Tradíció és megújulás

a postai szolgáltatásokban

Fiatalos lendülettel és piaci szemlélettel egészül ki a meglévő szakértelem mind több postán a Magyar Posta partnerprogramjának eredményeként.

A 2007-ben indított Postapartner Program lényege, hogy a postai feladatok ellátásába a társaság vállalkozásokat és önkormányzatokat von be, elsősorban a kistelepüléseken. A kezdeményezés olyanok érdeklődését is felkeltette, akik korábban nem folytattak postai tevékenységet. Ennek következtében jelentősen bővült a partneri hálózat, így immár több mint 700 postapartner üzemel országszerte.
Jogos lehet a kérdés, hogy ha a Magyar Postának nem gazdaságos működtetni valamely postahelyet, akkor egy magáncégnek vagy önkormányzatnak miért éri meg belevágni. Az egyik lehetőség, hogy a helyben működő vállalkozások meglévő tevékenységüket egészítik ki a postai szolgáltatásokkal. Nemzetközi példák is jól mutatják, hogy kis üzletekben, akár élelmiszer-kereskedésekben, kávéházakban, panziókban vagy önkormányzati hivatalokban is működhet sikeresen posta. A másik lehetőség, hogy kifejezetten e célból létrejött vállalkozások veszik át egy vagy több pont napi üzemeltetését, és egyéni elképzeléseik alapján bővítik a szolgáltatások körét, így kiegészítve a klasszikus postai tevékenységből származó bevételt.
Ez utóbbi mellett döntött többek közt a Postapont Kft. is. Eddig Fejér megyében két, Veszprém megyében nyolc pontot vett át a cég, és a tervek szerint még az idén ez a szám harmincháromra nőhet. Vogel Aurél ügyvezető kérdésünkre elmondta, hogy a kiegészítő szolgáltatások kiválasztásakor rengeteg tényezőt kell figyelembe venni, többek között a településen található egyéb kereskedelmi egységek kínálatát. Képeslapokra, papírra, írószerre és sorsjegyekre szinte mindenhol igény van, de a vállalkozó fantáziát lát például nem vényköteles gyógyszerek árusításában, illetve banki és biztosítási szolgáltatások értékesítésében is.
A Dunaharasztin található Anna-ház tulajdonosa, Frickné Csombók Anna különleges megoldást választott a szolgáltatások kiegészítésére. A postának helyt adó szolgáltatóházban számos üzlet üzemel; a többi közt felnőtt- és gyermekruhabolt, pékség, valamint ingatlan- és utazási iroda, amelyek egymás látogatottságát is erősítik. A postapartner három fiatal hölgy alkalmazottal dolgozik, akiknek köszönhetően az ügyfelektől folyamatosan pozitív visszajelzések érkeznek hozzá a dinamikus kiszolgálásról, valamint az ügyfélbarát hangvételről, és a forgalommal is elégedett. Ugyancsak mellettük szól, hogy a programba való belépéskor új, a munkát segítő számítógépes rendszert kellett bevezetniük, amelyhez ők könnyen tudtak alkalmazkodni, hiszen ahhoz a korosztályhoz tartoznak, amely már ebben a világban nőtt fel.
A postapartnerek hosszú távú megtérülést remélnek, első időszakban céljuk legalább nullszaldós működést elérni. Véleményük szerint ez a már említett kínálatbővítésen túl a munkafolyamatok racionalizálásával érhető el. Utóbbi nem jelent feltétlenül létszámcsökkentést, ugyanis a meglévő munkatársak amellett, hogy esetenként több évtizedes tapasztalatuk van, élvezik a lakosok bizalmát, folytonosságot jelentenek számukra, ami a kisebb településeken különösen fontos. Ezeken a helyeken ugyanis még erős a közösségi szellem, s az idegeneket eleinte némi fenntartással fogadják. A partnerek véleménye szerint a személyzet nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az ügyfelek ne érezzenek visszaesést a szolgáltatás színvonalában.
         Kottász Gergely

 

 

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * huszadik évfolyam, 1-2. szám * 2010. január-február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.