Két év eredményei

A 2007-ben meghirdetett Postapartner Program első négy üteme bejeződött, és decemberben az ötödik ütemmel folytatódik is tovább. Érdemes tehát mérleget vonni, hogyan alakultak a közbeszerzési eljárás keretében zajló program eddigi eredményei.

Az első négy ütemben összesen közel ötszáz szolgáltatóhelyre kötött szerződést a Magyar Posta vállalkozókkal, illetve önkormányzatokkal. Elmondható tehát, hogy élénk az érdeklődés a postai szolgáltatás vállalkozásba vétele iránt, egyre több helyen alakult ki versenyhelyzet a pályázók között. Akadnak már olyan postapartnerek is, akik több megyében több postát is működtetnek. Az új postapartnerek jellemzően nemzeti tőkével működő, hagyományos vállalkozások. A kiskereskedők a nagy áruházláncok piaci részesedésének folyamatos növekedése miatt egyre nagyobb lehetőséget látnak a programban, a több lábon állás számukra jó esélyt jelenthet a megmaradásra.
A közelmúltban indult ötödik ütemben 16 megye kijelölt postái vesznek részt - továbbra is minden megyére külön közbeszerzési eljárás keretében. A pályázat eredményeként várhatóan jövő év tavaszán újabb helyeken veszik át a postai szolgáltatást a postapartnerek.
A programban együttműködő partnerszervezetek minden ütem végén összeülnek, hogy megosszák egymással a tapasztalatokat, és javaslatot tegyenek a hogyan továbbra. Így tettek november utolsó hetében is, amikor Gödöllőn a városi könyvtár adott otthont a program fórumának. Itt lehetőség nyílt a partnerek - többek között a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a KISOSZ - képviselőinek az eszmecserére. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke köszöntőjében visszaemlékezett arra, hogy két éve, az induláskor bizony aggódott a program sikere miatt. Ma pedig az a véleménye, hogy az utóbbi években a Postapartner Program volt szinte az egyetlen kezdeményezés, melyet politikai beállítottságtól függetlenül, valamennyi önkormányzat és szervezet - a társadalommal egyetértésben - elfogadott. Mindez a szakmai és gazdasági oldalról alaposan alátámasztott, a kommunikációval megfelelően előkészített és összehangolt együttműködésnek köszönhető.
Az együttműködő partnerek abban is egyetértettek, hogy a programot fontos szerkezetátalakítási hatása miatt folytatni kell, az eddigi tapasztalatok felhasználásával és - a közbeszerzési törvény szem előtt tartása mellett - azok beépítésével.
A Postapartner Program az eddigi sikere alapján talán nem is részesülhetett volna nagyobb elismerésben, mint az Európai Vállalkozási Díj 2010 magyarországi pályázatán elért I. helyezés.
A díjat az Európai Bizottság 2005-ben hirdette meg először, az Európai Unió tagállamai, valamint Norvégia és Törökország számára. Ezzel azokat a kiváló kezdeményezéseket jutalmazza, amelyek helyi és regionális szinten támogatják a vállalkozói tevékenységet. A Magyar Posta ez évben a Vállalkozói szellem támogatása díj kategóriában pályázott a Postapartner Programmal. Az európai fordulóba országonként két nyertes pályázat juthat tovább, Magyarországról az egyik a Postapartner Program lett. A végső, nemzetközi mezőnyből kiválasztott nyertest 2010 májusában hirdetik ki Brüsszelben.

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkilencedik évfolyam, 11-12. szám * 2009. november-december
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.