Aligha van Magyarországon olyan település, pláne város, ahol ne mozgatnának meg minden követ a közélet szereplôi annak érdekében, hogy saját rendôrkapitányságuk legyen. Nem is igazi város az, mondják a lokálpatrióták, ahol nincs kapitányság. A rendôr-szakmai és költségvetési szempontok gyakorta ütköztek, s jó ideig még ütköznek is a vélt-valós politikai érdekekkel. Talán csak a pénztelenség kényszeríti majd korábbi nézeteik felülvizsgálatára az érintetteket. Budapesten rendszeresen összeül egy fôleg rendôrökbôl álló társaság, amely titokban, már a jövô évezred rendôrségének a képét próbálja megformálni.
Számos településen úgy próbálnak javítani a közbiztonságon, hogy lobbiznak maguknak egy önálló rendôrôrsöt. A nagyobb települések és a városok pedig kapitányság létesítését kérik, követelik. Az 1994-es választási kampány idején sorra felavatott, ám a normális működéshez szükséges létszámmal soha fel nem töltött, eszközökkel el nem látott rendôrôrsök példája bizonyítja, attól, hogy helyben van a rendôrség, még nem következik a jobb közbiztonság. Sôt, a rendôrôrs megnyitása az ismertté vált bűncselekmények számának növekedését okozta a statisztikákban.
Van ugyanis egy minimális létszám, amit, ha nem kap meg egy rendôrállomás, összességében még annyit sem ér, mint ha csak egy szem rendôrt állítanának ki. Minden ôrsön szükség van ügyeletesre, ôrre, ügyintézôre. Csak e három poszt betöltéséhez legalább nyolc embert kell foglalkoztatni. Ezzel azonban nem lesz több rendôr az utcán.
A rendôrség költséges vállalkozás. Egy rendôr kiképzése és felszerelése meghaladja a kétmillió forintot. Nem számolva a havonta jelentkezô bérköltségeket. Minél több kapitányságot és ôrsöt állítanak fel, annál több kapusra, ügyeletesre és ügyintézôre van szükség, azaz - a polgár szemével nézve - biztonságot nem szolgáltató rendôrre.
A Budapesti Rendôr-fôkapitányságon jelenleg mintegy 2200 bűnügyi nyomozó dolgozik. Közülük körülbelül 900-an a BRFK központi egységeinél, a többiek a "végeken", a kerületi kapitányságokon. Egy 1996-os felmérés szerint a központi egységeknél egy nyomozónak átlagosan évente 60-70 üggyel kell foglalkoznia, de vannak olyan szervezetek, ahol kevesebbel. Ezzel szemben a kerületi kapitányságok nyomozóinak személyenként minimálisan száz aktával van dolguk.
A rendôrség hatékonyságát a BRFK több vezetôje szerint úgy lehet csak javítani, ha szervezetét a bűnözéshez és a város természetes belsô határaihoz igazítják. Ilyenek a Duna, vagy a Keleti pályaudvarról kivezetô vágányok töltései, a Nagykörút vagy a Külsô-Körút. A még formálódó elképzelések szerint Budapestet természetes belsô határai mentén öt régióra osztanák. Az észak-budai foglalná magába a II., a III. és a XII. kerület teljes területét, valamint a XI. kerületbôl Sasadot és Gazdagrétet. A dél-budai régiót az autópálya bevezetô szakasza, a Budaörsi út - Alkotás út - Mártírok útja és a Duna határolta terület jelentené. Az észak-pesti rendôri körzethez tartozna a IV., a XV. és a XVI. kerület teljes területe, valamint Külsô-Angyalföld (azaz a XIII. kerületnek a Róbert Károly körúttól északra elterülô része), Zugló - a Városligetet és a Hermina-telepet kivéve - valamint a X. kerületnek a Keleti pályaudvarra bevezetô vasúti töltésétôl északra esô területei. A Belvárosi körzetethez az V., a VI., a VII., a VIII. kerület, Belsô-Ferencváros, Belsô-Angyalföld, a Hermina-telep és a Városliget tartozna. Az ettôl délre esô városrészek közbiztonságáért és az ott elkövetett bűncselekmények felderítéséért pedig a dél-pesti rendôrségi körzet lenne a felelôs.
A tervezet készítôi szerint a jelenlegi rendôrkapitányságokat szinte teljesen felszámolnák. Kerületenként azonban megmaradna egyfajta prefektúra, melynek feladata egyes igazgatásrendészeti ügyek intézésére, valamint a helyi önkormányzat és a rendôrség közti kapcsolattartásra korlátozódna. Csökkenne a nyomozók leterheltsége, ami a gyorsabb ügyintézést, a sikeresebb nyomozást eredményezhetné.
Miközben a nyomozókat öt régióba szerveznék, fokozatosan decentralizálnák az egyenruhás állományt. Ötven-száz fôs rendôrállomásokat létesítenének a város legkülönbözôbb pontjain, a lakótelepek pedig önálló rendôrôrsöket kapnának. A cél az, hogy "minden utcának meglegyen a saját rendôre".
A fenti elképzelések még kimunkálásra várnak. Annyi bizonyos, hogy legalább száz parancsnoki és alparancsnoki hely szabadulna fel, jelentôsen csökkenne az adminisztráció, a gyorsabb információ áramlás pedig egyszerre javítaná az ügyintézést és a nyomozást. Kérdés persze, hogy mit szólnak mindehhez az önkormányzatok, amelyek a jelenlegi tapasztalatok szerint ragaszkodnak az el- és beszámoltatható rendôrkapitányhoz.
F. Gy. A.