Ha megszületik az Országos Területfejlesztési Koncepció, az lehetőleg ne írott malaszt legyen, hanem valóban segítse és orientálja az eltérő helyzetben lévő országrészek fejlődését. Az alábbiakban a parlament önkormányzati bizottsága szabaddemokrata tagjának, Szentkuti Károlynak e témával kapcsolatos véleményét adjuk közre.
"Az Országos Területfejlesztési Koncepció (OTK) az ország átfogó távlati fejlesztését megalapozó és befolyásoló tervdokumentum, ami meghatározza az ország hosszú távú fejlesztési céljait, továbbá a fejlesztési programok kidolgozásához irányelveket, információkat biztosít az ágazati és a kapcsolódó területi tervezés a területfejlesztés szereplői számára."
E megfogalmazásból is kitűnik az anyag elkészítésének "kettős veszélye".
Egyrészt egy általános, a prioritásokat, a határozott területfejlesztési elképzeléseket mellőző anyag készülhet, amely tökéletesen felesleges, s veszélye, hogy a mindenkori politikai vezetés és apparátus számára túl nagy mozgásteret biztosít, az osztogató protekcionista politika számára kedvező helyzetet teremt.
A másik veszély a területi döntéshozók (megyék, kistérségi lobbycsapatok) felől fenyeget, akik szeretnék bebetonozni saját érdekeiket konkrét helyi, megyei programok égisze alatt.
Rendkívül nagy felelősség hárul tehát a kormánypártokra, a parlamenti képviselőkre, hiszen a régiók, térségek és az ország fejlődésének lehetőségeit határozzák meg. E felelősséget ugyanakkor vállalni kell, nem szabad elmosni, elkenni a határozott fejlesztési prioritások vállalását. Ebből az is következik, hogy egyenetlen anyaggal (lásd ágazati koncepciók kidolgozottsága közötti különbségek) nem lehet döntést kikényszeríteni, inkább csússzon el a parlamenti határozathozatal.
Véleményünk szerint az OTK-nak határozott, markáns kormányzati feladatvállalást kell tartalmaznia, amelynek szükséges megjelennie:
Az OTK egyeztetett anyaga elkészült, s rögtön az elején az első gondot az jelentette, hogyan kerüljön a parlament elé. Az előterjesztő Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium két variációt készített. Az "A" változat csupán egyoldalas határozattervezet, melynek tízoldalas melléklete van. Ez, csupa általánosságon kívül, semmit nem tartalmaz. A "B" változat annyiban tér el az előzőtől, hogy a melléklet is parlamenti határozat lenne. Bármely változat elfogadása teljesen felesleges, értelmetlen, hiszen semmi mást nem tesz, mint a már elfogadott területfejlesztési irányelveket ismétli meg. A helyes, s általunk támogatott módszer a vaskos, közel 200 oldalas háttéranyag lényegi kivonatolása és parlament elé terjesztése lehet. (Ugyanis, csak így jelenhetnek meg konkrét területi és ágazati prioritásokat tartalmazó programok.)
A beterjesztés technikája kulcskérdés, ebből engedni nem szabad. (...)
A területfejlesztés eszközrendszerével kapcsolatosan két alapvető problémát kell megfogalmaznunk.
Ma még csak kívánalom, hogy az ágazati politika érzékeny legyen a területi szempontokra. Valójában a legrázósabb kérdések válságkezelésénél tartunk, a gyors beavatkozások ad hoc módon történnek. (Csak egy roppant hétköznapi példát hozva: mennyit bosszankodunk azon, hogy egymás után háromszor is feltörik az utat, hol gáz, hol csatorna, hol meg telefonkábel fektetése miatt.)
A területi szemléletű, programozott gondolkodás elemi igényként veti fel a koordináció kérdését. Egyrészt a különböző állami alapok, ösztönző pénzügyi eszközök összehangolt működtetését, másrészt egy-egy térségre kidolgozott rövid vagy hosszabb távú programok szigorú bevasalását. Így lehet elkerülni olyan beruházások támogatását, amelyek torzók maradtak, mert nem volt meg a forrásoldaluk, mert túlméretezték őket (pl. a szennyvíztisztítók, hulladéklerakók), illetve nem kalkuláltak az adott országrész teherbíró képességével (mint például a magas tarifájú M1-es fizető szakaszának megépítése).
A területfejlesztési pénzek a területi döntéshozókhoz kerültek. Ezt erősíteni kell, de csak akkor, ha kialakul a programfinanszírozás, és annak hatékony ellenőrzési rendszere. Ez utóbbi kidolgozása sürgető feladat.
