DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ

Bács-Kiskun megye

Átadták a hajósi felújított lakóotthonokat. A megyei önkormányzat uniós pályázaton nyert támogatást a hajósi lakásotthonok korszerűsítésére. A beruházással az 5 lakásotthon mintegy 50 gyermekének elhelyezési feltételei javultak, életvitelük komfortosabbá vált. A pályázat nemcsak a lakókörnyezet felújítására vonatkozott, hanem a gyermekek és a velük foglalkozó felnőttek képességeinek, mentális egészségüknek szinten tartását is támogatta.


Békés megye

A pedagógiai kultúra korszerűsítése Békéscsabán. A békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium 12 millió forintos uniós támogatást nyert, amellyel az intézmény három pedagógus továbbtanulását tudja lehetővé tenni. Az elnyert összeg a pedagógiai kultúra korszerűsítését szolgáló pedagógusképzésekben való részvétel költségeit százszázalékban fedezi.


Csongrád megye

Makón megkezdődött, Szentesen hamarosan indul az SBO-fejlesztés. Biztonságosabbá és korszerűbbé válik a makói és a szentesi térség lakosságának sürgősségi betegellátása. A 300 millió forintos makói beruházás szeptember végére fejeződik be, és 9 új dolgozónak is munkát ad majd. A szentesi beruházás mintegy 530 millió forintból valósul meg. A fejlesztés részeként a sürgősségi gyermekambulancia kialakítása és a helikopter leszállóhely kompletté, éjjel-nappal használhatóvá alakítása is megtörténik.

DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

Baranya megye

Kerékpárutat építenek a Komlói kistérségben. A Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás elnöke 2009. december 17-én aláírta a kerékpárút pályázat támogatási szerződését. A tervek szerint február közepén lesz a január 15-én közzétett felhívás eredményhirdetése, márciusban pedig megkezdődhet a kerékpárút építése. A beruházás eredményeképpen Komló, Mecsekpölöske, Magyarszék között 11,5 kilométer hosszúságú kerékpárút jön létre.



Somogy megye

Fejlesztik a járóbeteg-szakellátó központot Barcson. Több mint 600 millió forint uniós forrásból fejleszthetik a barcsi térségében a járóbeteg-szakellátó központot. A projekt keretében új épület épül, amely ellát minden egészségügyi tevékenységhez kapcsolódó feladatot. Egynapos sebészettel, valamint orvosi ügyelettel is bővül az egészségügyi ellátás. Az épületet teljeskörűen akadálymentesítik, és lift is segíti majd a mozgássérültek közlekedését.


Tolna megye

Sportban a legjobbak közé tartoznak. A Magyar Diáksport Szövetség idén is díjazta a diákolimpiai versenyeken eredményesen szerepelő általános iskolákat, középiskolákat és a 200 fő tanulólétszám alatti kis iskolákat. Tolna megye mindhárom kategóriában érintett volt; országos elismerésben részesült három megyebéli iskola: a Bonyhádi Oktatási Nevelési Intézmény, a Garay János Gimnázium Szekszárdon és a Kocsola Általános Iskola.

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ

Hajdú-Bihar megye

Nő a munkanélküliség, csökken az álláshelyek száma. Hajdú-Biharban a regisztrált álláskeresők közül minden második szakképzetlen és minden harmadik tartósan állás nélkül van. A fiatalok aránya a nyilvántartott álláskeresők között alig alacsonyabb, mint az ötven év feletti sorstársaiké. A nyilvántartottak között a nemek aránya nagyjából egyensúlyt mutat, az álláskeresők között kicsit több a férfi, mint a nő. Tavaly tizenkétezerrel több álláskereső regisztráltatta magát, mint egy évvel korábban. Az elmúlt évben a megyében a nyilvántartott álláskeresők hatvan százaléka kapott valamilyen ellátást a munkaügyi központtól vagy az önkormányzattól. Ez alig magasabb, mint 2008-ban volt.


Jász-Nagykun-Szolnok megye

Új közösségi tér születik Szolnokon. Sikerrel pályázott Szolnok városa egy új összművészeti centrum, az Agóra Terminál létesítésére, ami szellemi központként, kulturális plázaként kívánja kimozdítani a város és vonzáskörzetének lakosságát. Létesítésének célja, hogy a kultúrát egy új szemszögből ismerje meg a célközönség.


Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Családi üdülőhely a nyíregyházi Park Hotelből. Család- és gyermekközpontú üdülőhellyé válik a Park Hotel. A 457 millió forintos átalakítás eredményeként egy olyan gyermekbarát szálloda létesül, amelynek emeletén kizárólag gyermekfoglalkoztatókat, a tetőtéri teraszon pedig játszóteret építenek. A beruházásra európai uniós forrást kíván igénybe venni a megyei önkormányzat, a működtetésbe pedig egy spanyol cég is bekapcsolódik.

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

20 millió forint a könyvtár fejlesztésére Mezőkövesden. Az elmúlt időszakban több pályázatot nyújtott be a Mezőkövesdi Közkincstár Nonprofit Kft. városi könyvtára. A benyújtott projektek révén a könyvtár eszközállományának fejlesztése valósul meg. A forrásból nyolc számítógépet, egy szervergépet, ezekhez tartozó szoftvereket, gyengén látók számára az olvasást megkönnyítő nagyítókészüléket vásárolnak majd. Emellett számítógépes hálózatfejlesztésre is lehetőség nyílik a projekt keretében.



Heves megye

Európa Tanterem a szalaparti intézményben. 2008-ban az Európai Régiók Gyűlése EU kommunikációs díját ifjúsági kategóriában Heves megye nyerte el, az Európai uniós tantermek hálózata című projekttel. A Europe Direct iroda által kezdeményezett programhoz folyamatosan csatlakoznak a megye oktatási intézményei: legutóbb a HMÖ Szalaparti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben avattak EU-tantermet. Itt a tanulók érdekes módszerek segítségével, játékosan ismerkedhetnek az unióval és a tagállamokkal.


Nógrád megye

Gyermekházat nyitottak Dorogházán. Az uniós támogatással megvalósított létesítmény azt a célt szolgálja, hogy az apróságokat felkészítse az óvodára, és helyben elérhető szolgáltatásként logopédiai, illetve gyógypedagógiai segítséget kínáljon a szülőknek. A Picurka Gyermekházat Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke és Lavajné Dóka Éva, a Bátonyternyei Kistérség Többcélú Társulásának vezetője adta át.

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

Fejér megye

Bicskén a vasútállomás fejlesztését tervezik. A város vasútja mellé parkolót és buszpályaudvart terveznek. A kivitelezést szinte teljes egészében pályázatokon nyert forrásokból szeretnék finanszírozni. A környéken nagyjából 35 ezer ember mindennapjaiban játszik szerepet a vasúti és távolsági buszközlekedés, így fontosnak érzik, hogy fejlesszék a vasútállomás környékét. A tervek között szerepel új út és felüljáró építése is.


Komárom-Esztergom megye

Együttműködés a vakok és gyengénlátók megyei egyesületével. Komárom-Esztergom Megye Önkormányzata, valamint a Vakok és Gyengénlátók Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete határozatlan időre szóló együttműködési megállapodást kötött. A keret-megállapodás aláírása azért fontos, mert a fogyatékos szervezetek a jogszabály-változások következtében a jövőben pályázat útján juthatnak azon pénzeszközökhöz, amelyek feladataik ellátásához, szolgáltatásaik nyújtásához feltétlenül szükségesek.


Veszprém megye

Iskolabarát fejlesztés a Laczkó Dezső Múzeumban. A múzeum közművelődési termének megújítására nyújtott be sikeres pályázatot Veszprém megye önkormányzata a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. A beruházás keretében jelentősen bővülnek, új kreatív elemekkel gazdagodnak a múzeum iskoláknak szánt szolgáltatásai is. A részleges akadálymentesítéssel lehetőség nyílik a látássérült gyermekeket integráltan nevelő osztályok fogadására és foglalkoztatására is.

KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

Budapest

Megújul Újpest Főtere. Február 18-án Újpest Önkormányzata aláírta a Főtér-program támogatási szerződését. E szerint Újpest Önkormányzata a beruházás megvalósításához az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból 780 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül. A Főtér-program három lépcsőben igyekszik modern városközponttá alakítani Újpest belvárosát úgy, hogy közben megtartja a Városháza-Piac-Templom féltve őrzött együttesét. A támogatási szerződés szerint a megvalósulás tervezett napja 2010. szeptember 30.

