Postapartnerek több mint 600 helyen

Lezárult a két éve futó Postapartner Program harmadik üteme is. Eredményeként a Magyar Posta újabb 201 posta üzemeltetésére kötött augusztusban szerződést kilenc megyében, összesen 44 postapartnerrel. A negyedik ütem is a finiséhez közeledik, ezzel 600 fölé emelkedik a postapartnerek által működtetett szolgáltatóhelyek száma országszerte.

A Magyar Posta 2007 őszén indította a hálózat átalakítását célzó Postapartner Programot, melynek keretében a postai szolgáltatás ellátáshoz keres partnereket, bővítve ezzel a több mint  tíz éve jól működő postapartneri hálózatát. Az országos kiterjedésű programot a társaság több ütemben, közbeszerzési eljárás keretében hirdette meg: az első két ütem alapján 143 posta működtetésére kötöttek szerződést postapartnerekkel.
A harmadik ütemre 2008 októberétől lehetett jelentkezni Bács-Kiskun, Békés, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy, Tolna és Vas megye összesen 417 postájára. A Magyar Posta a meghirdetett szolgáltatóhelyek mintegy felére, azaz 201 posta működtetésére talált partnert. A 44 sikeres pályázóval augusztus elején írták alá a szerződést, az új postapartnerek ez év szeptember közepétől vehetik át a postai szolgáltatást.

Vállalkozó az év postása

A program negyedik ütemében Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Zala megyében összesen 390 posta vesz részt. A közbeszerzési eljárás ajánlattételi szakaszában a beadási határidőre 46 jelentkezőtől 152 ajánlat érkezett.
A harmadik ütem egyik résztvevője volt Bögöti Ferencné, akinek vállalkozása összesen tizenhat szolgáltatóhely üzemeltetésére nyerte el a jogot Vas megyében. A vállalkozó számára nem újdonság a tevékenység, hiszen immár tizenhárom éve postapartner, sőt, 2007-ben az év postásának választották a társaságnál.
- Nagyon jól esett az akkori döntés, hiszen azzal elismerték a postán végzett munkámat - meséli büszkén az ügyfelek által csak Terikeként ismert vállalkozó. - Most már így utólag bevallhatom, ez is erőt adott ahhoz, hogy ilyen sok postára pályázzak. Összesen huszonegy szolgáltatóhelyet jelöltem meg, valamennyit Vas megyében, és ebből tizenhatnál nyertem is. Nem rossz arány, nem igaz?
Persze ennyi postát nem tudna egyedül kézben tartani Bögötiné, de szerencsére van segítsége. Családi vállalkozásként üzemeltetik ugyanis a szolgáltatóhelyeket, épp a napokban alakulnak át kft.-vé.
- Két fiam és férjem is sokat segít, így azért könnyebb a dolgom - mondja nevetve Terike. - Kisebbik gyermekem eredeti szakmája pincér, de épp most végzi a postaforgalmit, így hamarosan újabb terhek kerülhetnek le rólam. Ha ugyanis levizsgázik, már nyugodtan helyettesíthet engem a postán, és több időt fordíthatok majd a többire.

