Képviselőképzés

Előző számunkban már hírt adtunk arról, hogy ”Helyi szakembereket keresünk„. Ezen a címen ismertettük azt a pályázatot, melynek célja a helyi képviselők, polgármesterek szakmai képzéséhez a trénerek felkészítése. A beérkezett 52 pályázó mindegyike meggyőzte a program Irányító Bizott ságát szakmai felkészültségéről, kellő motiváltságáról és az önkormányzati munka iránti elkötelezettségéről. Első körben közülük negyvenen vehetnek részt a trénerképzésen augusztus végén, illetve szeptember elején.

A program gerincét, fő elemeit már kidolgoztuk, de a trénerek meghallga tása a kiválasztásukon túl azt a célt is szolgálta, hogy máris elkezdődjön velük a hosszú távra szóló szakmai munka, ezért feladatként kapták, hogy mutas sák be, miként dolgoznák fel a témát egy képviselő-testülettel. Javaslataikat, ötleteiket beépítettük a tematikába.
Az őszi önkormányzati választásokat követően jelentkezhetnek a TÖOSZ- nál (www.toosz.hu) az önkormányza tok a kétnapos tréningre. A jogszabályi változások miatt sok kisebb lélekszámú településen mindössze háromfős testü letet választanak, számukra értelmet len lenne külön-külön tréninget tar tani, ezért ezek az önkormányzatok más települések testületeivel közösen kérhetnek egy trénert. Az ésszerűség okán a program alapelve, hogy a tré ner utazik a testületekhez.
A leendő trénerektől kapott válaszok alapján körvonalazódik, hogy számos opciót kínálunk az önkormányzatok nak. Megrendelhetik a tréninget:
• egyedül (ha kevés a képviselők száma akkor is), garantálva a minimá lis résztvevői létszámot (6-8 fő);
• a mikrotérség vagy bármely más település(ek) képviselőivel együtt;
• a hivatal vezetésével vagy a nélkül.
Helyszín tekintetében is több opci ót kínálunk: előnyös, ha a települé sen zajlik a tréning, hiszen költsé geket lehet megtakarítani (szállás, étkezés). Az már nehezebben biz tosítható, hogy minden résztvevő folyamatosan jelen legyen, pedig ez mindenképpen fontos a tréning hasz nosulása szempontjából. A TÖOSZ megszervezi és lebonyolítja a tré ninget külső helyszínen is, ha ennek költségeit a megrendelő önkormány zat vagy önkormányzatok vállalják. Minthogy ezek a képviselők együtt dolgoznak (remélhetőleg) minimum négy évig, így a külső helyszín azért is jobb, mert a garantált részvétel mellett emberileg is jobban megis merik egymást a résztvevők, ha folya matosan együtt töltenek két vagy három napot.

Formálódik norvég mintából kiin dulva és a Norvég Helyi és Regioná lis Önkormányzatok Szövetsége (KS) folyamatos támogatásával a tréning tartalma, folyamata és az alapvető hát térinformációkat tartalmazó füzetek tartalma is.
A pártpolitikától mentes képvi selőképzés nyitott bárki és bármely szervezet számára, aki vagy amely a helyi demokrácia és az önkormány zatok szakmai felkészültségét sze retné támogatni. Az interaktív tré ningen a képviselőknek módjuk lesz az alapvető információk megszer zésére, a pozíciójukból eredő kötelezettségeik és jogaik, kompetenci áik tudatos elsajátítására és fejlesz tésére is.
Az őszi önkormányzati választáso kat követően a frissen választott pol gármestereknek, testületeknek érde mes mihamarabb bejelentkezniük a tré ningre, mivel az első húsz megrendelő ingyen vesz részt a programban.
A képzés célja, hogy a választott képviselők hozzáállásának és gondolko dásmódjának formálása által fejlődjék a helyi demokrácia, a települési közösség és az állampolgárok számára nyújtott közszolgáltatások színvonala. A kép viselők megerősítése a cél: önmaguk ban, a közösségbe és az önkormány zatiságba vetett hitükben, az egymás iránti tiszteletben és az együttműkö dési készségükben.
A program tehát: egyrészt alapvető ismereteket (jogrendszer, az ő illeszke désük, szerepük és felelősségük, lehe tőségeik) ad az újonnan és az újra meg választott önkormányzati képviselők számára, másrészt a fejlődési folya matot támogatja azáltal, hogy a jó kor mányzás példáit terjeszti, a helyi közös ségfejlesztést és a helyi demokráciát támogatja.
A képzés módszere, időtartama: a választásokat követő négy hónapon belül két intenzív nap és azt követően minden évben egy-egy napos kiegészí tő, emlékezetfrissítő képzés.
A képzés részeként minden témához jegyzetet biztosítunk, összesen hét jegy zet készül. Közülük három jelenik meg nyomtatott formában (összesen 2000 pél dányban), a TÖOSZ honlapján azonban mind a hét folyamatosan elérhető lesz. A képzéshez kapcsolódóan a következő témájú jegyzetek készülnek:
• Alapvető ismeretek a demokráciá ról, állampolgárságról és alkotmá nyos alapelvekről
• Településvezetés
• Önkormányzati tervezés
• Önkormányzati pénzügyek
• A helyi közszolgáltatások működ tetése és fejlesztése
• Helyi társadalmi párbeszéd, rész vétel, kommunikáció
• Az önkormányzat szervezete és működése - a képviselői munka elvei és szabályai.

Sabján Katalin


 


 


 

Önkorkép


Tartalomjegyzék * huszadik évfolyam, 6-7. szám * 2010. mjúlius
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.