Építészeti Nívódíjas épületek Angyalföldön. Két XIII. kerületi épületet ismertek el Építészeti Nívódíjjal. A rangos elismerést a Pannónia Általános Iskola megújult épületegyüttese és a Révész utcai rendelő érdemelte ki - mindkettő az önkormányzat beruházása. A kortárs magyar építészet egyik emblematikus épületeként említik a Tutaj utcai iskola új, háromszintes tornacsarnokát, amelyhez hasonló nincs másutt Közép-Európában. A felnőtt és gyermek háziorvosi rendelőknek, ügyeletnek, védőnői szolgálatnak és gyógyszertárnak otthont adó Révész utcai épületegyüttes esetében a tiszta szervezésű alaprajzot, a divatos homlokzatburkolatot és a tetőkertet emelték ki az értékelők.

Rákosmente fél milliárd forintból újabb utakat épít. Február elején ismét több száz millió forintos uniós pályázati támogatást nyert a budapesti kerületek között legsikeresebb pályázóként ismert Rákosmente Önkormányzata. Az elnyert összeget 8 új út építésére fordítja. Az uniós támogatás a költségek 55 százalékát fedezi, a maradékot a kerület önerőből finanszírozza. A beruházással a teljes közterület megújul, kiépítik az utak vízelvezetését, átépítik, valamint felújítják a meglévő járdákat, korszerűsítik a közvilágítást és közlekedési táblákat helyeznek ki. A kertvárosi jelleg megőrzése érdekében Rákosmente fejleszti a zöldfelületet is - az utcákban fákat, cserjéket ültet.


Pest megye

Alapkőletétel Szigetszentmiklóson. Közel 900 millió forint beruházási értékű fejlesztés kezdődött februárban a szigetszentmiklósi szakrendelő területén. A fejlesztéssel egy, a munkafeltételek minőségében, funkcióiban és hatékonyságában is teljesen megújult, korszerű szolgáltató centrum jön létre, amely több mint százezer ember színvonalas egészségügyi ellátását biztosítja majd. A támogatást az önrészt biztosító Pest Megyei Önkormányzat nyerte.

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

Győr-Moson-Sopron megye

Megyejárás kultúrával. Immár ötödik éve, hogy a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ (BBMMK) munkatársai - a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat erkölcsi és anyagi támogatását élvezve - kistelepüléseken szerveznek zenei, irodalmi, színházi és hagyományőrző programokat. Az ingyenes kulturális tájoltatás idén is folytatódik, megyei hivatásos előadók és amatőr művészeti együttesek közreműködésével.


Vas megye

Új közösségi tér jöhet létre Gencsapátiban. Közösségi és turisztikai célra hasznosítanák Gencsapátiban a felhagyott hulladéklerakót a rekultivációja után. Az önkormányzat 13 millió forintot nyert a fejlesztési ügynökség pályázatán, a terület rendezésére és tájbaillesztésére. A munkákat valószínűleg 2012-ben fejezik be, utána a zöld terület alkalmas lesz közösségi és turisztikai célú tevékenységekre


Zala megye

Iskolaátadás Gyenesdiáson. Felújították, bővítették és akadálymentesítették a gyenesdiási általános iskola épületét. A nagyberuházás ünnepélyes átadása januárban volt. Gál Lajos polgármester a megnyitón elmondta: az önkormányzat komoly anyagi erőfeszítésére volt szükség ahhoz, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Terv 200 milliós támogatásához önrészként, több mint 100 millió forint saját ero megteremtését biztosíthassa.

 

Budapesti Tavaszi Fesztivál

Március 17. és április 5. között immáron harmincadik alkalommal rendezik meg a kulturális programokban bővelkedő Budapesti Tavaszi Fesztivált. A fesztiválszervezők a klasszikus értékek magas színvonalú közvetítése mellett ezúttal is teret biztosítanak az új impulzusoknak.

