Az ország városainak sorában különleges helyet foglal el Tatabánya. A rendszerváltozást követően a helyi vezetőkenk sikerült megállítaniuk az ipari üzemek felszámolása nyomán elindult pusztulást, s úgy tűnik, a település megtalálta új útját. A közvéleménykutatások a folyamatot 1992-től kísérték végig.
Tavalyi jelentésünkben már azt regisztráltuk, hogy a városban 1996 őszére tizenhárom százalékkal nőtt az elégedettek aránya. 1996 októberében "valami megmozdult". Az elégedettség, a politikai komfort-érzet megközelítette az 1993-1994-es csúcsszintet. Az ország és a város ügyeinek megítélésére vonatkozó "elégedetlenségi olló" tovább nyílt és elérte az eddigi legnagyobb különbségét (23 pontot). A különbség 1997 őszére újra csökkenni kezdett (21 pont). Az ország és a város mindenkori helyzetével "nagyon elégedetlenek" közötti százalékos különbségek alakulása is érdekes: 1994-ben 13%; 1995-ben 22%; 1996-ban 37%; 1997-ben 16%.
1996 őszén azt írtuk: az ország és a város ügyeinek megítélésekor az elégedetlenség nem feltétlenül jár együtt. Ebben az értelemben a helyzet csak némileg változott. Az ország helyzetével való általános elégedettség két ponttal (+15) nőtt többel mint a városé (+13). Ezzel lényeges változás történt: a várossal a megkérdezett polgárok már abszolút értelemben is elégedettek, az országgal még nem.
Az elégedettség alakulása Tatabányán 1992-1997
| Az adatfelvétel időpontja | Az országgal | A várossal | Különbség |
| 1992. június | 20 | 33 | 13 |
| 1993. június | 21 | 41 | 20 |
| 1994. július | 30 | 41 | 11 |
| 1995. szept. | 17 | 32 | 15 |
| 1996. október | 16 | 39 | 23 |
| 1997. október | 31 | 52 | 21 |
A választások utáni évben, 1995-ben a tatabányai polgárok általános politikai hangulata nagyon rossz volt. A helyi pénzügyi és gazdálkodási szigorítások, intézményi leépítések és elbocsátások "azonnal" megjelentek a lakossági véleményekben is. Ez az elkeseredett hangulat azonban nem tartott sokáig. A várospolitikával, illetve a városvezetéssel való elégedettség az 1995-ös évhez viszonyítva sokat javult. Az ország ügyeivel való elégedetlenség viszont tovább nőtt. (Valójában, - ha az elégedettségi abszolút mutató alsó határa az 50 pont, akkor a város ügyeinek általános megítélésében is - helyesebb kisebb "elégedetlenségről" beszélni.) 1995-ben az országgal és a várossal való elégedetlenség az 1992-es "induló" szint alá esett vissza, és a tíz város adataival összehasonlítva is általában alacsonyabbak voltak ezek az értékek. Az 1995-ös adatfelvétel tíz városa között Tatabányán volt a legmagasabb a várospolitikát teljesen elutasítók, "a nagyon elégedetlenek" aránya.
Sokan úgy tartják: ha nekem jó, másoknak is jó. Nos, Tatabányán ez még nem így van. A helyi társadalom ebből a szempontból is erősen tagolódott. A megkérdezettek kisebbsége mondta azt, hogy jobb a személyes helyzete, mint mondjuk négy évvel ezelőtt. A válaszolók harmada ugyanolyannak, egy újabb és valójában legnagyobb, - 45 százalékos - rétege azt gondolja, ma rosszabb helyzetben van, mint korábban volt.
1996-hoz képest a legnagyobb javulást ismét Tatabányán regisztráltuk (+13 ponttal). A hangulat mintha teljesen megváltozott volna, hiszen a város lakói már abszolút értelemben is elégedettek szűkebb lakóhelyükkel.
Csatornázottságban, telefonellátottságban és a hulladékszállításban szolgáltatás erőteljes javulását érzékelték (1995 és 1997 között 11 és 13 ponttal emelkedett az ellátottsággal való elégedettség). Az áruellátással, a piacokkal a rendszerváltás óta mindenütt és majdnem mindenki elégedett. Az utak, a járdák (+20 pont), a parkolók építése közmegelégedést kiváltóan dinamikus, a tömegközlekedés fejlesztése azonban már közel sem az (+4pont).
