DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓ

Bács-Kiskun megye

Kecskemét felmondja a Volán-szerződést. A képviselő-testület úgy döntött, hogy 2010. december 31-ével felmondja a Kunság Volán Zrt.-vel érvényben lévő szerződését, és közbeszerzést ír ki a helyi tömegközlekedésre. - Egyre többet fizetünk, miközben egyre romlik a szolgáltatás színvonala - indokolta a döntést Zombor Gábor polgármester.


Békés megye

Újra lesz Libamájfesztivál Orosházán. Idén második alkalommal rendezik meg Orosházán június 4-6. között a Libamájfesztivált, ahol színes családi programokkal várják a fesztiválozókat, most is lesz libaolimpia, jelmezverseny, kézműves foglalkozás. „A libamáj nemzeti ügy! Ma Magyarországon hozzávetőlegesen 3500 család megélhetését biztosítja a libamájágazat, a hazai éttermek 95 százalékának étlapján megtalálható ez az ínyencség. Orosháza a libamáj fellegvára, ezt ezzel a fesztivállal is jelezni szeretnénk” - mondta Dancsó József, Orosháza alpolgármestere.


Csongrád megye

Megnyílt Csongrád megye első biopiaca. Vasárnaponként várja ezentúl a vásárlókat Csongrád megye első biopiaca Szegeden, a Rendezvényházban. A 250 négyzetméternyi alapterületű parkolóban egyelőre 12-15 biotermelő kínálja kizárólag biogazdálkodással előállított termékeit. Országosan mindössze 10-12 biopiac működik. Amellett, hogy a biotermékek egészségesek, a biogazdaságok új munkahelyeket teremtenek, azaz jó hatással vannak a magyar gazdaságra, és javítják a talaj-, illetve a vízminőséget is.

DÉL-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

Baranya megye

Pécs: Nyílik a Piknik Park. Új közösségi és kulturális tér jön létre Pécsett május végén, miután ekkor nyílik meg az Északi Várfalsétánynál a Piknik Park, amely egészen szeptember végéig programok özönével várja a gyerekeket, fiatalokatéscsaládokat. Az Északi Várfalsétány eddig elhanyagolt területe volt a történelmi belvárosnak; ezen kívánnak változtatni a szervezők, akik a hely adottságait kihasználva olyan rendezvényekben gondolkodnak, amelyek a közösségfejlesztő módszerek alkalmazásával teremtenek új kulturális teret. A Piknik Park egész nyáron 11-16 óra között áll majd nyitva az érdeklődők előtt.


Somogy megye

Megalakult a Rinyamenti Víziközmű Társulat. Az április végén tartott alakuló ülésen az érintett lakosság 73 százalékának képviselete jelent meg. Ormai István, Nagyatád polgármestere elmondta: a Nagyatádi Regionális Szennyvíztársulás 111 millió forintos uniós támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programjában. A pénzből Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztését, valamint Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany és a Nagyatád Kivadár városrészének csatornázását készítik elő.


Tolna megye

Városi rangjukat ünnepelték a tolnaiak. Tolna várossá avatását ünnepelték a helyiek a napokban. A rendezvényt évek óta május végén rendezik, azért, mert a fennmaradt írásos forrásokból az derül ki, hogy 1424. május 25-én említették először városként a települést. Minden évben ezen a napon adják át a Tolna Városért, a Tolna Város Sportjáért, valamint a Jó Tanuló, Jó Sportoló kitüntető díjakat.

ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ

Hajdú-Bihar megye

Megújul Berettyóújfalu központja. Rendezvénytérré alakítják át a Szent István teret, melynek során a terület új díszburkolatot, térvilágítást és térhangosítást kap. A tűzoltóság parancsnoki épületét pedig rendezvényközponttá fejlesztik. A belvárosban 42 millió forintért új parkolóhelyeket létesítenek; míg a Kálvin téren és a Kossuth utcában sétányt alakítanak ki. A Népliget rehabilitációját 25 millió forintos beruházással valósítják meg, melynek keretében elvégzik a szükséges térburkolati és zöldterületi fejlesztéseket, valamint új játszótéri eszközöket helyeznek ki a területre.