Az OTK hosszú távon 3-4%-os évi GDP-növekedéssel számol. A követendő fejlődési irányok közül a kiegyensúlyozott fejlődési modell mellett teszi le a voksot. Elismerve, hogy ehhez 8-10%-os évi GDP-növekedésre lenne szükség. Vagyis a jelenlegi helyzetben erősen kell számolni területi egyenlőtlenségek további tartós meglétével, legfeljebb arra lehet törekedni, hogy ezek ne erősödjenek tovább. A koncepciónak tehát határozott választ kell adnia a kiegyenlítés problémájára.
Egyfajta megközelítés lehet az állam feladatának olyan jellegű meghatározása, hogy nem dolga a gazdaság közvetlen fejlesztése, hanem az alapvető infrastruktúra és intézményrendszer biztosítása.
Nagyon leegyszerűsítve: építsük ki Magyarország közlekedéshálózatát, s a többi majd magától beindul. Nyilván ezt a megközelítést szétfeszítenék a tárcaérdekek, hisz mind a környezetvédelem, mind pedig az iparfejlesztők, vállalkozásösztönzők nem fogadnák el, hogy az ő fejlesztési ügyeik stagnáljanak. Ezért a fejlesztési koncepció inkább az állami feladatkör széles skáláját fogalmazza meg, majdhogynem kívánságlistát, amely megpróbál az elmaradott térségek számára kedvezőbben fogalmazni. (...)
Az anyag kapcsán meg kell állapítanunk, hogy a kiegyenlítés problémakörére az OTK-ban nincs megfelelő válasz.
Az OTK következő részei területenként (részben ágazatonként) sorolják fel a kiemelkedő feladatokat. Mivel sem sorrend, sem időbeli ütemezés (rövid-közép-hosszú) nem jelenik meg, ezeket a fejezeteket nagyon keményen szűkíteni, rövidíteni kell, különben nem érnek semmit.
A területi szemléletű gondolkodás fontos eleme a problémák sajátossága felőli megközelítés, pl. elmaradott térség, ipari szerkezetváltás által sújtott térség stb. Ugyanakkor más dimenziókba is bele kell helyezni az adott területet, pl. földrajzi, természeti adottság szempontjából határmenti térség, környezetvédelmi szempontból különösen veszélyeztetett térség stb. Ezen túl, nyilván nem mellékes az adott táj településszerkezete (sűrűn lakott, ritkán lakott, aprófalvas stb.). Vagyis több szemüvegen nézem ugyanazt a térséget, s ha a fókuszát jól be tudom állítani, akkor sikeres lehet a fejlesztési politikám. E tagolás számunkra helyes és elfogadható, ugyanakkor a strukturális lehatárolás felőli megközelítés a téma egyik legérzékenyebb és legvitatottabb pontja. Lényege: Magyarország 5-6 statisztikai-tervezési régióra történő felosztása a törvény által. Miközben az anyag említ persze fejlesztési, sőt programrégiókat is.
A statisztikai-tervezési régiók kijelölésének indoka egyértelmű: több megye közigazgatási határával határolt egybefüggő tervezési, illetve statisztikai területi egység létrehozása, mely hosszabb távon stabil, változatlan. Rá lehet építeni egy regionális információs rendszert.
E rendszert megszületése pillanatától heves támadások érik. A megyék egy új közigazgatási rendszer első jelét látják benne, mely számukra eleve kijelöl egyfajta közigazgatási orientációt. (Ne felejtsük, az Országos Területfejlesztési Tanácsba e régiós felosztás alapján történne meg a delegálás.) Belekényszerülnek a megyei önkormányzatok, a megyei jogú városok, s a kistérségi társulások egy kvázi "kényszertársulásba". (...)
Véleményünk szerint az alulról jövő regionális kezdeményezések alapján létrejövő nagyregionális rendszert szabadna elfogadni, s ezek határait csak akkor kőbe vésni, ha a tapasztalatok alapján letisztulnak funkciói.
A területfejlesztés eszközrendszere fejezet minden lényeges elemet tartalmaz. Részünkről, mint kormányzó pártnak keményen érvényesíteni kellene ezeket az elveket. (Decentralizáció, állami pénzügyi eszközök és kedvezmények összehangolása, minisztériumi pályázatok koordinálása.)
Az anyag a legfontosabb célok, programok összefogásával zárul. Ez a hat oldal lehet a kiindulópont a parlamenti elfogadáshoz.
Szentkuti Károly
(országgyűlési képviselő)
SZDSZ