Idén Dánia lesz a vendég

A színes kultúrájú északi országból az egyik legrégebbi balett-társulat, a Dán Királyi Balett, és egy műfajhatárokat átlépő, rendkívül eredeti formáció, a Hotel Pro Forma érkezik hozzánk. Fellép a világhírű Ars Nova Copenhagen kórus. A dán zene modern klasszikusa, Carl Nielsen a Dán Nemzeti Kamarazenekar koncertjén szerepel. Dánia kiállításokkal is bemutatkozik. A fesztivál ünnepélyes nyitóeseményén, a Ludwig Múzeumban a dán művészek és művészcsoportok munkáival találkozhatnak az érdeklődők. A Hatalmi játszmák című kiállítás aktuális társadalmi és politikai problémákat, valamint a kortárs művészet szerepét vizsgálja.

 Zene-zene

A 2010-es esztendő számos zenetörténeti évfordulót is tartogat. A múlt nagy teljesítményeiről a fesztivál is gazdag programmal emlékezik meg. Ilyen nagyszabású vállalkozás például a 200 éve született Erkel Ferenc életművének csaknem teljes bemutatása. A közkedvelt Hunyadi László és a Bánk bán mellett olyan ritkaságok is színre kerülnek, mint a Sarolta, a Dózsa György, a Báthory Mária és a Brankovics György.

A budapesti tavaszünnepnek három évtizede stabil pillére a Budapesti Fesztiválzenekar és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Előbbi Beethoven-esttel, utóbbi - Bartók születésnapján immár hagyomány - Bartók-koncerttel szerepel a műsorban. A Liszt Ferenc Kamarazenekar is ott volt a kezdeteknél, most a fesztivál zárókoncertjén lép fel két világhírű fiatallal, az orosz zongoraművésszel, Gyenyisz Macujevvel és Boldoczki Gábor trombitaművésszel.

Világok találkozása

címen a nemzetközi művészeti élet legkiválóbbjainak műsorát láthatják az érdeklődők. A koncertvilág legkeresettebb brácsaművésze, Jurij Basmet, a Moszkvai Szólisták élén ad hangversenyt. Egy különleges képességű énekest ismerhetünk meg az uruguayi származású Erwin Schrott romantikus áriaestjén.

Az olasz Il Giardino Armonico egy nagyszerű fiatalkori Händel-oratóriumot, A feltámadást mutatja be. Látható lesz a virtuóz ütőhangszeres zenész, Evelyn Glennie. Angliából Emma Kirkby, Michael Chance és a Florilegium historikus együttes érkezik.

Nigel Kennedy műsorában barokkot és jazzt, Bachot és Duke Ellingtont játszik. A vérpezsdítő flamencoritmusok és -dallamok mesterével, Paco de Lucíával a Művészetek Palotájában találkozhatunk. A spanyol temperamentum csodálóinak a Ballet Flamenco de Andalucía Lorca-estjét is feltétlenül meg kell tekinteniük. A modern tánc szerelmeseinek pedig a Bill T. Jones/Arnie Zane Dance Company estje és Bill T. Jones koreográfiái ajánlhatók.

Társadalmi felelősségvállalás
ösztönzése 

a mai kulturális élet egyik legfontosabb missziója. Roma vagyok - magyar vagyok címmel roma származású alkotók művészetével ismerkedhetünk meg. A Thália Színház Arizóna Stúdiójában lesz Balogh Rodrigó fiatal roma színész-rendező új bemutatója, a Tollfosztás, amely az elmúlt időszak romagyilkosságait dolgozza fel roma fiatalok szemszögéből. A Roma Virtuózok Kamarazenekar műsorán népszerű barokk concertók szerepelnek. Ugyanehhez a tematikához kapcsolódik majd a Karinthy Szalon Roma élet-képek című kiállítása, amelynek keretében egy kortárs roma festő, Oláh Mara műveit tekinthetik meg az érdeklődők.

Kísérletező társulatok
és nemzetközileg elismert előadások

is szerepelnek a fesztiválprogramban. A dán Hotel Pro Forma különleges produkciója (Operation: Orfeo) fények, hangok, mozdulatok és szavak játékának együtteséből tevődik össze. A hamburgi Thalia Theater az egyik legnevesebb rendező, Luk Perceval szeptemberben bemutatott darabjával érkezik. A The truth about THE KENNEDYS című előadás korabeli dokumentumok alapján, kortárs "királydrámaként" eleveníti meg a Kennedy-család 160 éves történetének legjelentősebb epizódjait. A német kritikusok által az év színházának választott Münchner Kammerspiele fantasztikus színészi és rendezői teljesítményt ötvöző előadással (HIOB) érkezik. Az Inbal Pinto & Avshalom Pollak Dance Company vendégjátékát egy japán mese ihlette - a Hydra a tánc, a pantomim és az akrobatika ötvözete. A magyar bemutató Gothár Péter Lear király-rendezése lesz a Nemzeti Színházban, Varró Dániel új fordításában. 

