Hírek - ÁPV RT.

Tulajdonosváltás előtt a borsodi acélipar

Német befektető Ózdon

Az elmúlt hónap jelentős eseménye volt az Ózdi Acélmű Kft-re (OAM) kiírt pályázat sikeres lezárása. Az ÁPV Rt. először 1995-ben írt ki pályázatot az Acélműre, de ez, érvényes ajánlat hiányában, sikertelenül zárult le. Időközben azonban változott a helyzet, és az ebben az évben, 1997 februárjában kiírt pályázat előtt már látszott, hogy komoly befektetői szándék nyilvánul meg Ózd irányában.

A mostani pályázat, akár csak az előző, nyílt egyfordulós volt, és az Ózdi Acélművek Kft. 90%-os üzletrészére szólt. (A társaság 10%-os üzletrészét, az ÁPV Rt. elkülönítette a munkavállalók kedvezményes tulajdonszerzése érdekében.) Az érdeklődésre jellemző, hogy a pályázati dokumentációt 6 cég vásárolta meg, egy-egy német, dán és szlovák és három belföldi érdeklődő. Ajánlatot azonban végül is csak két cég nyújtott be.

1997. április 30-án az ÁPV Rt. igazgatósága a német Max Aicher GmbH céget nyilvánította a pályázat nyertesének. A szerződés aláírására május 23-án került sor, ünnepélyes keretek között Ózdon. Az eseményen jelen volt Horn Gyula miniszterelnök, és Csiha Judit privatizációs miniszter is.

A nyertes német cég ahhoz a Max Aicher csoporthoz tartozik, amely egyéb más üzletágak mellett jelentős acélipari érdekeltségekkel (acélművek, hengerművek, csőgyár) rendelkezik Németországban és Csehországban. Az ózdi acélmű termelési profilja hiányzik az Aicher csoport palettájáról, és ezért előnyös a német cégnek a magyarországi befektetés. Az ózdi céggel kiegészülő vállalatcsoport így Európában egyetlenként speciális mérettartományú hengerhuzalokat és rúdacélokat állít majd elő, évente 400 ezer tonnát.

A tervek

A külföldi befektető a következő években az Ózdi Acélműveket teljesen integrált hulladékbázisú miniacélművé alakítja át. A meglevő hengerműhöz egy elektrokemencét, és egy folyamatos öntőművet telepítenek. A 160 millió forintos vételár kifizetése mellett, különböző beruházásokra és forgóeszköz-biztosításra összesen 4,8 Mrd forintot fordítanának, amiből még ebben az évben (1997. december 31-éig) 2,1 Mrd forint esedékes.

A Max Aicher GmbH emellett vállalja az Ózdi Acélmű Kft. mintegy 850 millió forintos devizahitelének esedékességkori visszafizetését is.

Mindezzel a német fél stabilizálja az Ózdi Acélmű Kft. finanszírozási helyzetét, és az új acélmű megépítésével ismét létrehozza az önálló ózdi acélgyártó bázist. A különböző fejlesztésekkel biztosítja a társaság hengerművének optimális kapacitás-kihasználását, és a nemzetközi piacba való beintegrálódással az itt gyártott termékek értékesítését.

Az OAM Kft. privatizációja így, ha hosszú vajúdás után is, de rendkívül sikeresen zárult le.

A tranzakció az ÁPV Rt. számára mintegy 2,5 Mrd forintos megtakarítást jelent, hiszen a privatizációs szervezetet nem terheli a társaság 1996-97. évi veszteségeinek finanszírozása, és elhárul az ÁPV Rt. által vállalt bankgarancia és a társaság egyéb lejáró hitelének beváltása is.

A leglényegesebb azonban mégis csak az, hogy remélhetőleg megfelelő tulajdonos birtokába kerül a társaság, aki fejlesztéseivel példát mutathat a többi befektető számára. A fejlesztésekkel elérhető, hogy a társaság jelenleg 670 dolgozójának többsége megtarthassa az állását, és biztos jövő elé nézzen.

Az új diósgyőri pályázat

Az ózdi szerződés aláírásával szinte egyidőben döntött az ÁPV Rt. Igazgatósága, a másik jelentős borsodi acélmű a Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM Rt.) privatizációs tenderének elindításáról is. Május végén jelent meg a pályázati felhívás a magyar és a külföldi lapokban.

A kiírás a vételár mellett minimum 4 Mrd alaptőke-emelési kötelezettséget vár el a majdani tulajdonostól.

A Diósgyőri társaság jelentős reorganizáción ment keresztül. A technológia és szerkezetváltás 1996 novemberében megtörtént. Bár az elmúlt év már a normális pénzügyi működés jegyében telt el, a társaság továbbra is működőtőke hiánnyal küzd, és ezen segíthet a privatizációhoz kapcsolódó tőkebevonás.

Az előzetes érdeklődés megvan, így reményeink szerint előreláthatóan nyár végére, szeptember elejére eldőlhet, ki lesz a vállalat új tulajdonosa.

Ha lassan is, de láthatóan elindul tehát a változás a borsodi térségen, és az itt élők talán az elmúlt időszaknál nyugodtabb éveknek nézhetnek elébe.


Tartalomjegyzék


Ön-Kor-Kép


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.