A legjobb cipőket Budapesten lehet kapni - emlékezett Hans Beck, az Európai Unió nagykövete édesapja szavaira, amikor a másfél millió ECU-s Phare-támogatásról szóló szerződést aláírta az ÁPV Rt. és a Tisza Cipőgyár vezetőivel.
A híres pesti cipőről szóló történet persze még valamikor a háború előtt volt. Mostanában, ha valaki errefelé jó cipőre vágyik, vesz egy pár Salamandert vagy Batát és nem is sejti, hogy mindkettőnek köze van a martfűi Tisza Cipő Rt.-hez.
A cipőkirály, Thomas Bata a harmincas években érkezett Martfűre, a kis falu arculata pedig rövidesen megváltozott. Cipőgyár épült, köré települt egy lakótelep, kultúrház, sportpályák nyíltak. A 80-as évek végére minden negyedik pár cipő ebből a gyárból került ki Magyarországon. Minden akkori tinédzser elmondhatja, hogy volt legalább egy pár Tisza edzőcipője, de a gyár termékei között a nagymama is talált magának valót, sőt, speciális munkavédelmi lábbelik is készültek itt. Hatezren dolgoztak az öt önálló telephelyen és számos tsz-üzemben azért, hogy valóság legyen az akkoriban unásig hallott szlogen: minden időben Tisza cipőben.
Az idők azonban nem úgy változtak, ahogy azt akkoriban a gyár vezetői remélték. A 90-es évekre összeomlott a szovjet és a belföldi piac, és ezt a társaság sem vészelte át megrázkódtatás nélkül. 1996-ra a gyárban már csupán 2143-an dolgoztak, és a termelés is negyedére esett vissza: tavaly "mindössze" egymilliónyolcszázezer pár cipő készült. Hogy a minőségre viszont igazán nincs panasz, azt az is bizonyítja, hogy a termékek fele külföldön talál vevőt, elsősorban bérmunka útján, a legnagyobb vevő pedig a Salamander cég.
A társaság megmentésére három évvel ezelőtt a Deloitte and Toueche készített reorganizációs tervet. A tervben nagyarányú decentralizáció szerepel, amelynek során az önmagukban is életképes, biztos piacokkal rendelkező, elsősorban bérmunkában termelő üzemeket le kell választani és önállóan értékesíteni. Ezután komplex cipőgyártó és értékesítő szervezetet kell létrehozni, amely elsősorban a hazai piacra termel utcai cipőket. A tervek szerint így a Tisza Cipő a Salamander és a Marc méltó versenytársává válhatna.
Ehhez persze pénz kell, nem is kevés. Mivel azonban az Európai Unió is üzletet lát a Tisza Cipőben, a Phare-program keretében másfél millió ECU-val segít, hogy új gyártmánycsalád szülessen, és a bolthálózat is megújuljon.
Az Európai Unió nem először vesz részt magyarországi nagyvállalatok megújításában. Sikeres volt beavatkozása a Rábánál, a Zsolnai Porcelángyárnál és a Pápai Ruhagyárnál is. A Phare-program keretében 1990 és 96 között 81 millió ECU-t, azaz 17 milliárd forintot fordított közvetlenül vagy közvetetten a privatizáció elősegítésére.
Az ÁPV Rt. jogelődje és az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 1994 áprilisában írta alá azt a megállapodást, amellyel létrehozták az úgynevezett HYFERP-alapot. A betűszó a Vegyes Alap Vállalatok Restrukturálására és Privatizálására elnevezés angol változatának kezdőbetűiből áll össze. A támogatásnak három formája létezik. Különböző cégek kaphatnak segélyt, amit nem kell visszafizetniük. Kedvezményes kamatozású hitelt kaphatnak és átmeneti tőkejuttatásban is részesülhetnek, mint például most a Tisza Cipő Rt.
A HYFERP a Magyar Fejlesztési Bankon, mint pénzügyi közvetítőn keresztül nyújtja a támogatást. Mivel a pénz kihelyezésekor üzleti szempontoknak kell érvényesülniük, a konstrukciót az Unió szakértői úgy alakították ki, hogy a közvetítőnek minden esetben saját kockázatára is részt kell vennie - mégpedig piaci feltételekkel történő hitelnyújtással - a finanszírozásban. A Tisza Cipő esetében a Magyar Fejlesztési Bank ezt 73 millió forint erejéig vállalja. Cserébe a bank a lejegyzett HYFERP-részvények után maga gyakorolja a tulajdonosi jogokat. A Tisza Cipő Rt. saját erejéből 33,6 millió forintot fordít a program megvalósítására.
Ha minden az elképzelések szerint alakul, a társaságnak nem lesz nehéz a támogatást visszafizetnie. A törlesztés megkezdéséig ugyanis két év türelmi idő áll rendelkezésre. Ezt követően pedig a HYFERP-részvényeket 3 év alatt egyenlő részletekben kell kivásárolni, vagy a társaság privatizációja során megvételre felajánlani.
Ha a program jól megy, a Tisza Cipővel mindenki jól jár. Jól járnak a vásárlók, akik széles minőségi kínálatból válogathatnak a szaküzletekben. Jól járnak a dolgozók, akik biztonságban tudhatják munkahelyüket. Jól járnak a leendő tulajdonosok, akik jól működő, biztos piacokkal rendelkező gyárat vásárolnak meg. És végül jól járnak a jelenlegi tulajdonosok - köztük a magyar állam is -, amellyel egy erős társaságot jó áron tudnak majd privatizálni.