Alapfeltétel a jó kapcsolat

Bögötiné ugyanis a mai napig - tizenhárom éve minden munkanapon - Vát község postáján tevékenykedik, így érthető, hogy ez áll a legközelebb a szívéhez.
- A férjemre leginkább az árubeszerzésben és a technológiai problémák megoldásában számíthatok, ő amolyan mindenes - folytatja a postapartner. - Nagyobbik fiam ritkán van itthon, mivel külföldön él, de ha itt van, ő is segít.
Egy vállalkozónak persze az üzlet napi működtetése mellett fontos, hogy a kapcsolatrendszerét is bővítse, illetve ápolja. Bögöti Ferencné erre is odafigyel.
- A programban érintett települések önkormányzataival kifejezetten jó a kapcsolatom, eddig kizárólag pozitív hozzáállást tapasztaltam - meséli a vállalkozó. - Persze valamennyire egymásra vagyunk utalva, hiszen számukra fontos, hogy a postai szolgáltatások továbbra is helyben legyenek igénybe vehetőek. Nekem vállalkozóként pedig segítség az önkormányzat támogatása.
És ha már támogatás... Bögötiné vállalkozása minden beosztottja után egy évig kapja a bér- és járuléktámogatást, hiszen valamennyi postán továbbfoglalkoztatja az alkalmazottakat.
- Ez számomra nemcsak azért előnyös, mert nem kell aggódnom a szakmai tudás és a minőség miatt - folytatja a korábbi év postása - , hanem azért is, mert a helyben élő munkatársak jó kapcsolata a lakosokkal felbecsülhetetlen érték. Ráadásul gyakran ők adnak egy-egy jó tippet, milyen szolgáltatással vagy termékkel bővítsem a kínálatot, mire van igény az adott településen.
A sikeres postapartner ugyanakkor azt is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy mindezt nem tudná ilyen intenzitással csinálni, ha nem szívből jönne. Ő ezt így fogalmazza meg:
- Szeretem a postát, ez az életem.

Várossá nyilvánítva

Idén huszonkét település kapott városi rangot. Közülük tizenhármat (TÖOSZ-tag települések) a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének folyóirata, az ÖNkormányzat július- augusztusi száma mutatott be. Mi arra vállalkoztunk, hogy a többi új város polgármesterével beszélgetünk arról, hogyan értékelik az átalakulás útját, miben érzik erősnek városukat, milyen új célokat szeretnének megvalósítani. Most Balatonkenese, Gyönk és Nagymányok polgármestere mesél a településéről..

Balatonkenese
Sörédi Györgyné: legnagyobb értékünk a gyönyörű természeti környezet

- Első alkalommal pályáztunk a városi rang elnyeréséért, de az igazság az, hogy nem a mi ötletünk volt. A pécsi egyetem urbanisztikai tanszéke hívta fel a figyelmünket arra, hogy pályázzunk, mert érdemes. Először hat évvel ezelőtt, ám az akkori képviselő-testület ezt nem tartotta fontosnak. A mostani viszont úgy döntött, hogy foglalkozzunk vele, és kidolgoztuk a pályázatot - amely az őskortól napjainkig a kialakulásról, a fejlettségi mutatókról, a vonzáskörről, a gazdasági életről, a civil szerveződésekről szól. Ezt egy szakértői csoport tekintette át, pontozta, értékelte, rangsorolta. A rangsorban a 22 városi rangot elnyert település között az első 7 közé kerültünk.
Amiben erősek vagyunk a kistérségben: az oktatás területén integráló szerepet tölthetünk be, hiszen a kisebb települések nem tudják az iskolájukat fenntartani. Körjegyzőségi csatlakozások történtek, szociális téren a területi szociális szolgáltató és módszertani központunk szerepe fontos. Balatonkenese életében jelentős  a civil szerveződések, a fürdőtelep egyesületek és az önkormányzat együttműködése is.  A nehézségek között, azaz a mérleg másik serpenyőjében, az úthálózatok felújításának szükségessége áll.
Új városunknak 3660 lakosa van. Legnagyobb értékünknek ezt a gyönyörű szép természeti környezetet tartjuk, hogy a Balaton-parton hat strandon tudjuk fogadni az idelátogatókat. Értékünk még az egyszerre szép és gondot okozó löszfal, amelynek tetejéről csodálatos panoráma nyílik az egész tóra.
A rendszerváltozás óta  na-gyon jó, széles skálájú együttműködés alakult ki a 32 helyi civil szervezettel, ami elősegíti a fejlődést. A közvéleményt megosztotta a várossá nyilvánítás. A civil szervezetek többsége örömmel vette, a nyaralók szintén, mert úgy érzik, ez a lépés a fejlődés következő állomása. Lehetővé teszi, hogy a kisvárosias környezetben és a szolgáltatásokat kiépítve jobb életlehetőségeket biztosítsunk. Miután nagyközség voltunk, nem tudtunk indulni sem a városoknak, sem a kistelepüléseknek kiírt pályázatokon.
Most a városrehabilitációs terveket készítünk, már találtunk olyan pályázati lehetőségeket, amelyek a településközpont kialakításához segíthetnek bennünket. Egy komplexumba telepítenénk az egészségügyi létesítményeinket, továbbá az úthálózatunk fejlesztését szorgalmazzuk. Szeptember 26-án lesz a városavató ünnepség - közölte Sörédi Györgyné polgármester.