Jász-Nagykun-Szolnok megye

Elfogadás előtt Mezőtúr városfejlesztési stratégiája. A közelmúltban a mezőtúri önkormányzat elkészíttette a település stratégiai programját. Az anyag három fő fejezetből áll: helyzetértékelésből, városfejlesztési stratégiából és az antiszegregációs tervből. A kidolgozott program a helyi gazdaság fejlesztését, a kistérségi szerepkör bővítését, a szolgáltató szektor fejlesztését, a turisztikai fejlesztéseket, a természeti és épített környezet védelmét, az infrastruktúra fejlesztését határozza meg a legfontosabb fejlesztési irányokként.


Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Életmentő Pont nyílt a nyíregyházi Esélycentrumban.. A közelmúltban nyitotta meg kapuit a Nyíregyháza város tulajdonában lévő, a START Rehabilitációs Kht. által üzemeltetett négy épületből álló komplexum, az Esélycentrum. A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete egy félautomata defibrillátorthelyezett el a centrum A épületének portáján, az intézmény bejáratánál pedig tábla hívja fel a figyelmetarra,hogyittéletmentőpontműködik.

ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Fejlesztések a bükki barlangokban.  Megkezdődik a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több barlangjának rehabilitációja. A több mint 110 millió forintos, két évig tartó programról a támogatási szerződést május végén írták alá Lillafüreden. A program célja az érintett barlangok természeti állapotának hatékony és korszerű megőrzése, a barlangi képződmények hosszú távú megóvása. Az elavult világítási rendszert modern, LED-es technológiára cserélik, mellyel a hősugárzás egytizedére csökkenthető a hagyományos módszerhez képest.



Heves megye

Újabb iskolával bővül az Európa tanterem hálózat.A Heves Megyei Önkormányzatnál működő Europe Direct Iroda közreműködésével az egri Kemény Ferenc Általános Iskolában rendezték be és nyitják meg a harmincadik EU-tantermet a megyében. Az Európai Unió megismerését ösztönző, az európai szellemiséget erősítő programot az oktatási intézmény 6. a osztálya indította. A diákok nagyon sok munkát végeztek, miközben rengeteget tanultak, széles körű ismereteket szereztek az Európai Unióról és annak tagállamairól.


Nógrád megye

Felújítják Balassagyarmat városközpontját. Nettó 880,5 millió forintra becsüli Balassagyarmat Város Önkormányzata a városközpont felújításának költségeit. A rehabilitáció helyszíne a Rákóczi fejedelem út, az Óváros tér, valamint az Ady Endre utca. A munka része - egyebek mellett - 3804 négyzetméter kockakő burkolat bontása, 4800 négyzetméternyi szegély készítése, továbbá 2887 négyzetméter nagykockakő és 22 148 négyzetméter térburkoló kő lerakása is. Ezek mellett közművezetékeket kell cserélni, és kiépíteni a közvilágítást is.

KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ

Fejér megye

Korszerűsítések a megyei könyvtárban. A megyei fenntartású Vörösmarty Könyvtárban - egy nagyobb fejlesztési projekt részeként - a gyermekrészleget 3-4 millió forint értékben felújították, korszerűsítették. Új bútorokkal, foglalkoztatóval, szőnyegekkel lett gazdagabb, és mostantól a legkisebbeknek is kényelmes, környezetet nyújt. - Ha hívogató könyvtárat rendezünk be nekik, akkor szívesen időznek benne. Kíváncsiskodnak, kutakodnak, figyelnekéscsacsognak, miközben a betű, a vers, a mese, a rege, az irodalom és a tudomány szinte a bőrükön át szivárog az ereikbe - mondta az átadón Molnár Krisztián aljegyző.


Komárom-Esztergom megye

Oroszlány: perel a polgármester. Bíróság előtt támadta meg az önkormányzat - mint részvényes - nevében Rajnai Gábor oroszlányi polgármester a Vértesi Erőmű május 18-i közgyűlésének határozatait. Mint mondta: sem az önkormányzat, sem a polgármester nem kapott a közgyűlést megelőzően részvényesi információkat, nem tudott meggyőződni a megválasztandó személyek alkalmasságáról és képességeiről, így nem tudta tájékoztatni a képviselő-testületet, kikérni a véleményét, felelősséggel dönteni az előterjesztések tárgyában.


