A rendvédelem elmúlt négy éve aligha kap helyet a Belügymisztérium sikerkrónikájában. A bűnözésnek a rendszerváltozást követô években valórobbanásszerű növekedése ugyan alább hagyott, ám - mint azt egy belsô használatra szánt rendôrségi elemzés is elismerte, általánossá vált a szervezett bűnözés. Fegyveres leszámolások, robbantásos merényletek helyszínévé vált az utca, s szinte heti rendszerességgel követik egymást a fegyveres bankrablások, a leszámolásos gyilkosságok. A közbiztonság romlására és a rendôrség egyidejű eladósodására válaszul 1996 novemberében menesztették a rendôrség teljes vezérkarát. Mint azt az azóta eltelt hónapok bizonyították, a személycseréktôl nem javult a testület pénzügyi helyzete, sem a közbiztonság.
"Tudomásul vettük a megszorító intézkedéseket, azt, hogy sok mindenre nincs pénz, amire pedig kellene, de úgy ítéltük meg, a gazdaság talpra állítása mindennél fontosabb feladat, hiszen a jövô alapja" - mondta egy nyilatkozatában Kuncze Gábor belügyminiszter arra a kérdésre válaszolva, hogy miért csak akkor kezdett milliárdokat követelni a rendvédelemnek, amikor a Fenyô-gyilkosságot követôen a miniszterelnök nyilvánosan kijelentette, hogy "ami itt van, az nem közbiztonság". Lapzártakor még nem lehet pontosan tudni, hogy a belügyminiszter koalíciós vitába csapó segélykiáltása meghallgatásra talált-e. Nem valószínű. Sokan úgy tartják, hogy egyelôre nem szabad több pénzt ölni a rendôrségbe, mert az állandó pénztelenséggel küszködô testület a legpazarlóbb államigazgatási szervek egyike. A rendôrség szervezeti rendszere elavult. S miután jelenleg nincs az országnak átfogó kriminálpolitikája, a bűnüldözôk maguk próbálják meg kitalálni, mit is vár tôlük a társadalom és a politika. S miután a rendôri vezetés és a társadalmi elit között nincs érdemi párbeszéd, amit tesznek, az többnyire nem más, mint tűzoltómunka. Monstre razziákat tartanak szórakozóhelyeken, amelyek milliókat emésztenek fel a rendôrség költségvetésébôl, de kézzelfogható eredményt nem hoznak.
Az elmúlt négy év belügyi krónikájában mindenképpen kiemelt helyet érdemel a rendôrség pénzügyi helyzete. A testület - mint azt egy vezetô belügyi tisztviselô megfogalmazta - érzékelte a bűnözés növekedését, és a maga lehetôségeinek határai között megpróbált tenni ellene. A vezetôk azonban felmérték: ahhoz, hogy hatékonyan léphessenek fel a mind szervezettebb és nemzetközivé való bűnözéssel szemben, korszerű számítógépekre lesz szükség, gépkocsikra, fegyverekre, speciális egységekre, sok jól kiképzett rendôrre. Amit tudtak, beszereztek. Meggyôzték a politikát - még 1993-ban Boross Péter akkori belügyminisztert -, hogy jelentôsen növelni kell a rendôrség létszámát. Boross 3000 rendôrt szavaztatott meg a parlamenttel, ám az új rendôrök felszerelésének, munkabérének, energiafelhasználásának többletköltségei soha nem jelentek meg a rendôrség költségvetésében. Soha nem tudta, talán nem is akarta a rendôri vezetés kilobbizni, hogy a működési költségek a szükséges szintre kerüljenek. Egyes vezetôk nyíltan hangoztatták: nem számít, a rendôrség nem mehet csôdbe, egy állami rendôrséget nem lehet felszámolni. A számláinkat elôbb-utóbb majd kifizeti a költségvetés. Így vált évrôl évre mindinkább alulfinanszírozottá és mindinkább eladósodottá a rendôrség.