Sörös Erzsébet, ÖNkorNET

Busójárás Budapesten

Tavaly óta Budapest Belvárosában is "vendégszerepelnek" a vastag báránybőrbe öltözött, hatalmas kereplőket forgató, rémisztő álarcokat viselő busók, valamint az őket kísérő, autentikus muzsikát játszó sokac zenészek, arra invitálva a vendégeket, hogy látogassanak el a mohácsi busójárásra. Az esemény főtámogatója idén is a Magyar Fejlesztési Bank volt.
Az idei (február 11-16.) eseménysorozat különleges volt a maga nemében. Tavaly ugyanis az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségévé választotta a mohácsi népszokást. Ezzel nemcsak elismerték értékét, hanem egyúttal felhívják a világ figyelmét arra, hogy a mohácsiaknak kincs van a birtokában, amelyet megosztanak bárkivel, aki ebben az időpontban hozzájuk látogat.
A budapesti beharangozó sajtótájékoztatón Szekó József, Mohács polgármestere elmondta, a húszezer lakosú város alulról szerveződő, a hagyományokhoz ragaszkodó eseményként rendezi meg az utóbbi években rekordlátogatottságnak örvendő busójárást. A több száz éves tradíciójú busójáráshoz a Nemzetközi Dudástalálkozó, valamint a Népzenei Tehetségkutató verseny értékteremtő új hagyományként csatlakozott.     (H.A.)


Szentendrén

Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere sajtótájékoztató keretében ismertette a Szentendre 1000 év+ városfejlesztési program részleteit.
A polgármester elmondta, hogy idén már meghaladja a 2,5 milliárd forintot az az összeg, amelyet az önkormányzat városfejlesztési célokra pályázaton nyert el. Ez 11 beruházást jelent, a projektek összköltsége mintegy 4 milliárd forint. A tervek között szerepel a város óvodáinak és a járóbeteg szakellátó központnak a felújítása, megújul több utca és a Főtér is, továbbá megerősítik a város gátrendszerét. A programban szerepel 75 panellakás energiatakarékosság-központú felújítása és 361 lakás fűtéskorszerűsítése is.
A polgármester ismertette, hogy a város vezetése 2006 óta azon dolgozik, hogy Szentendre - lépést tartva a városi urbanizáció követelményeivel, de megőrizve a település báját és különlegességét adó kulturális és művészeti értékeit, kincseit - megújulhasson.
Az eseményen meghívott vendégként részt vett Farkas Ádám szobrászművész és Novodomszky Éva újságíró, a Magyar Televízió műsorvezetője is, akik szentendrei lakosként szólaltak meg.
Szöveg és fotó: Kolin Péter

A helyhatóságok sokszor szorító anyagi helyzetükben csak hitelfelvétellel tudják ellátni feladataikat, kezdhetnek új beruházásokat, fejlesztéseket. Az MFB önkormányzati hitelprogramja azért tartozik a legjobb hitelkonstrukciók közé, mert 25 éves lejáratú, és kamata is kedvező.
Az elmúlt húsz esztendőben az önkormányzatok a fejlesztés és a működés kettős, gyakran egymással ellentétes szorításában dolgoztak. Igény, szándék vagy éppen a körülmények kényszerítő ereje hatására döntöttek arról, hogy a mindennapi létezésen túl valami maradandót is alkossanak. Elsősorban olyat, amire a közösségüknek szüksége van. Ugyanakkor a törvény által előírt feladatok ellátásához biztosított források nem mindig voltak elegendők az égetően szükséges helyi gondok megoldásához.
Az önkormányzatok működés-fejlesztés dilemmájának feszültségét jelentősen enyhítette, hogy a finanszírozási lehetőségek terén kedvező változások történtek. Az EU-csatlakozást követően 2004-től megnyílt az uniós pályázatok óriási forráslehetősége is, és ez a döntéshozók számára lehetővé tette, hogy merjenek távlatos fejlesztésekben gondolkodni.
A Magyar Fejlesztési Bank 2002-ben nyitott először az önkormányzatok felé, de ez a tevékenysége csak 2005. június elsejétől teljesedett ki igazán, amikor meghirdette a környezetvédelmi és általános infrastruktúra-fejlesztési projektek finanszírozását támogató konstrukciót. Később létrejött az azóta is kiválóan működő "Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram. Ez a piaci igényeket követő, folyamatosan bővített konstrukció lehetőséget adott az önkormányzatoknak és társulásaiknak, hogy valamennyi infrastruktúra-fejlesztésüket hosszú lejáratú és kedvezményes kamatozású hitelekből finanszírozzák. Dr. Erős János, az MFB vezérigazgatója egy előadásában elmondta, hogy az MFB leglátványosabb sikernek éppen az önkormányzatok finanszírozását tartja, mivel a beruházások és fejlesztések eredményét mindenki közvetlenül élvezheti lakóhelyén.

