Továbbképzés

AZ ÖNKORMÁNYZATI AKADÉMIA TEVÉKENYSÉGÉRÕL

Öt év múltán

Az Önkormányzati Akadémia megalakulásától (1991.) 1996 októberéig 150 helyszínen mintegy 450 programot szervezett. A programok során számos témakört dolgozott fel, a többi között: az önkormányzati vagyongazdálkodás, költségvetés, szervezeti és mûködési szabályzatok az Ötv. értelmezése (hatás- és feladatkörök), a helyi demokrácia probléma-feltárása stb. -, hogy csak néhányat említsünk.

Megvalósult programjaink közül szükségesnek tartjuk kiemelni a helyi demokrácia és együttmûködés tréninget, melyek közül 11 az Európai Unió támogatásával, a PHARE-TACIS Demokrácia program keretében jött létre, 1995 novembere és 1996 júniusa között, összesen kb. 350 résztvevõvel.

Munkánkat - és ezen keresztül az önkormányzatokat - több alkalommal anyagilag támogatta a Soros Alapítvány, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a Népjóléti Minisztérium, az Országos Közoktatási Intézet. Számos önkormányzat nyújtott segítséget a rendezvények körülményeinek biztosításában. Néhány cég, mint például a COMPAQ Computer Kft, a TRITON Rt., TEXTRA Kft., az EURO-PROFIL Kft, European Peripherials Kft. anyagilag, illetve számunkra nagyon fontos eszközök biztosításával segítette munkánkat.

Rendezvényeinken 1991 decembertõl 1996 októberig mintegy 17.923 fõ vett részt.

A legtöbb résztvevõt a különbözõ törvények értelmezése és azok gyakorlati alkalmazásának kérdései vonzották. Programjaink során törekedtünk arra, hogy témáinkkal ne csak a képviselõ-testületeket, hanem a polgármesteri hivatalokat is célozzuk. Ezt elsõsorban az ügyfél-kommunikációs tréningekkel sikerült elérnünk. Számos programunkban a hivatal és a képviselõtestület mellett a civil szervezetek képviselõi is részt vettek.

Az Önkormányzati Akadémia 1994-ben került partneri kapcsolatba a holland SOLID International Alapítvánnyal. Áprilisban közös pályázatot nyújtottunk be az Európai Unió által meghirdetett PHARE-TACIS DEMOKRÁCIA programban való részvételre.

A megnyert pályázat alapján lehetõség nyílt polgármesterek, alpolgármesterek, jegyzõk, önkormányzati képviselõk és az önkormányzati hivatal, illetve intézmények dolgozóinak képzésére.

A program célja: a demokrácia szélesítése, polgár-, illetve ügyfélbarát önkormányzatok kialakítása, korszerû önkormányzati és menedzsment ismeretek nyújtása, a tisztség-, illetve köztisztviselõk felkészítése a hivatal és a testület közötti együttmûködés javítására, az együttmûködési készség és a kommunikáció hatékonyságának javítása, a konfliktushelyzetek pozitív erõforrássá való átalakítása, korszerû közigazgatási szakmai ismeretek nyújtása.

Jövõ évi terveink között szerepel „A helyi önkormányzatok feladat- és hatásköri jegyzéke" kiadványunk további számainak megjelentetése, mellyel biztosítjuk a folyamatos jogkövetést, figyelembe véve, hogy több önkormányzattól érkezett ilyen irányú igény.

Ôsszel új képzési forma beindítását tervezzük. Az angol Stoke on Trent collage magas színvonalú menedzserképzését szeretnénk megvalósítani. A felsõvezetõk (jegyzõk, irodavezetõk), középvezetõk (osztályvezetõk) és frontvonali vezetõk (csoportvezetõk) részére kialakítandó háromszintû oktatás végén angol oklevelet kapnak a résztvevõk.

Hasonlóképpen új formát jelent a menedzser-továbbképzés „helyben". Az önkormányzattal történt megállapodás függvényében egy- vagy kéthetente (esetleg ritkábban) kb. 3-4 órás tréninget tartunk a polgármesteri hivatalban. A tematikát egy elõzetes egyeztetési folyamat (interjúk, tesztek stb. és a vezetõkkel folytatott megbeszélések) során alakítjuk ki. A tematika tartalmazhat általános menedzsment kérdéseket, de lehetõség van az önkormányzatnál fennálló konkrét problémák feldolgozására is.

Keressük azokat az önkormányzatokat, melyekkel közösen pályázhatunk különféle oktatásban felhasználható támogatásokra. Ez lehetõvé teszi, hogy az önkormányzatok szûkös erõforrásait kiegészítsük, és ebben a helyzetben is biztosítsuk a szükséges továbbképzést.

Folyamatosan keresünk partnereket a kisebbségi és települési önkormányzatok közös képzéséhez, illetve az ezzel kapcsolatos pályázatokhoz.

Bízva abban, hogy az Európai Unióhoz benyújtott újabb pályázatunk eredményes lesz. Keressük azokat az önkormányzatokat, amelyek fontosnak tartják a civil szervezetekkel való jó együttmûködést, és szívesen részt vennének az együttmûködés javítását célzó képzési programban.

Továbbra is nyomon követjük a törvényalkotást és országszerte elõadásokat szervezünk az új, illetve módosított törvények értelmezésérõl, végrehajtásáról.


Tartalomjegyzék


Ön-Kor-Kép


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.