Veszprém megye

Durva spórolás a megyénél. Stabilizálták a Veszprém Megyei Önkormányzat költségvetését a május végi rövid rendkívüli ülésen. A költségvetési egyensúly javítása érdekében több más mellett a képviselők véglegesen elvonták az intézményektől költségvetésükben korábban zárolt öt százalékos tartalékot. Felfüggesztették az üres és megüresedő álláshelyek betöltését a megyei múzeumnál, a megyei könyvtárnál, a megyei levéltárnál és a színháznál. Az önkormányzat fenntartásában működő iskolákban is zárolják az üres és megüresedő állásokat.

KÖZÉP-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

Budapest

Megmenekül a Segítőház hajléktalanszálló. A naponta 300 hajléktalant befogadó budapesti Segítőház vezetői a múltban már többször is megkongatták a vészharangot az épület siralmas állapota miatt. A Homeless-Elephant jótékonysági kampánynak köszönhetően a hajléktalanok körülményei már idén télre jelentősen javulnak. Az átmeneti szálló megmentésében azok a színes elefántszobrok játszották a főszerepet, melyekkel a tavalyi év során lehetett találkozni Budapest belvárosában. Az egyedien megfestett szobrok értékesítéséből befolyt 15 millió forintot a szálló külső szigetelésére, nyílászáróinak teljes cseréjére, valamint az összes vizesblokk felújítására fordítják.


Pest megye

Olcsóbban lehet Vácott ügyet intézni. Vác Város Önkormányzata lehetővé tette, hogy a polgármesteri hivatal mobilszámokon, illetve ingyenes internetes telefonon is elérhető legyen. Ezzel a megoldással a polgárok számára olcsóbb lesz a telefonos ügyintézés a polgármesteri hivatalnál. A fejlesztéshez szükséges városházi költségeket a gazdasági hivatal keretéből biztosították. Ezentúl a következő mobilszámokon is elérhető a polgármesteri hivatal: 06 20 234-4043; 06 30 865-8307; 06 70 317-5004. Az ingyenes internetes telefonos elérés a skype szolgáltatáson keresztül a varoshaza.vac cím használatával oldható meg.

NYUGAT-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓ

Győr-Moson-Sopron megye

Győr: Barátságos múzeum. Vendégbarát múzeum címet kapott a győri Városi Művészeti Múzeum. Az elismerést a Magyar Turizmus Zrt. adja át, a győri közgyűjtemény az évi 30 ezer látogató feletti kategóriában szerezte meg az első helyet. A díj a kiállítások és a hozzájuk kapcsolódó rendezvények szakmai színvonalának rangos elismerése. Ilyen kísérő rendezvények a nemrégiben megnyílt Rippl-Rónai tárlathoz is kapcsolódnak, melynek ezredik látogatóját nemrég köszöntötték. A címmel együtt kétmillió forintot is nyert a múzeum. Az összeget a marketingtevékenységük finanszírozásárafordítják.


Zala megye

Javulhat az ivóvízminőség Zalában. Több mint 4 milliárd forintos beruházásra készül a Zalavíz Zrt. Az ivóvízminőség-javító program a következő 50 évre biztosítja az egészséges csapvizet Zalaegerszegen és a környező 13 településen. A 85 százalékban uniós támogatású fejlesztést pályázati forrásból szeretnék megvalósítani. A vas, a mangán és az arzéntartalom az ellátási terület minden részén a határértéken vagy alatta mozog. Az új tisztító technológiák alkalmazásával hosszú távon biztosítható a határérték feletti káros összetevők kiszűrése.


Vas megye

Segélyhívó működtetésére nyert pénzt Szombathely. Több mint 4,5 millió forint pályázati támogatást nyert az önkormányzat a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetésére. Ez az öszszeg 2 millióval kevesebb, mint a januártól megszüntetett állami normatíva volt. Így jelenleg több mint 7 millió forintot kell a városi büdzséből a sokszor életbevágóan fontos segélyhívó rendszerre költeni. A kistérség területén 7 főnél, Szombathelyen pedig több mint száz, 65 év feletti idős embernél van ilyen készülék.

 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * huszadik évfolyam, 5. szám * 2010. május
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.