A kormány a közelmúltban megtárgyalta és elfogadta a prostitúció kezelésének koncepcióját, s az elképzelések szerint még ebben az évben a parlament elé kerül az erről szóló törvényjavaslat. Az eddigiek alapján valószínűsíthető, hogy bizonyos területeken a szexuális szolgáltatásokat megtiltják, miközben az önkormányzatok felhatalmazást kapnak további korlátozások bevezetésére. A helyhatóságoknak mindazonáltal tűrniük kell a prostitúciót, vagyis alkotmánysértő lenne, ha területükön generálisan megtiltanák az örömlányok működését, vagy megtagadnák a koncepcióban szereplő türelmi zóna kijelölését.
A prostitúció jelenlegi szabályozása felemásnak minősíthető: miközben a Btk. 1993 óta nem bünteti a szexuális szolgáltatást nyújtó személyeket, változatlanul fennmaradt a tiltott kéjelgés szabálysértési alakzata. Ez azonban azt jelenti, hogy a testét áruba bocsátó személy csak akkor sújtható bírsággal, ha az aktusért fizetett ellenszolgáltatás is bizonyítható, ami általában az esemény kései, többnyire a privátszférában zajló mozzanata. Ezért a hatóságok gyakorlatilag tehetetlenné váltak a prostitúció utcai megnyilvánulásaival szemben, hiszen szabálysértésnél az előkészület nem szankcionálható. Még akkor sem, ha a főváros bizonyos részeit, illetve egyes főközlekedési utakat kihívó öltözékű, ráutaló magatartásukkal egyértelműen "szolgáltatásaikat" kínáló nők lepték is el. De a büntetőjog azzal sem tud mit kezdeni, ha félrevezetett lányokat "szerződtetnek" jól fizető, ám közelebbről meg nem határozott munkára, illetve ha a sajtóban prostituáltak félreérthetetlen hirdetései jelennek meg. Ebben a helyzetben a polgárok teljesen kiszolgáltatottá válnak, s a leginkább érintett önkormányzatok sem találhatnak ésszerű, a közösség érdekeit védő megoldást.
A Belügyminisztérium ezért már hosszú ideje dolgozik olyan szabályozási koncepción, amely elfogadja, hogy a prostitúció teljes felszámolására nincs esély, ugyanakkor képes a jelenséget a társadalom számára elfogadható keretek közé szorítani. Sokan hivatkoznak egyes nyugat-európai országok gyakorlatára, így a holland vigalmi negyedekre, esetleg a több államban is működő bordélyházakra, mint lehetséges megoldásra, ami kétségkívül lehetővé teszi az utcai szexipar jelentős korlátozását. A mások kizsákmányolásának tárgyában 1950-ben született ENSZ-egyezmény azonban ezt kategorikusan tiltja, ezért efféle intézmény bevezetésére csak akkor lenne mód, ha Magyarország az egyezményt felmondaná. Erre viszont politikai okokból sincs lehetőség, ezért a tárca szakértői szerint csak az okmány keretein belül lehet gondolkodni.
A kormány a közelmúltban tárgyalt a szabályozási koncepcióról, amely elsősorban az utcai prostitúció korlátozására törekszik. Ugyanakkor figyelemmel kell lenni arra is, hogy csak e tevékenység legalább részbeni legalizálásával bontható meg a testüket áruba bocsátó személyek és az őket kihasználó kitartottak, illetve a jelenség holdudvarában szükségszerűen megjelenő szervezett bűnözők közötti összhang. A jogi megoldás csak olyan lehet, amely egyértelműen rögzíti, mik a prostituáltak lehetőségei, hol húzódnak meg a törvényesség határai, a jogsértés pedig egyértelmű és könnyen bizonyítható. Ez utóbbi körülmény fontosságára utal, hogy bár a tiltott kéjelgés ma is szabálysértés, üzletszerű kéjelgés miatt - éppen a bizonyítás nehézségei miatt - alig indul eljárás. Emellett a koncepció készítői az ENSZ-egyezmény kereteire is figyelemmel voltak. Ez pedig nem teszi lehetővé sem bordélyházak létrehozását, sem a prostituáltak nyilvántartásba vételét.
