett élettárs", az "özvegy" és az "özvegy bejegyzett élettárs", illetve az "elvált" és az "elvált bejegyzett élettárs" megjelölés együtt szerepeljen.
Egyéb rendelkezések alkalmazása a bejegyzett élettársi kapcsolatra. Ha a Bét. tv. eltérően nem rendelkezik, vagy a Bét. törvény a rendelkezés alkalmazását nem zárja ki, megfelelően alkalmazni kell a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy bejegyzett élettársakra, az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára, az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették, a hajadonra, nőtlenre vonatkozó szabályokat arra a személyre, aki még nem volt házas, és bejegyzett élettársi kapcsolatot még nem létesített, és a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra.


Korábbi jelentkezésünk óta öt településen tartottak időközi önkormányzati választásokat. Mind az öt esetben új polgármestert választottak, két településen önfeloszlatás indokolta az időközi referendumot. A Fejér megyei Gánton és a Borsod-Abaúj-Zemplém megyei Tardonán – ahol önfeloszlatás miatt a képviselő-testületi jelöltekre is szavaztak a települések lakói – a testületek 14 fős összlétszámát figyelembe véve három főt választottak újra.

Mezőnagymihály. Vályi László független jelöltet választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőnagymihály új polgármesterévé a július 5-én tartott időközi választáson. A tisztségért négy független jelölt indult. A névjegyzékben szereplő 876 lakos közül 522-en szavaztak, a legtöbb voksot, 335-öt Vályi László kapta, így ő lett az 1172 lakosú település első embere. Demeter Péter 99, ifj. Holló Ferenc 75, míg Molnár Márta 9 szavazatot szerzett. A település korábbi polgármestere, Juhász János (független) lemondott posztjáról, ezért kellett kiírni az időközi választást.
Egyházashollós. Németh Tamást, a Vas megyei település korábbi alpolgármesterét választották polgármesterré a július 12-i időközi választáson. A 481 szavazásra jogosult lakosból 149-en járultak az urnákhoz, a szavazatok között két érvénytelen volt. A polgármesteri posztért egyedül Németh Tamás indult független jelöltként. Az időközi választást a korábbi polgármester, Büki Zoltán (Fidesz) lemondása miatt írták ki.
Gánt. Spergelné Rádl Ibolya független jelölt lett a Fejér megyei Gánt község új polgármestere a július 19-i időközi önkormányzati választáson. A polgármesteri székért 3 független jelölt indult, a hét képviselői helyre 15 jelölt közül választottak a 860 fős község lakói. A képviselő-testület megválasztott tagjai: Baross Botond, Brandl Zsolt, Spergel Karolina, Boros Norbert, Rádl Anikó, Brandl Krisztina és Muszkáné Gömöry Zsuzsanna lettek. Az időközi választást önfeloszlatás miatt írták ki.
Tardona. Danada János független jelölt lett a Borsod megyei Tardona község új polgármestere a július 19-én tartott időközi választáson. A polgármesteri tisztségért négy független jelölt indult, a győztes Danada János 237, Balla Balázs137, Szűcs László 22, Tóth József korábbi polgármester pedig 123 voksot nyert el.  A 17 képviselő-jelölt közül Balla Bálint, Földesi Aranka, Kulcsár Gyula, Miklósné Kónya Ildikó, Pető Zoltán, Pál Miklós és Anga István került be a hétfős testületbe. Az időközi választást a képviselő-testület áprilisi önfeloszlatása miatt kellett kiírni.
Teresztenye. Brogli Attilát választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Teresztenye polgármesterévé július 19-én.  A polgármesteri székért két független jelölt indult. Brogli Attilára huszonheten, míg a másik jelöltre, Kopcsik Istvánra kilencen voksoltak. A választási névjegyzékben szerepelő 38 főből 36-an éltek szavazati jogukkal. Az időközi választást a korábbi polgármester halála miatt írták ki.

Kolin Péter

A bejegyzett élettársi
kapcsolat létrehozása

Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két azonos nemű, tizennyolcadik életévét betöltött személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban kíván élni.
Az élettársi kapcsolat be-jegyzése nyilvános és méltóságteljes. A felek kérésére ettől el lehet térni.
A települési önkormányzat biztosítja a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére alkalmas hivatali helyiséget, amelyben a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése történik. A bejegyzett élettársi kapcsolat hivatali helyiségen kívüli létesítését a jegyző engedélyezi. Az anyakönyvvezető a bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozásakor a Magyar Köztársaság címerével ellátott nemzeti színű vállszalagot és ünnepélyes öltözetet visel. Az anyakönyvvezető gondoskodik arról, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozása a törvényben előírt módon történjék, annak időtartama alatt a felek és a tanúk, illetőleg – ha szükséges – a tolmács, a jelnyelvi tolmács mindvégig folyamatosan jelen legyenek.
A felek kérésére – ha az anyakönyvvezető, a tanúk és mindkét fél érti és beszéli az adott, Magyarországon honos nemzeti és etnikai kisebbség nyelvét – az eljárás az adott kisebbség nyelvén is lefolytatható.

