Mérsékelt optimizmus, esetenként vészharangkongatás jellemzi a hazai önkormányzatok újévi helyzetét. Az Önkormányzati Szövetségek Tanácsának (ÖSZT) elnöke, Magyar Levente ugyan fontosnak tartja, hogy a költségvetési huzavona végére az elõzetes tervekkel szemben nem 450, hanem megközelítõleg 520 milliárd forint jut idén a hivatalok büdzséjébe. Véleménye szerint azonban, ez mindössze a helyi költségvetések szinten tartására elegendõ. Nagyívû fejlesztésekre nincs pénz, sõt ötszáz kistelepülés a csõd közelébe került. Ennek oka, hogy olyan beruházásba vágták a fejszéjüket, amit képtelenek finanszírozni. Némelyikük pedig, források híján a befejezett fejlesztését is képtelen üzemeltetni. Egyetlen lehetõsége a hoppon maradt önkormányzatoknak, hogy abból a 4-5 milliárd forintos alapból igényeljenek támogatást, amelyet a hátrányos helyzetû települések megsegítésére hozott létre a kormányzat.
Magyar Levente úgy véli, a legnagyobb gondot az okozza, hogy az önkormányzatoknak kell garanciát vállalni a kórházak konszolidációjáért.
Sengel Ferenc