Nem csitul a fővárosi iskolabezárási láz. Az elmúlt hetekben a legélesebb vita Budapest XV. kerületében alakult ki, ahol három iskola megszüntetését tervezi az önkormányzat. A lépés száznál több tanárt és majd ezer gyereket érintene. A rendszerváltás óta egyébként húsz iskolát számoltak fel, illetve vontak össze a fővárosban.
Az eddigi iskolabezárások következményeként 1990-től 390 pedagógus és 4630 tanuló kényszerült új intézményekbe. A tanároknak azonban több mint fele a 150-200 ezer forintot elérő végkielégítést választotta, és nem élvén az önkormányzatok által felajánlott álláslehetőségekkel, önmaga keresett új iskolát vagy lett pályaelhagyó. Egy, a Pedagógusok Szakszervezete által végzett országos vizsgálatból az is kiderült, hogy az önkormányzatok ígéretük ellenére az intézménykarcsúsításból származó megtakarításaikat nem forgatták vissza az oktatási szférába. A fővárosi adatok szerint ezek a megtakarítások nem túl jelentősek, kerületenként és éves szinten 15 és 41 millió forint között mozognak. Ráadásul ehhez hozzá kell számítani a megszüntetések egyszeri, nem lebecsülendő költségeit. Ez a fővárosi összesítés alapján 105 millió forintot tett ki, bár akadt olyan iskola Zuglóban, amelynek felszámolási költségei elérték a 30-35 millió forintot. Az önkormányzatok a felszabaduló épületek jó részét bérbe adták, illetve akadtak olyan ingatlanok, amelyeket a felújítás fejében foglalhattak el az új bérlők. Néhány kerületben (XII., XVI., XVII. és XXII.) az egyházi kárpótlási igényeket elégítették ki a megszüntetett iskolaépületekkel. Két eset fordult csak elő, amikor az épületeket piaci alapon sikerült értékesíteni. Egy budai ingatlant az ÁVÜ vett meg, egyet pedig az Igazságügyi Minisztérium. A pedagógus szakszervezetek szakértői leginkább azt kifogásolják, hogy a kerületek hosszú távú oktatási koncepciók nélkül, aktuális költségvetési gondjaikat enyhítendő döntöttek a bezárások mellett. S gyakran azt sem mérlegelték, hogy a bezárás költségei után keletkezett megtakarítások elérik-e azt a szintet, hogy érdemes legyen meghozni a fájdalmas döntést. Bár azt elismerik, hogy a csökkenő gyereklétszám miatt sok helyütt lépéskényszerbe kerülhetnek a képviselő-testületek.
A XV. kerületben még folyik a harc. A szülők aláírásgyűjtéssel, tüntetéssel próbálják rábírni az önkormányzatot, hogy a finanszírozási nehézségeinek megoldását ne kizárólag az iskolabezárásokban lássa. Az eredetileg április elejére tervezett döntést a hónap végére halasztották.
L. L. J.