A pénzügyi kormányzat a költségvetési tervezés során csak az elôzô évi bázissal és az inflációval számolt. A rendôrség "fogyasztói kosarában" azonban egy sor olyan árucikk található - benzin, energia, telefon, postaköltségek -, amelyeknek az ára az átlagosnál is nagyobb mértékben nôtt. Emellett a rendôrség nem tudott teljesítmény-visszafogással, egyes feladatok elhagyásával reagálni a gazdasági megszorító intézkedésekre, hiszen a bűnözés - ha a korábbi évekhez képest lassabban is, de folyamatosan nôtt. Egyet tehetett csupán: nem fizette ki a számláit. 1997-re az ORFK nyilvántartott adóssága meghaladta a kilencmilliárd forintot.
A Belügyminisztérium az Állami Számvevôszék és a Kormányzati Ellenôrzési Iroda 1994 és 1998 között többször átvilágította a rendôrség gazdálkodását ezt. Megállapították, hogy a rendôrség gazdálkodásában egyszerre van jelen a pénztelenség és a pazarlás. Érdemi lépéseket azonban sem az ORFK vezetése, sem a Belügyminisztérium nem tett a helyzet megváltoztatása érdekében. E téren egyetlen látványos intézkedés történt: a miniszterelnök 1996 november 29-én felmentette Pintér Sándor altábornagyot és Forgács László vezérôrnagyot nevezte ki országos rendôrfôkapitánnyá. Ettôl azonban a rendôrség költségvetésének szerkezete, s az abból adódó állandó eladósodási veszély nem szűnt meg.
A kormányváltás óta - a korábbi évekhez képest lassabban, de - folyamatosan nôtt a bűnözés. Hazai és külföldi bűnszervezetek fegyveres leszámolásainak a színtere lett az utca. Az elsô reménytkeltô intézkedése a piros HTO és a gázolaj eltérô árának egységesítése, ami az olajszôkítés végét jelentette, a feketegazdaság visszaszorítására megígért intézkedések lendülete alább hagyott. Miközben Magyarország közterületeirôl, évente 16 ezer gépkocsit loptak el hangzatos szócsatákat vívtak egymással és az ellenzékkel (s minden más kritikussal is) a rendôrség és a belügy illetékesei, a gépjárműlopások visszaszorítását célzó közlekedésigazgatási belügyi rendelet megszületésére szinte a ciklus végéig kellett várni. Csak az idén hozták meg a 48/1997. számú belügyminiszteri rendeletet a közúti igazgatás rendôrhatósági ellenôrzésérôl. Ez a jogszabály vezette be a kezdô vezetôi engedélyt és a szeptembertôl alkalmazandó új gépjármű-okmányokat, a törzskönyvet, a járműkísérô lapot, az új forgalmi engedélyt. Ezektôl, s a rendeletnek a gépjárművek átírására vonatkozó új szabályoktól azt remélik, hogy lehetetlenné teszik a lopott gépkocsik ismételt forgalomba helyezését. Márpedig, ha a lopott autó forgalomképtelenné válik, a belügyesek reményei szerint az autólopások száma is jelentôsen csökken majd.
Ezzel együtt az elmúlt négy évrôl elmondható, hogy a határôrség és a rendôrség munkáját segítô jogszabályok két-három-négy évvel az után készültek el, hogy az érintett hatóságok megalkotásukat sürgetni kezdték. Évekbe telt, míg a parlament felemelte az autótolvajokra és jármű önkényes használókra kiszabható büntetés felsô határát, amíg önálló bűncselekménnyé vált a bűnszövetkezethez tartozás. Európa egyik legjobb pénzmosás elleni törvénye viszonylag gyorsan megszületett, ám a törvénybôl "kifelejtették" azokat a paragrafusokat, amelyek alapján felelôsségre vonhatók lennének azok, akik nem tartják be a törvény rendelkezéseit. Ezért fordulhatott elô, hogy a közelmúltban az egyik pénzintézetbôl - pénzszállító autóval - több száz millió forintot vittek el kesben(!), de a tranzakciót - a törvény elôírásai ellenére - nem jelentették a rendôrségnek. Jó néhány gyermek-pornó botránynak kellett bekövetkeznie ahhoz is, hogy a parlament, amely évente toldozgatta a Büntetô Törvénykönyvet, büntetôjogi védelmet nyújtson a gyermekeknek az ôket szexuálisan zaklató filmesekkel, pedofilekkel szemben. A hatékony bűnüldözés érdekében fontos lett volna, hogy új büntetôeljárási törvény készüljön. A belügyi és az igazságügyi tárca egyet nem értésén azonban ez a jogszabály csak a ciklus utolsó hónapjaiban kerülhetett a parlament elé.
