Kongresszus Strasbourgban

Globális ügyek helyi szinten

Strasbourgban tartotta az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa 17. plenáris ülését  október 13- 15. között. A magyar önkormányzatokat Borbély István (Polgárdi) delegációvezető, Illés György (Pilisszentlászló), Bene Klára (Felsődobsza), Horváth Gézáné (Magyarmecske), Szabó Gellért (Szentkirály) és Z. Halmágyi Judit (Budapest Főváros) képviselte.

Ian Michaleff, a kongresszus elnöke a plenáris ülést megnyitó beszédében beszámolt az előző ülés óta eltelt időszak munkájáról, hangsúlyozva: "A kongresszus keményen helytállt a küldetéséért, lévén a legfontosabb szereplő az Európa Tanács demokratikus és emberi jogi tevékenységében helyi és regionális szinten." Kiemelte, hogy a kongresszus helyi és regionális demokráciát ellenőrző tevékenyégére növekszik az igény, ami nagyobb forrásokat és több párbeszédet követel a nemzeti hatóságokkal.
Az Európa Tanács 60 éves fennállása alkalmából a kongresszus deklarációt fogadott el, amelyben megerősíti, hogy a fő cél továbbra is az Európai Helyi Önkormányzati Chartában foglaltak végrehajtásának ösztönzése, és a helyi demokrácia érvényesülésének nyomon követése. A deklaráció hangsúlyozza, hogy a területi önkormányzatok szerepe  nélkülözhetetlen Európában - hiszen a legfőbb politikai, gazdasági és társadalmi szereplők közé tartoznak - , nélkülük a központi kormányok és parlamentek sem léteznének.
A képviselők részéről elhangzott kérdések leginkább az elnök és a főtitkár személyére irányultak. Ulrich Bohner, az eddigi főtitkár nyugdíjba vonul, az elnökség hosszas zártkörű viták után sem tudott jelöltet állítani. Így a választást a tavaszi plenáris ülésre halasztották.
Határon átnyúló együttműködések
A magyar delegáció nevében Illés György, Pilisszentlászló polgármestere szólalt fel. Javasolta a Duna Stratégia beemelését a Határon átnyúló együttműködésekről szóló jelentésbe, hiszen az Európa Tanács Kongresszusa számára is fontos a jó példák és kezdeményezések támogatása. A módosító javaslat - amelynek előkészítésében a Budapest Főváros Közgyűlésében a témát gondozó, Z. Halmágyi Judit vett részt - a készülő Duna Stratégia jelentőségét és nemzetközi elismertségét hangsúlyozta. A jelentés szerzője, Karl Heinz Lembertz elfogadta és helyeselte a változtatási javaslatot, hiszen a helyi és regionális önkormányzatok közötti határokon átívelő együttműködés az Európa Tanács munkájának fontos része.
A kongresszusban hét évvel ezelőtt készült jelentés utoljára ebben a témában. A most elfogadott határozattal és jelentéssel a delegáltak azt szeretnék megerősíteni, hogy a határokon átívelő együttműködés a következő tíz évben is a kongresszus munkájának prioritásai közé tartozzon. A jelentés kiemeli, hogy az együttműködésnek eme formája rugalmas, nem igényli újabb adminisztrációs szintek létrehozását, megvalósítása pedig sokféle módon történhet - formális vagy informális megállapodásokkal. A határozat arra buzdítja az önkormányzatokat, hogy létesítsenek vagy vegyenek át olyan határokon átívelő együttműködési formákat és rendszereket, amelyekkel erőiket egyesítve egymás tapasztalataiból tanulhatnak  (például a környezetvédelem vagy az egészségügy). A fenntartható, határokon átívelő területi és regionális fejlesztési politika segíthet a határok mentén jelentkező mindennapi problémák megoldásában, és elősegítheti a társadalmi és kulturális különbségek leküzdését. Hozzájárulhat a határokon átívelő együttműködés a szociális és területi kohézió sikeréhez is, valamint az európai integráció megvalósításához, amennyiben segíti az állampolgárok bevonását a közéletbe, és kellő figyelmet fordítanak a kultúrák közötti párbeszédre is.
           Sabján Katalin

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * tizenkilencedik évfolyam, 11-12. szám * 2009. november-december
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.