Közigazgatás

BM: négy év alatt több mint hatvan törvény

Szolgáltató közigazgatást!

Több mint hatvan törvénytervezetet, 23 országgyűlési határozat-tervezetet, csaknem ötszáz kormányelôterjesztést, 142 miniszteri rendeletet és 56 miniszteri utasítást készítettek elô négy év alatt a Belügyminisztériumban - foglalta össze Kuncze Gábor az általa vezetett tárca jogalkotási tevékenységét számokban.

A miniszter sikerként könyvelte el, hogy maradéktalanul megteremtették a rendvédelmi szervek működésének jogszabályi alapjait, s megôrizték az önkormányzati rendszer alapértékeit, miközben a települések döntô többsége működôképes maradt.

A kormány megalakulását követôen alapelvként fogalmazták meg, hogy a minisztérium váljék nyitottabbá, átláthatóvá, a közigazgatás pedig polgárbarát, kifejezetten szolgáltató jellegű tevékenységgé - emelte ki Kuncze. Új típusú együttműködésre törekedtek a különféle társadalmi szervezetekkel is: ezt támasztja alá, hogy a jogszabályok elôkészítése során 120 különféle egyesületet kerestek meg. Az emberjogi szervezetekhez fűzôdô viszonyt ugyancsak új alapokra helyezték, hiszen tagjaik számára rendszeres fogdalátogatási lehetôséget biztosítanak, bármikor bejuthatnak az idegenrendészeti szálláshelyekre, s nem kis részben e szervezôdések kezdeményezésére zárták be a kerepestarcsai tábort. Változott a kapcsolat a cigányság szervezeteivel is, és jórészt ennek eredménye, hogy mindössze egyetlen alkalommal fordult elô a cigányok és a rendôrök között súlyosabb összetűzés.

Mentesítés a politikától

Célul tűzték ki az önkormányzati alapértékek megôrzését - ezek közül talán a legfontosabb annak garantálása, hogy a helyi ügyekben a helyi közösségek dönthessenek -, és ebben a ciklusban már nem is voltak politikai jellegű viták a kormányzat és a helyhatóságok között. Ehhez persze szükség volt a köztársasági megbízotti rendszer felszámolására, s a politikamentes, kizárólag szakmai alapokon működô közigazgatási hivatalok felállítására is.

A tárca tervei között szerepelt az is, hogy maradéktalanul teremtsék meg a rendvédelem jogszabályi alapjait. A rendôrségi törvényt már az elôzô parlament elfogadta, de ebben a ciklusban született meg a határôrizetrôl, a tűzvédelemrôl, a polgári védelemrôl szóló törvény, illetve a hivatásos állomány jogviszonyát szabályozó törvény. Most sikerült rendezni az önkormányzati tűzoltóság helyzetét, s a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjainak jogviszonyát, ezen belül elômeneteli rendszerét és bérezésének módját.

Kevés csôd volt

A parlament jogszabályt alkotott a helyi közszolgáltatások kötelezô igénybevételérôl, az önkormányzatok adósságrendezési eljárásának rendjérôl, valamint az önkormányzatok társulásairól. Az elôbbi kapcsán Kuncze kifejtette: egyes vélekedésekkel szemben az önkormányzatok zöme megôrizte működôképességét, és mindössze kilenc vált fizetésképtelenné. Az adósságrendezési eljárás egyébként négy esetben már le is zárult, miközben a településeken a kötelezô közszolgáltatásokat zavartalanul biztosították. A társulási törvény lehetôvé teszi, hogy egyes önkormányzati feladatokat az eddiginél hatékonyabban és olcsóbban lássanak el, de az együttműködô települések nagyobb eséllyel pályázhatnak például a Phare-támogatásokra is.

Elmaradt feladatok

A közjogi területen a tárca ugyancsak több törvényt terjesztett elô. Így a parlament elfogadta a köztisztviselôk jogállásáról szóló törvény módosítását, a külföldre utazásról szóló törvényt, illetve a választási eljárási törvényt. A tárca ugyan beterjesztette, a Ház viszont már nem tárgyalta a helyi önkormányzati képviselôk és polgármesterek jogállásáról rendelkezô tervezetet, amely egyebek mellett a helyi képviselôk összeférhetetlenségének szabályait tartalmazza. Ugyanerre a sorsra jutott a prostitúcióról szóló, valamint a temetkezési törvények tervezete is, dacára annak, hogy mindkét jogszabályra égetô szükség lenne. A kisebbségi választással kapcsolatos csomagot pedig a képviselôk elutasították, így a parlament alkotmányos mulasztása továbbra is fennmaradt. Ugyanakkor a tárca szakértôi jelenleg is dolgoznak többek között az okmányrendszer korszerűsítéséhez szükséges jogszabályok elôkészítésén, illetve az államigazgatási eljárásról szóló törvény, valamint a panasztörvény átfogó módosításán.

Egy kérdésre válaszolva a miniszter kijelentette: a szolgáltató közigazgatás lényege a megváltozott viszonyokra való gyors reagálás. E tekintetben azonban még vannak hiányosságok. Kuncze példaként a közbiztonság helyzetének romlását hozta fel, amelyre a rendôrség csak késve reagált. De általában is igaz, hogy az egyeztetési mechanizmusok nehézkessége miatt a jogalkotás csak késve ad megfelelô választ a polgárok életviszonyait befolyásoló egyes jelenségekre.

L. K.


Tartalomjegyzék


Ön-Kor-Kép


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.