Gyönk
Fekete József: a városi rangtól a lehetőségeket várjuk

- A földrajzi helyzetünkből adódóan, miután egy mikrotérség központja vagyunk és ezt a feladatot kívánjuk a jövőben is betölteni, fontosnak éreztük, hogy idén, egyúttal első alkalommal megpályázzuk a városi rangot. Lakosságunk száma nem túl nagy - 2070 - , de körbevesz bennünket hét, 200- 500 közötti lélekszámú kistelepülés. Ebben a térségben az oktatás terén - óvoda, általános iskola, gimnázium - , valamint egyéb területeken gyakorlatilag ellátjuk ezeket a településeket is.
A városi rangtól a lehetőségeket várjuk. Azt, hogy a későbbiekben még ennél is központibb szerepet tudjunk betölteni. A környező települések lakosságát is olyan szolgáltatásokhoz tudjuk juttatni, hogy nekik se kelljen a 30- 35 kilométerre fekvő, más városokba utazni, hanem itt helyben el tudják rendezni a dolgaikat.  Az infrastrukturális ellátásunk gyakorlatilag százszázalékos: ebben az ivóvíz, a csatornázás, a gázszolgáltatás is benne van.
Mi vagyunk Magyarország legkisebb települése, ahol gimnázium, méghozzá két tanítási nyelvű működik. Miután a lakosságunk és a környező települések lakóinak jelentős része sváb, a másik nyelv a német. A '80-as években vásároltuk meg azt az épületet, amelyben a német tájházunkat alakítottuk ki lakó-terekkel, a jellegzetes istállókkal, ólakkal. Idén részt vettünk a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényen ezzel a tájházzal.
Nagy értéknek tartjuk, hogy az oktatásban és az egészségügyben képesek vagyunk a mikrotérségi feladatok ellátására. Miután ezek a kistelepülések elöregedtek, a szociális munkának, ellátásnak is fontos a szerepe.
Van egy nagy, 220 fős szociális otthonunk. Mind az oktatás, mind a szociális ellátás területén olyan a szakmai hátterünk, amelyre nyugodtan lehet alapozni.
Néhány nagy projektünk folyamatban van: ilyen a 200 millió forint körüli költségű szociális és egészségügyi alapellátó központ létrehozása, amely gyakorlatilag jövőre megvalósítható. Van egy 570 millió forintos integrált oktatási központ kialakítását célzó pályázatunk, amely 13 települést ölel fel. Az ivóvíz minőségét javító, 250 milliós nagyságrendű programunk várhatóan szintén jövőre kezdődhet. A tájház és a művelődési ház felújítását is tervezzük. Nincs hitelünk, a pénzügyi helyzetünk kiegyensúlyozott.
A lakosság örömmel és várakozással fogadta a várossá nyilvánítás hírét, de kétségek is megfogalmazódtak: ilyen például a település lélekszáma, pedig nem ettől függ a város definíciója, hanem attól, mit tud és mire képes.
Évente két nagy rendezvényünk van, egy háromnapos pünkösdi és egy kétnapos szüreti fesztivál. Most az utóbbi előtt, október 2-án lesz a városavató, kulcs- és okiratátadással, kulturális műsor, szórakoztató programok keretében - tudtuk meg Fekete József polgármestertől.

