Szegény az eklézsia. Ezen lehet keseregni, sajnálkozni - de beletörődni nem. Tudom, a helyi polgármesterek, önkormányzati képviselőtestületek az ország valamennyi kis és nagy városában, településén soha nem adják fel, keresik a forrásokat boldogulásukhoz. Fortuna 1999-ben bővizű forrást fakaszthat az önkormányzatok számára, ha az előterjesztők és a törvényhozók is úgy akarják. Hogyan?
A rendszerváltozást megelőzően külön törvény nem szabályozta ezt a területet, de erre nem is volt szükség. Néhány elszánt (és erre lehetőséget kapott) egyéni vállalkozó kivételével az OTP Sportfogadási- és Lottóigazgatósága, a Pénzügyminisztérium irányítása alatt monopolhelyzetben működtette a szerencsejáték-iparágat.
A piaci viszonyok kialakulása szükségessé tette az állam szerencsejátékokkal kapcsolatos szerepének újragondolását is és a koncesszióról szóló törvényi szabályozással összhangban megszületett a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény.
Az elmúlt évek alapvetően igazolták e nagy pénzeket mozgató és emberek millióit játékosként érintő tevékenység szabályozásának szükségességét, de a törvény tapasztalatok hiányában nem mindenben állta ki az idő próbáját. Így szinte évről-évre módosult, nehéz helyzetbe hozva ezzel a szervezőket és egyáltalán mindenkit, akinek bármilyen engedélyezési, véleményezési vagy ellenőrzési joga és kötelezettsége van.
A legfőbb probléma, hogy a magyar állam nem rendelkezett átfogó koncepcióval a szerencsejáték vonatkozásában. A gyakori törvénymódosítgatás, melynek során az 1991. évi túlzott liberelizációtól a ló másik oldalára esve, szinte a rendszerváltozás előtti állami monopolhelyzetbe jutott vissza az iparág az 1995. évi "Bokros-csomaggal".
A hosszú távú stratégia hiányát pótolja a most formálódó, egységes, új szerencsejátéktörvény, melyben remények szerint a piacgazdasági tapasztalatok is tükröződnek majd.
Ma a törvény - az egyébként kitünően vezetett - az Állami Szerencsejáték Rt-nek teljes monopolhelyzetet biztosít minden számsorsolásos játékra (tehát nem csak az 5-ös és a 6-os lottóra), és csak ő jogosult a kaparós sorsjegyek forgalmazására is. (Az egyetlen nem állami "Két Lotti" engedélye lejártakor nem hosszabbítható meg, kaparós sorsjegyre pedig pénzügyminiszter nem ír ki koncessziós pályázatot).
Évi 30 milliárdos forgalmával a társaság - igaz, a versenyhelyzetet kiküszöbölve - jelentős direkt bevételhez juttatja a költségvetést. Ebből jut áttételesen az önkormányzatoknak is, de miért ne juthatna közvetlenül is? Évtizedes szerencsejáték szakmai tapasztalatom alapján nyugodt szívvel állítom: jutna is ... E mellett nem elhanyagolható szempont, hogy jelentősen növekedhet a társadalombiztosítás bevétele és a foglalkoztatás is.
A megoldás kulcsa a Pénzügyminisztérium, a T.Ház és ezt követően az önkormányzatok kezében van. Ha az előzőek elfogadják, hogy nem ellentétes az állam érdekeivel, ha az önkormányzatok is lehetőséget kapnak e téren direkt bevételszerzésre, (tudniillik a mindenkori árbevétel mintegy 35 %-a külön adók formájában közvetlenül a költségvetést illeti!), akkor a készülő törvényben egy passzus beiktatásával most szentesíthetik ezt a piackomform megoldást. Jól követné ez a nemzetközi gyakorlatot, ahol is az állami lottó természetszerű monopolhelyzetének fenntartása mellett korlátozott számú magán vagy nonprofit jellegű társaságok szervezhetnek más típusú számsorsolásos játékot.
Ezután az önkormányzatoknál van a labda. Önkéntesen - tíz, száz, akár mind a háromezer önkormányzat - minimális befektetéssel létrehozhat egy közös tulajdonú gazdasági társaságot és elindíthat pl. egy számsorsolásos és egy kaparós játékot a köz javára. Üzleti tervek számadatai szerint, ha ez Kánaánt nem is teremt, de a közvetlen bevétel hosszútávon és kiszámíthatóan segíthetné a résztvevő helységekben a nem könnyű gazdálkodást. Igaz lehet a(z aktualizált) közmondás: Segíts magadon, Fortuna is megsegít!
Galambos György
Budapesti Kereskedelmi- és Iparkamara Szerencsejáték Tagozat elnöke