Az állam tehát eltűrné az egyéni prostituált működését, tekintetbe venné azonban az egyezmény stigmatizációval és diszkriminációval kapcsolatos tilalmát is. Nem vezetnének tehát be hatósági egészségügyi nyilvántartást, s ebből adódóan az adózási kötelezettség érvényesítésére sem lenne mód. Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. számú törvényerejű rendeletben rögzítenék azonban, hogy a szexuális szolgáltatás felajánlását mely területeken tiltanák meg. Az elképzelések szerint ide sorolnák a közhatalmi feladatokat ellátó, valamint az egyházi intézményeket, a közoktatási és közművelődési létesítményeket, a pályaudvarokat, repülőtereket, illetve azok környezetét, az autópályákat az autóutakat és az országos főközlekedési útvonalat, a településeken belüli főutakat, valamint azokat a mellékútvonalakat is, ahol gyermekek oktatását vagy tartós elhelyezését szolgáló intézmények működnek.
A törvény az önkormányzatok számára lehetővé tenné, hogy - a helyi viszonyok ismeretében - ezeken túlmenő korlátozásokat vezessenek be. Így más közterületeken, illetve egyes nyilvános helyeken is megtilthatnák a prostituáltak működését. Ahol pedig a szexuális szolgáltatás tömegesen van jelen, ott a helyhatóság úgynevezett türelmi zónát jelölhetne ki, míg másutt teljes körű tilalmat rendelhetne el. Ez a megoldás mindenekelőtt a főváros VIII. kerületében, illetve szezonális jelleggel néhány idegenforgalmi központban jöhetne szóba, ahol a prostitúció közfelháborodást okoz, a polgárok mindennapi életét zavarja, gyakran riadalmat kelt, veszélyezteti a gyermekek erkölcsi fejlődését, de még az ingatlanpiacra is rendkívül kedvezőtlen hatást gyakorol, szinte eladhatatlanná téve a lakásokat.
A Belügyminisztérium koncepciója leszögezi: a tervezett törvénymódosítás csak közvetett módon késztetné a helyhatóságokat a prostitúció eltűrésére, mert egyébként sértenék az önkormányzatiság elvét. Ez viszont nem jelentheti azt, hogy a szexuális szolgáltatást a település területén általában megtilthatnák, miután ezt magasabb szintű jogszabály engedélyezi majd. Ezzel ugyanis az önkormányzat - feltéve, hogy egyáltalán mutatkozik igény efféle tevékenységre - alkotmánysértést követne el. Így a helyhatóság jogosítványai csak arra terjednének ki, hogy további korlátozásokat alkalmazzanak, illetve türelmi zónát jelöljenek ki, elsősorban a lakosság érdekeire figyelemmel.
Az elképzelések szerint a prostituált másokat zaklató felajánlkozását általában megtiltanák, míg a törvényben és az önkormányzatok rendeleteiben meghatározott helyeken már a ráutaló magatartást is szankcionálnák. Enélkül ugyanis a jogalkalmazó hatóságok ismét lehetetlen helyzetbe kerülnének, hiszen elsősorban ma is a passzívan felajánlkozó prostituáltak utcai jelenléte okoz gondot. Velük szemben ugyanis most kizárólag amiatt nem lehet fellépni, mert csoportosan és kihívó öltözékben álldogálnak a sarkon, feltűnően méregetve az arra tévedő férfiakat. Pedig ez bőséggel elegendő ahhoz, hogy a helyi polgárokban felháborodást váltson ki, illetve hogy nyugalmukat zavarja. Az ajánlkozás bármely formáját tehát csak a jogszabályokban nem tilalmazott helyeken vagy a türelmi zónákban engednék meg, annak másokat zaklató formáját azonban itt is tiltva.
Újdonság, hogy a szexuális szolgáltatás hirdetés útján való közvetítése ugyancsak szabálysértés lenne, míg közigazgatási bírsággal sújtanák azokat a sajtótermékeket, amelyek efféle felhívást tesznek közzé. A prostitúcióval kapcsolatos büntetőjogi szankciók viszont változatlanul érvényben maradnának, vagyis bűncselekményért vonnák felelősségre a kerítőt, a kitartottat, a kiskorút prostitúcióra kényszerítő személyt. A tárca emellett megfontolandónak tartja az emberkereskedelem pönalizálását, vagyis azt, amikor valakit - akár beleegyezésével - külföldre "közvevítenek" szexuális szolgáltatás végzése céljából. Természetesen súlyosabb megítélés alá esne, ha az érintett kiskorú, vagy megtévesztették, esetleg erőszakot alkalmaztak vele szemben.