Nagymányok
Lovag Karl Béla: a humán forrásokat tartom nagy értéknek

- Első alkalommal pályáztunk, mert fejlődni szeretnénk. Miután a települések, különösen a falvak üzemeltetéséből gyakorlatilag az állam kivonult, a városi ranggal és címmel a lehetőségek nagyobbak. Csak egy példát mondok: faluként településfejlesztési programra pályázhattunk, 50 millió forintra. A városrehabilitációs pályázatnál ez az összeg 500 millió.
És sokkal több a lehetőség. Igaz, a házaink nem emeletesek, égig érőek, de az infrastrukturális fejlettségünk magas. Az internettől a csatornázottságig 100 százalékos, miközben például a Budapest körüli agglomerációban 26 százalékos. Minden utcánk szilárd burkolatú. Jól felfogott érdekünk diktálta, hogy a városi címet elnyerjük.
A pályázatot társadalmi munkában állítottuk össze, egy háromszáz oldalas monográfia készült a múltról, a jelenről és a remélt jövőről. Ezt a teljes anyagot a közeljövőben feltesszük az internetre.
A városavató ünnepséget augusztus 23-án tartottuk. Volt, aki nagyon örült, volt, aki egyáltalán nem, de kétezer feletti azoknak a száma, akik ott voltak az ünnepségen. A településünknek 2500 (plusz-mínusz 50) lakosa van, a népességfogyás megállt.
Az elmúlt három évben előkészítetünk egy olyan jövőt, hogy ha a fele megvalósul, akkor is sikeresek vagyunk. Bányákat nyitunk: egy kőbányát, amely teljesen az önkormányzat tulajdonában van és egy szénbányát magánvállalkozásban, képviselőivel megállapodtunk a működési feltételekben. Nagyon jó minőségű feketeszén van itt, nemcsak energiaként, hanem szénvegyészeti alapanyagként is jól hasznosítható. 
Átlagos település va-gyunk, Bonyhádhoz, Pécshez és Szekszárdhoz közel, talán az átlagnál kicsit jobb adottságokkal. A humán forrásokat tartom nagy értéknek. Valamikor bányaipar volt itt, ezáltal jól iparosodott a település, magas a képzettség. Ezt az is bizonyítja, hogy sokan dolgoznak külföldön nagy cégeknél, vezető állásban. Ők szívesen hazajönnének, és ez segíti, könnyíti a 25 hektáros ipari terület betelepítését. A jövőnk szempontjából fontos, hogy a bányák beinduljanak, mert a jó, színvonalas iskoláinkat madár-füttyből fenntartani nem lehet.  Elkészült a településfejlesztési tervünk. Lakóterületek kialakítása szerepel benne, mert bízunk abban, hogy még ezer- ezerötszázan ideköltöznek. Amikor a civil Szent György lovagrend három éve a lovagi címet adományozta nekem, nem gondoltam, hogy segíteni fog a munkámban, de a megítélésemben érzem a pozitív hatását - tájékoztatta lapunkat  lovag Karl Béla polgármester.
Hajós Anna

 

Kormányrendelet a főépítészi tevékenységről

Lapzárta után:

a döntés még nem ismert

Az NFGM Területfejlesztési és Építésügyi Szakállamtitkársága kormányrendeletet készített elő az állami és önkormányzati főépítészi tevékenység ellátásának részletes szakmai szabályairól és feltételeiről.  A tervezetet az Országos Főépítészi Kollégium többször is véleményezte, kérve a meglévő szabályozás - az önkormányzati főépítészi tevékenység ellátásának részletes szakmai szabályairól és feltételeiről szóló 9/1998. (IV. 3.) KTM rendelet - gyakorlatban bevált elemeinek megtartását. A kormány szeptember közepén  hagyta jóvá a fenti tárgyú kormányrendeletet. Lapzártáig a döntés tartalmáról nem értesültünk, így az ÖN-KOR-KÉP főépítészi hírlevelének következő számában fogunk erről beszámolni.


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkilencedik évfolyam, 8-9. szám * 2008. augusztus-szeptember
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.