A legnagyobb és szinte hihetetlenül nagy változást az új munkalehetőségek megteremtése jelenti. A helyi foglalkoztatással való elégedettség két év alatt 32 (!) ponttal nőtt. Ma már a tatabányaiak abszolút értelemben is elégedettek a munkalehetőségekkel. A kérdezettek 73 százaléka szerint a városi foglalkoztatási helyzet egyetlen év alatt is érezhetően javult. Még többen tudják, hogy a városban a következő egy-két évben nagyon sok új munkahely létesül. Ma már talán nem is a munkanélküliség a legnagyobb probléma, hiszen csak minden ötödik megkérdezett mondta azt, hogy még van munkanélküli a családjában. Sokan vélekedtek úgy, hogy a következő gazdasági és költségvetési évben folytatnák a helyi gazdaságfejlesztést, mindenekelőtt a munkahelyteremtés támogatását (a források 9 százalékával).
A folyamatosan bővülő városi munkahelyek egy sor korábbi "kötelező" önkormányzati szociális ellátási területet tehermentesítenek. A megkérdezettek szerint a bővülő helyi bevételekből és a központi támogatásokból több pénz jut a bölcsődékre (+18 pont), az óvodákra (+13 pont), az általános és középiskolákra (+14 és +13 pont), a gyermek és ifjúságvédelemre (+12 pont), egyszóval a város jövőjére. A megkérdezett polgárok továbbra is úgy látják, hogy a várospolitika legkiemeltebb területe az oktatás legyen. Ha rajtuk múlna, akkor a rendelkezésre álló források 11 százalékát fordítanák az oktatásra; pontosan annyit, amennyit a közbiztonság növelésére szánnának.
A helyi polgárok látják és értékelik azt, hogy jut pénz a kultúrára (62 pont), a sportra (59 pont) és a környezetvédelemre (49 pont) is. Elég érdekes, hogy alapvetően máris elégedettek a városképpel (61 pont); ám a rendelkezésre álló forrásokból -egy elképzelt költségvetés készítésekor - 8 százalékot fordítanának városszépítésre.
Ám több forrás kellene lakásokra, szociális ellátásra és egészségügyre. A megkérdezettek szerint az elmúlt években abszolút hátrányosan kezelték a lakásügyet (77 és 86 pont); de túlságosan keveset költöttek az egészségügyi intézményekre és az iskolákra is (64 pont). Ugyanakkor érdekes, hogy az egészségügy fejlesztésének elsődlegessége megszűnt, hiszen a kérdezettek immár a meglévő források 7 százalékát fordítanák az intézmények és az ellátások fejlesztésére. (1996-ban még 26 százalékát irányozták volna elő erre a területre. Segélyezésre, támogatásra is kevés jutott (26 pont), s ezt radikálisan korrigálni szeretnék a következő évben: a gazdálkodási és elosztási preferenciák sorrendjébe a legelső helyre éppen a szegények támogatását, szegénység kezelését tették, 15 százalékkal. Nagyon elégedetlenek a közbiztonsággal (34 pont).
Az elégedettség-elégedetlenség mérése mellett visszatérő kérdésünk az is, hogy a lakók mit tartanak a legsúlyosabb tatabányai problémának. A válaszok gyakoriságából arra következtethetünk, hogy még mindig a szegénységi fenyegetettség és mindenekelőtt a munkanélküliségtől való félelem vált ki tömeges aggodalmat. Ide sorolhatók természetesen a két legveszélyeztetettebb életkori csoport - a fiatalok pályakezdési esélyei, a gyermekesek életkezdési és a kisnyugdíjasok puszta megélhetési nehézségei; a kimondott nincstelenség, a hajléktalanok ügye, a kevés bérlakás, a csökkenő és ma már valószínűleg specifikus munkanélküliség. A szocialista múltra utaló válasznak minősíthetjük azt, hogy a kérdezettek 41 százaléka az államtól, 25 százaléka az önkormányzattól várna segítséget. A civil szervezetektől mindössze egy százalékuk remél támogatást, tizennégy százalék a családon belüli szolidaritásban és együttműködésben bízik.
Kiss József