Helyi szakembereket keresünk!

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) a Norvég Helyi és Regionális Önkormányzatok Szövetségével (KS) partnerségben valósítja meg az Önkormányzati kapacitásépítési program norvég tapasz talatok alapján 2009-2010 című projektet az EGT és Norvég Finanszíro zási Mechanizmusok támogatásával. A projekt egyik eleme a helyi válasz tott képviselők képzési rendszerének kialakítása a Norvégiában már évti zedek óta jól működő gyakorlatot alapul véve.

E projekt egyik komponense a helyi képviselők képzése, amelyet a helyi önkormányzati választások után aján lunk ki az újonnan megválasztott helyi önkormányzatok képviselő-testületei nek. A tréning célja, hogy támogassa a megválasztott képviselőket és képvise lő-testületeket abban, hogy tisztában legyenek szerepükkel, ismerjék munká juk fő kihívásait és kereteit, és sajátítsa nak el egy olyan mentalitást, amely jó esélyt ad ahhoz, hogy fejlődjék a helyi demokrácia, a települési közösség és az állampolgárok számára nyújtott köz szolgáltatások színvonala.
A program célja tehát kettős: egy részt alapvető ismereteket (jogrendszer, a képviselők helye, szerepe, lehetősé gei) ad az újonnan és az újra megvá lasztott önkormányzati képviselőknek, másrészt a településvezetési folyama tot támogatja azáltal, hogy a képvise lői képességeket és a képviselő-testü leti munkát támogatja.
Hosszú távra tervezett tevékenységünk iránt elkötelezett jelentkezőket várunk, akik szeretnének tagjai lenni egy inno vatív és magas színvonalú tevékenységet nyújtó, pártpolitikától mentesen működő szakértői-tréneri csapatnak. Nem főál lást kínálunk, hiszen a képzés keretében a helyi választásokat követően tartandó kétnapos tréning megtartására képezzük ki a résztvevőket. A jelentkezők közül személyes interjú során kiválasztott tré nereknek speciális felkészítő képzést és folyamatos szakmai és szervezési háttér támogatást nyújtunk.
A programról részletesebben a www. toosz.hu oldalon olvashatnak.
A leendő trénerekkel szembeni elvárásaink: a helyi önkormányza tok működésének kiváló ismerete; a helyi önkormányzatok működése terén szerzett tapasztalat; kitűnő kommunikációs képesség és gyakorlat csoport munka vezetésében; alapvető közpoli tikai ismeretek.

Az elbírálás során előnyt jelent, ha a leendő tréner: maga is választott képviselő (vagy volt már ilyen státusban), vagy pedig önkormányzatnak dolgozik (dolgozott) vala milyen módon; van tréneri gyakorlata.

A pályázathoz a következő doku mentumokat kérjük csatolni: kitöltött adatlap; szakmai önéletrajz; motiváci ós levél (maximum egy oldal).

A pályázat benyújtásának határ ideje: mielőbb, de legkésőbb 2010. júli us 8-ig. A pályázatot a sabjan@toosz. hu címre várjuk.

A legjobb pályázókat személyes beszélgetésre hívjuk. A beszélgetésen való megjelenés feltétele a programban való részvételnek. A beszélgetésekre július 13-án, 14-én és 15-én kerül sor. pontos időpontról értesítést július 9- én 12 óráig küldünk.
A kiválasztott trénerek 3+1 napos képzésen vesznek részt, és egy képvi selő-testületi tréninget kell levezetni ük. A tréneri oklevél megszerezésének feltétele a tréningen való aktív részvé tel és az első tréning alatt mutatott jó teljesítmény.
A háromnapos tréninget két cso portban szervezzük augusztus 23- 25., illetve szeptember 8-10. között. Az egynapos konzultáció időpontja októberben lesz.

Várjuk jelentkezését!


Polgármesterek Norvégiában

Május elején Norvégiában járt tanul mányúton a Polgármester Akadémia Sze mere csoportja. A látogatás célja az volt, hogy a magyar polgármesterek megis merkedhessenek a norvég önkormányzati rendszerrel és a kint látottakból, tapasztal takból itthon is hasznosítható fejlesztési ötleteket merítsenek. A Szemere csopor tot a Norvég Helyi és Regionális Önkor mányzatok Szövetsége (KS) fogadta Oslóban. A tanulmányút során a magyar polgármesterek ellátogattak Baerum váro sába is, ahol először meg tekintették az önkormány zat hulladékgazdálkodá si rendszerét (amely váku umos technológiája miatt Norvégiában is innováci ónak számít). A házigaz dák egy óvoda- és isko lalátogatást is szerveztek a magyar vendégeknek, ahol betekinthettek a norvég óvoda- és iskolarendszer működésébe és egy kicsit maguknak az intézményeknek a minden napjaiba is.
A Polgármester Akadémia tízhóna- pos képzése keretében a norvég tanul- mányút tapasztalatainak elemzése, érté- kelése lesz az egyik vizsgafeladat.

A Polgármester Akadémiáról bővebben:
www.toosz.hu

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * huszadik évfolyam, 5. szám * 2010. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.