Hónapról hónapra

Legutóbb megjelent összesítésünk óta három településen tartottak időközi önkormányzati választást. Mindhárom alkalommal polgármestert választottak, önfeloszlatás nem történt. Az Országos Választási Iroda nyilvántartása szerint időközi önkormányzati választást április 1-jéig* még hét helyen tűztek ki az országban. Az utolsó időközi referendum időpontja: március 28.

Lápafő. Takács Zsolt Jánost választották a Tolna megyei Lápafő község polgármesterévé a február 28-án tartott időközi önkormányzati választáson. A 187 fős település 140 választásra jogosult polgára közül 67-en járultak február utolsó vasárnapján az urnához. A leadott voksok közül 66 volt érvényes, egy érvénytelen. A választáson egyetlen jelölt, Takács Zsolt János, addigi alpolgármester  (független) indult, így ő  nyerte el a polgármesteri tisztséget. A választást a korábbi polgármester halála miatt írták ki.
Hortobágy. Vincze Andrásné független jelöltet választották március 7-én a  Hajdú-Bihar megyei Hortobágy polgármesterének. A voksoláson a választásra jogosult 1312 állampolgár 49 százaléka adta le a szavazatát a két helyi szavazókörben. A korábbi jegyzőre, a függetlenként induló Vincze Andrásnéra a szavazók 45,4 százaléka voksolt. A többi szavazat további négy jelölt - Fenyves József (MDF), valamint a függetlenként induló Szabó Gábor, Vágner Ferenc és Virágh Mihály között oszlott meg. Az időközi polgármester-választást a település korábbi vezetőjének halála miatt írták ki.
Keménfa. Dervalicsné Horváth Sarolta független jelöltet választották a március 7-én tartott választáson a Zala megyei település polgármesterének. A 88 választásra jogosult szavazópolgár közül 48-an vettek részt a voksoláson. Három független jelölt indult, a leadott szavazatok között egyetlen érvénytelen volt, az új települési vezetőre, a község korábbi alpolgármesterére 24 voks érkezett. Bulla Ottó 18 vokssal a második lett, a sort Tornyos János Gergely zárta 5 szavazattal. Az időközi referendumot a polgármesteri tisztséggel összefüggő bűncselekmény miatt írták ki.
Lendvajakabfa. Zsupán László független jelölt nyerte a március 21-én tartott időközi polgármester-választást a Zala megyei Lendvajakabfán. A település 29 választópolgárából 18 fő adta le szavazatát, a két független jelölt közül 14 szavazattal győzött Zsupán László. A referendumot a korábbi vezető lemondása miatt írták ki.

* A helyi önkormányzatokról szóló törvény szerint nem lehet időközi választást tartani az általános önkormányzati választás évében április 1. és a választás napja között.

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * huszadik évfolyam, 3. szám * 2010. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.