A nemzetközi egyezményben foglalt stigmatizációs tilalom nem zárná ki a prostituáltak kötelező egészségügyi szűrésének bevezetését. Tehát nyilvántartás nem lenne, és hivatalosan nem írnák elő a rendszeres vizsgálatot, de a türelmi zónákban csak azok kínálhatnák szolgáltatásaikat, akik megfelelő egészségügyi igazolással rendelkeznek. A tárca javasolja, hogy a szűrés legyen díjmentes, de legalábbis támogatott, miután rendkívül fontos közérdek fűződik a fertőző betegségek terjedésének megelőzéséhez, ráadásul a gyógyítást egyébként is a társadalombiztosítás finanszírozza. Felvetődik az is, hogy a prostituáltak mentálhigiénés ellátására szolgáló intézményhálózatot kellene létrehozni, amely segítene a beilleszkedésben, a normális életvitel kialakításában.
A különleges nyilvántartás kialakításának tilalmából fakad az is, hogy a prostituáltra adófizetési kötelezettséget sem róhatnak ki. Ehhez ugyanis például vállalkozói igazolványt kellene váltani, a szolgáltatókat lajstromozni, ami ellenkezne az egyezményben foglaltakkal. Ez a megoldás tehát tulajdonképpen a feketegazdaság részeként "szentesítené" a szexipart, tudomásul véve a közteherviselés elvének sérelmét. Kétségtelen, hogy az ilyen megoldás a társadalom igazságérzetével ellentétes, ám azt is mérlegelni kell: az adófizetési kötelezettség azt jelentené, hogy ezt a tevékenységet változatlanul mélyen konspirált formában űznék tovább, még kevesebb lehetőséget teremtve a hatósági kontrollra. (Egyébként a PM még az örömlányokból hasznot húzó futtatókat is megadóztatná, ami tökéletesen irreális ötlet.)
A kormány-előterjesztés államigazgatási koordinációja során szinte minden tárca kétségeinek adott hangot, utalva arra, hogy a prostitúció legalizálásának nyomán sem választhatók le a lányokról a futtatók, a kizsákmányolók. A legtöbben - ide értve az önkormányzati szövetségeket is - mégis egyetértettek a javasolt modell bevezetésével. Egyébként a Belügyminisztérium szakértői sem tekintik ezt generális megoldásnak; a tervezett szabályozás legfeljebb arra alkalmas, hogy enyhítsen a gondokon, s kedvező hatását elsősorban a prostitúció tömeges megjelenése miatt elviselhetetlen helyzetbe került településrészek polgárai érzékelhetik majd.
Eredményre persze csak akkor lehet számítani, ha a hatóságok tevékenysége a jelenleginél lényegesen intenzívebbé válik. Ehhez a szabályozás megfelelő kereteket biztosítana, hiszen végre egyértelművé válnék: mit lehet és mit nem. Az viszont kétségtelen, hogy a prostitúciót ezzel egyelőre nem lehet kiszorítani az utcáról - amint azt az Igazságügyi Minisztérium kérte számon -, de efféle törekvés realitása ma erősen megkérdőjelezhető.
A koncepció vitájában húsz társadalmi szervezet vett részt, közöttük három önkormányzati szövetség. A többségi vélemény az volt, hogy a prostitúciót egyéni vállalkozói alapon, szigorú hatósági és egészségügyi kontroll és adózási kötelezettség mellett kellene engedélyezni. Ez viszont ellenkezik az ENSZ-egyezményben foglaltakkal, mindazonáltal annak felmondását mindössze a Főváros Főpolgármesteri Hivatala, illetve a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége kezdeményezte. A főváros még ennél is továbbment, s kizárólag a bordélyházak ismételt megnyitásában látja a megoldást.
Hosszabb távon egyébként a BM sem zárkózik el a most megfogalmazotthoz képest határozottabb szabályozástól. Amennyiben ez a modell nem hoz megfelelő eredményt, vagyis a védett övezeteket sem sikerül megoltalmazni, a következő lépés az egyéni vállalkozói rendszer bevezetése, ezzel együtt a kötelező orvosi kontroll és az adózás előírása lehet. Végső esetben pedig felmerülhet az egyezmény felmondásának lehetősége, ezzel együtt a bordélyházak ismételt felállítása, de csak olyan konstrukcióban, amely kizárja a kizsákmányolás lehetőségét.
L. K.