A fejlesztések és beruházások

A 205 milliárd forintos összegű hitelprogram keretében akár 25 éves lejárattal és kedvezményes kamattal igényelhető forrás az infrastruktúra-fejlesztési beruházásokhoz. Ezek kihelyezése elsősorban a hitelintézetek refinanszírozásával történik, többnyire az önkormányzatok számlavezető bankjainak közreműködésével. A kamat 2010. február elején 3,3-4,3 százalékot tett ki.
Az MFB Zrt. az önkormányzati hitelprogramban az elmúlt öt év alatt 1804 kérelmet és 198,8 milliárd forintnyi hiteligényt fogadott be. 2009 végéig 1713 kérelmet bírált el, és 170,1 milliárd forint hitelt hagyott jóvá. A Panel Plusz programmal együtt összesen 193,3 milliárd forintot tesz ki a szerződött hitelek összege, így a "Sikeres Magyarországért" Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram 235 milliárd forintos keretösszegének pillanatnyilag több mint a 82 százaléka már gazdára talált.
Aladics Sándor, az MFB vezérigazgató-helyettese az I. Önkormányzati Vagyongazdálkodási Konferencián az elmúlt öt esztendőről elmondta, hogy a projektek célját tekintve az általános infrastruktúra-fejlesztéshez 878 kérelemre 94,5 milliárd forintot, ezen belül közutak felújításához és építéséhez 57 milliárd forintot hagytak jóvá. Az önkormányzati tulajdonú létesítmények - többségükben könyvtárak, kultúrházak, emlékházak és tájházak - felújításához mintegy 20,5 milliárd forint hitelt folyósítottak. Közel 300 önkormányzat 17,2 milliárd forintot kapott környezetvédelmet szolgáló fejlesztésekre, amelynek több mint 70 százalékát a szennyvízkezelés fejlesztésére fordították. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Operatív Programjainak pályázataihoz szükséges önrész finanszírozására az első kérelmeket 2008-ban nyújtották be, de jelentősebb hiteligény csak 2009-ben jelentkezett. A 109 kérelemre 2009 végéig 19,1 milliárd forint hitelt folyósított a bank a pályázati projektek megvalósításához.

A megyék
és régiók hitelaktivitása

A finanszírozási igény Pest megyében a legnagyobb, és a legtöbb hitelkérelmet is itt nyújtották be. A legkevesebb hitelt Békés, Nógrád, Vas és Heves megye önkormányzatai igényelték.
A régiók között a Dél-Alföldön volt a legnagyobb a hitelfelvétel, mintegy félmilliárd forinttal megelőzve Közép-Magyarországot, és ötmilliárd forinttal a fővárost és a Dél-Dunántúlt. Ezekben a régiókban kevesebb számú ügyletre, nagyobb hitelösszegeket hagytak jóvá. Az észak-magyarországi, a nyugat-dunántúli és az észak-alföldi régiókban fordított a helyzet, több ügyletre kevesebb hitelt igényeltek.
A keretösszeg a folyamatban lévő közbeszerzési ügyek lezárása után pillanatokon belül kimerül. De ahogy az ország fejlesztési bankjának üzletpolitikáját megismertük, nem gondoljuk, hogy itt vége lesz ennek a sikertörténetnek.

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * huszadik évfolyam, 1-2. szám * 2010. január-február
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.