Közigazgatás

Nyolcmillió választónak húszmillió nyomtatvány

Parlamenti választás csaknem négymilliárdért

A parlamenti választás költségvetése 3,8 milliárd forint, amelyből számítástechnikai fejlesztésekre nyolcszázmilliót tavaly elköltöttek. A legnagyobb tétel a közreműködők díjazása: erre a célra mintegy másfél milliárd forintot irányoztak elő. A választás első fordulójára egyébként 196 féle szavazólapot állítottak elő, összességében húszmillió példányban.

A mintegy nyolcmillió kopogtatócédula előállításához 11 tonna papírt használtak fel, s további 19 tonnát nyomnak a borítékok. A papír-és a nyomdaköltség szavazónként 11 forint: az értesítés és az ajánlószelvény hét forintba, a boríték 2,50-be került, a borítékolásért pedig további két forintot kellett fizetni. A nyomtatványok kitöltése és kézbesítése személyenként további húsz forint, így a választópolgárok értesítése összességében mintegy 250 millió forintot emésztett fel, s további hatvanmilliót költöttek a választói névjegyzékek összeállítására.

A szavazás két fordulójában résztvevő csaknem százezer fő - a köztisztviselők és a különféle helyi választási szervek választott tagjai - díjazására mintegy 660 milliót irányoztak elő. Emellett a szavazókörök működtetéséhez több mint 150 millió forintra van szükség. A területi és az országos választási bizottságok és munkacsoportok tagjainak tiszteletdíja további 260-280 milliót emészt fel. A szavazatszámláló bizottságok tagjai egyébként személyenként négyezer, a helyi választási munkacsoportokban közreműködők pedig fordulónként ötezer forintra számíthatnak. E csoportok vezetőit - településnagyságtól függően - húszezertől százezer forintig terjedő tiszteletdíj illeti meg.

A központi feladatok ellátására több mint másfél milliárd forintot költöttek. Ebből a legnagyobb tétel az informatikai rendszer további fejlesztése, illetve működtetése: néhány százmilliót szoftverek beszerzésére fordítottak, míg a hálózat két hónapon át tartó folyamatos üzemeltetése - például a gépek felügyelete, a vonalak bérleti díja - is több százmillióba kerül. Ebből a keretből fedezték a pártsemleges kampányt, a választási központ - Duna Palota - üzemeltetési díjait, az Internetet, illetve a részvevők oktatásának költségeit.

A felkészítéshez szükséges tájékoztató kiadványok, a szavazás lebonyolításához használt nyomtatványok és a szavazólapok nyomdaköltségeire, a kellékekre, a szállításra összességében mintegy 450 millió forintot terveztek. A szavazóköri egységcsomagok egyébként többek között az urnákat, a jegyzőkönyveket, a szavazólapokat és a borítékokat, a tollakat, az urnák lekötéséhez szükséges zsinórt, az első választóknak szóló emléklapot, illetve más eszközöket tartalmaznak.

Miután külön lapon szavazhattunk a 176 választókerület egyéni jelöltjeire, illetve a fővárosi, valamint a 19 területi pártlistára, 196 féle szavazólap készült. A nyolcmillió választásra jogosult polgár számára - a szükséges tartalékokkal együtt - körülbelül húszmillió nyomtatványt állítottak elő. A húsz százaléknyi többletre azért volt szükség, mert a rontott szavazólapot a bizottságok egy alkalommal kicserélték. A 10 821 szavazókör számára 12 390 dobozt állítottak össze, amely - a választók számától függetlenül - legalább száz-száz egyéni és listás szavazólapot, borítékokat, különféle nyomtatványokat, az emléklapokat, tollakat és más kellékeket tartalmazott, s egyenként 22 kilogrammot nyomott. Az egyéni szavazólapok ára 3,30, míg a listásé 4,90, vagyis a nyomdaköltség 82 millió forintra rúgott. A második fordulóra már jóval kevesebb nyomtatványra van szükség, miután a területi listákra már nem kell szavazni, s ott sem járulnak a polgárok az urnákhoz, ahol az első fordulóban az egyéni választókerületi jelöltek valamelyike abszolút többséget szerzett.

Lapzárta után zárult az első forduló, amely mindössze egyetlen egyéni választókerületben bizonyult érvényesnek és eredményesnek, vagyis csupán egy helyütt dőlt el az egyéni mandátum sorsa. Ugyanakkor 31 körzetben a részvételi arány nem haladta meg az érvényességhez szükséges ötven százalékot, vagyis ezekben a választókerületekben a második fordulóban valamennyi jelölt - átlagosan kilenc-tíz fő - indulhat, míg a többi helyen általában csak az első három. Emellett két területi lista is érvénytelen volt, vagyis május 24-ére a feltétlenül szükségesnél jóval többféle szavazólapot kell majd előállítani.


Tartalomjegyzék


Ön-Kor-Kép


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.