A jól működő település gondolatának jegyében szervezte és rendezte - a Belügyminisztérium szakmai támogatásával - a Hungexpo Rt. 1993-ban az első Nemzetközi Településfejlesztési Szakkiállítást, a Kommunálexpót. Ezt a célt tűzte maga elé az 1995. évi második és most a harmadik Kommunálexpó is. Az esemény szakmai fontosságát bizonyítja az is, hogy az előkészítésben ezúttal már részt vett a környezetvédelmi és a közlekedési tárca is.
A szakkiállítás programjában változatlanul kiemelt szerepet kap az infrastruktúra fejlesztése, a szervezett és jól menedzselt településüzemeltetés, a környezet védelme. Ez utóbbi kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a kormány a közelmúltban határozatot hozott a települési szennyvíz elvezetése és tisztítása programjáról, amelyet 2010-ig kell megvalósítani.
A rendezvény allkalmából készített tematikus összeállításunkban egyebek mellett átfogó elemzést olvashatnak az önkormányzatoknak a településtisztasággal kapcsolatos feladatairól. E tevékenység igen nagy terhet ró a településekre, hiszen évente körülbelül húszmillió köbméter települési hulladék keletkezik.
Az utóbbi öt esztendőben az egészséges ivóvízzel való ellátottság szempontjából meghatározó jelentőségű változások történtek - tűnik ki a vízgazdálkodással kapcsolatos írásból. Ezen időszak alatt több mint negyvenmilliárd forint értékű beruházás valósult meg, körülbelül fele-fele arányban önkormányzati forrásokból, illetve címzett és céltámogatások felhasználásával. Így hatszáz település vízellátását sikerült megoldani. A szennyvízelvezetés és - tisztítás terén ugyanakkor 144 milliárd forintnyi beruházás valósult meg, ebből 55 milliárd címzett és céltámogatás segítségével.
Óriási összegekről és az életminőséget alapvetően meghatározó ügyről van tehát szó. A Kommunálexpó segítséget nyújthat egyebek mellett ahhoz is, hogy az önkormányzatok törvényben meghatározott feladataiknak magasabb színvonalon, korszerűbb technológiákat alkalmazva, s így gazdaságosabban tehessenek eleget.