Nem magyar állampolgár bejegyzett élettársi
kapcsolatának létesítése

A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet (Nmjt.) értelmében, ha a nem magyar állampolgár kíván Magyarországon házasságot kötni, igazolnia kell, hogy a házasságkötésnek személyes joga szerint nincs akadálya. Az igazolás alól a kormány általános hatáskörű államigazgatási szerve (a továbbiakban: felettes szerv) indokolt esetben felmentést adhat. Az Nmjt. ezen rendelkezéseit a bejegyzett élettársi kapcsolatra is megfelelően kell alkalmazni.


A bejegyzett élettársi
kapcsolat létrehozásának megtagadása

Az anyakönyvvezető az élettársi kapcsolat bejegyzését megtagadja, ha a közreműködésre nem illetékes, az eljárásból ki van zárva, a bejegyzésnek törvényes akadálya van,  a felek a létrehozás törvényes feltételeit nem igazolták, a felek a létrehozáshoz a jogszabályban előírt felmentést, illetőleg engedélyt nem mutatták be, a bíróság valamelyik felet, akár nem jogerős határozattal is cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezte, vagy a fél a bejegyzés időpontjában nyilvánvalóan cselekvőképtelen.

A bejegyzett élettársi
kapcsolat megszűnése

A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnik: az egyik bejegyzett élettárs halálával; bírósági felbontással; közjegyző általi megszüntetéssel.
A bejegyzett élettárs halálának jogkövetkezményei. Valamely élettárs halálával a bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnik. A halál tényének a másik (túlélő) élettársra nézve vagyoni jogi és családi jogi joghatásai is vannak. A Bét. tv. 3. § (1) bekezdés c) pontja értelmében ugyanis a túlélő bejegyzett élettársat az elhunyt bejegyzett élettársa után özvegyi jogok illetik meg. A halál családi jogi joghatása pedig e vonatkozásban azt jelenti, hogy a túlélő bejegyzett élettárs családi állapota megváltozik, "özvegy bejegyzett élettárs" lesz, melynek következtében ismételten létesíthet bejegyzett élettársi kapcsolatot.
A bejegyzett élettársi kapcsolat bíróság általi megszüntetése.  Minden olyan esetben, amikor a bejegyzett élettársi kapcsolat közjegyző általi megszűnésének bármelyik feltétele nem teljesül (lásd. Következő pont), a megszüntetés bírói peres eljárás keretében történik. A peres felek a bejegyzett élettársi kapcsolat felbontására irányuló perben a személyi azonosítót kötelesek átadni a bíróságnak. Ezen túl kizárólag bíróság szüntetheti meg a bejegyzett élettársi kapcsolatot, amennyiben:
a) az élettársak bármelyike cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképes, vagy
b) a bejegyzett élettársi kapcsolat érvénytelenné nyilvánításának vagy nemlétezése megállapításának lenne helye.
A bíróság a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetéséről szóló végzése alapján nyomtatványt állít ki a megszűnésről, melyet megküld a bejegyzett élettársi kapcsolatot nyilvántartó anyakönyvvezetőnek.
A bejegyzett élettársi kapcsolat közjegyző általi megszüntetése
A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére – polgári nemperes eljárás keretében – közjegyző is jogosult. A bejegyzett élettársi kapcsolat közjegyző általi megszüntetésének akkor van helye, ha:
a) azt a bejegyzett élettársak befolyásmentesen, közösen kérik,
b) az egyik bejegyzett élet-társaknak sincs olyan gyermeke, akinek tartására a bejegyzett élettársak közösen kötelezettek, és
c) a bejegyzett élettársak az őket egymással szemben terhelő, jogszabályon alapuló tartás, a közös lakás használata, valamint – az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetése kivételével – a bejegyzett élettársi közös vagyon megosztása kérdésében közjegyzői okiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglaltan megegyeztek.

Kreátor Info Kft.

06 30 641-4138

 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkilencedik évfolyam, 7. szám * 2009. július
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.