A szervezett bűnözés térnyerése, a költségvetésnek milliárdos károkat okozó, a polgárokat pedig rendkívüli módon irritáló nagy gazdasági bűncselekmények elleni fellépés módja 1996 tavaszán koalíciós válságot idézett elô. A miniszterelnök a parlament feketegazdaságról tartott vitanapján bejelentette, hogy létre kíván hozni egy, a rendôrségtôl független nyomozóhivatalt a nagy ügyek és a korrupció feltárására. A belügyminiszter tiltakozott a "szakmailag rossz" megoldás ellen, s ellenkezésében maximálisan számíthatott a rivális bűnügyi szolgálat megjelenésétôl tartó rendôri vezetésre is. Így arra a Pintér Sándorra is, akit a ciklus során többször is megpróbált meneszttetni a miniszterelnökkel. Ám Horn 1996 novemberéig nem írta alá a belügyminiszter elôterjesztését. Végül kompromisszumos megoldásként létrejött a Központi Bűnüldözési Igazgatóság. A kormányfô nyomására került közvetlenül az országos rendôrfôkapitány irányítása alá. Belügyi és rendôrségi körökben máig vitatják a KBI létjogosultságát. Az új rendôri vezetés a Pintér - éra utolsó mohikánjaként, - s ami az ô szempontjukból még rosszabb -, a miniszterelnök bizalmi emberét látják Kiss Ernô dandártábornokban, a KBI vezetôjében. Szerintük a KBI többe kerül, mint amennyi hasznot hoz. Léte megbontotta az egységes bűnügyi szolgálatot. Arról kevesebb szót ejtenek a kritikusok, hogy az egyes megyei rendôr-fôkapitányságok közti együttműködés legalább olyan rossz, mint a KBI és a megyék közti munkakapcsolat. Ma minden további nélkül megtörténhet Magyarországon az, hogy valaki ellen egy idôben három helyen folytat eljárást a rendôrség úgy, hogy az eljáró kapitányságok nem is tudnak egymásról. A KBI egy éves tevékenységét értékelô kormányhatározat ezzel szemben pozitív mérleget vont a szervezettel kapcsolatban. A KBI számos nagy ügyben járt el, s milliárdokat mentett meg a költségvetésnek a bűnözéstôl.
Valamivel sikeresebbnek mondhatja magát a belügyi vezetés a határôrizet terén. A parlament megalkotta a határôrséget - befejezôdött a testület hivatásos határrendészetté alakítása - és egyes, a határral összefüggésben elkövetett bűncselekmény-fajta esetében a nyomozati jogot is kaptak. Már nem kell a rendôrségnek átadniuk a további eljárás lefolytatására azokat, akik hamis vagy hamisított útlevéllel próbálják meg átlépni a határt. A határôrség nyomoz az embercsempészek után, fellép a határsértôkkel szemben ellen, ha azok erôszakkal vagy fegyveresen próbálják meg átlépni a határt. Elmaradt azonban a testület műszaki fejlesztése. Nem érkezte meg az orosz államadósság ellentételezéseként megígért páncélozott BTR-ek, Niva terepjárók, s nem kapott a testület korszerű fegyverzetet sem. Ugyanakkor - a rendôrséggel ellentétben - nem is adósodott el. Igaz, működési költségeibôl nem is csoportosított át - "majd visszapótolja a költségvetés" alapon - fejlesztésekre, mint tette azt a rendôrség.
Fekete Gy. Attila