Az önkormányzati gazdálkodás egyik nélkülözhetetlen mozzanata az ellenőrzés. Az eltelt hét év tapasztalatai azt mutatják, hogy ez ma az önkormányzati rendszer leggyengébb pontja. Az ellenőrzések hiánya nem kis szerepet játszik a jogszerűtlen helyi gazdálkodás esetleges kialakulásában. Szükséges tehát a mai ellenőrzési rendszer áttekintése és a módosítások mielőbbi végrehajtása az önkormányzatok és az egész társadalom érdekében.*
A helyi önkormányzatok gazdálkodása része az államháztartás gazdálkodásának. Ellenőrzésükre értelemszerűen alkalmazni kell az államháztartási törvény erre vonatkozó előírásait.
Az önkormányzati gazdálkodás ellenőrzésére a hatályos jogszabályok értelmében az Állami Számvevőszék (a továbbiakban: ÁSZ) köteles, illetve jogosult. Az önkormányzatok gazdálkodásának ellenőrzése jogilag tehát megoldottnak tűnik, viszont szabályozatlan:
1990 óta több intézkedés történt a helyi önkormányzatok pénzügyi, gazdasági ellenőrzésének a javítására, így:
Megjegyzem, hogy a belső ellenőrzés még nem elég hatékony, de nem is pótolhatja a külső ellenőrzést. Célszerű azonban a külső ellenőrzést a belső ellenőrzésre építeni.
A helyi önkormányzatok ellenőrzésének fő célja - az önkormányzatok önállóságának biztosítása mellett - az ellenőrzött tevékenységek és folyamatok segítése, színvonaluk emelése, a gátló körülmények feltárása, azok ismétlődésének megelőzése, a céloktól való eltérések okainak felderítése és megszüntetésükre javaslatok kidolgozása, valamint a kedvező tapasztalatok elterjesztése.
A gazdálkodás magában foglalja a költségvetés tervezésétől az operatív gazdálkodáson át a mérlegkészítési, beszámolási kötelezettségig a teljes folyamatot. Ennek teljes körű, átfogó ellenőrzésére azonban csak nagyon kis számban kerül sor és így önkormányzati körben a közpénzek felhasználásának igen lényeges területe esik kívül az ellenőrzés hatókörén. A tanácsi ellenőrzés megszűnését követően többségében vannak azok az önkormányzatok Magyarországon, amelyeknél az elmúlt hét évben átfogó pénzügyi, gazdasági ellenőrzésre eddig még nem került sor.
A gazdálkodás ellenőrzésének általában velejárója a rendszeresség, a kötelező gyakoriság. Az ÁSZ szervezeti struktúrája és a nem megfelelő nagyságú személyi állomány azonban csak az önkormányzatok kis részénél biztosítja az átfogó ellenőrzések végrehajtását. A gazdálkodás teljeskörű ellenőrzésének ilyen gyakorisága kevés hatékonysággal bír, illetve sok esetben negatív hatást vált ki, mivel egyes önkormányzatok úgy vélik, hogy mire ismét eljutnak a településre a számvevők, addigra más lesz a testület és más lesz a vezetés is. Emiatt a felelősségrevonás gyakorlatilag szinte lehetetlen.
Az ÁSZ mai szervezeti rendszere nem tudja biztosítani a legalább háromévenkénti teljeskörű önkormányzati ellenőrzéseket. Ma az ÁSZ leginkább téma-, illetve célvizsgálatokat végez a helyi önkormányzatoknál, illetve a normatív állami hozzájárulások, a központosított előirányzatok és kiegészítő támogatások igénybevételének, valamint a címzett és céltámogatások felhasználásának ellenőrzését látja el. Ez sem teljes körűen érinti az önkormányzatokat. Évente átlagosan 1000 önkormányzatnál tartanak a számvevők 1200-1400 ellenőrzést, ami 3000 vizsgálati egységet érint, beleértve a polgármesteri hivatalokat, önkormányzati intézményeket. A normatív állami hozzájárulások mintegy 40-50 százalékát, a címzett és céltámogatási tételek 60 százalékát tudja évente ellenőrizni az ÁSZ. Az átfogó pénzügyi, gazdasági ellenőrzés 1996-ban mindössze 45 önkormányzatra terjedt ki, 903 önkormányzatnál 1253 helyszíni vizsgálatot folytattak, a rendszeres vizsgálatok a nagyobb önkormányzatokra koncentrálódtak.
Az önkormányzatoknál lefolytatott ellenőrzések további hiányossága az, hogy a hatékony realizálásnak nincsenek meg a feltételei. Az ÁSZ-ról szóló törvény utal arra, hogy az ellenőrzések hatékonyságát a nyilvánosság segíti elő. Ma azonban az tapasztalható, hogy a lakosság nem rendelkezik információval a beszedett adókkal és az államháztartás alrendszereitől származó bevételekkel történő önkormányzati gazdálkodásról. A lakosság a választott képviselői felett az önkormányzati gazdálkodást illetően, így sem közvetlen, sem közvetett ellenőrzést nem gyakorol. Kedvezőtlen jelenség továbbá, hogy az önkormányzatok a gazdálkodásuk alapvető kérdéseiről - többek között az ellenőrzés megállapításairól és javaslatairól - zárt üléseken, a lakosság kirekesztésével döntenek.
Amennyiben az önkormányzat és az ÁSZ között az ellenőrzési megállapításokat illetően vita van, ennek feloldása hosszadalmas folyamat. Az ÁSZ nem rendelkezik hatósági jogkörrel, ennek hiányában megoldatlan a nem szabályszerűen és nem hatékonyan gazdálkodó önkormányzatokkal szembeni szankciók alkalmazása. Az Országgyűlés bizottságainak és magának az Országgyűlésnek kell ma foglalkozni azokkal a megállapításokkal (visszafizetési ügyekkel), amelyeket az érintett önkormányzatok nem fogadnak el.
Megállapítható, hogy a helyi önkormányzatok gazdálkodásának átfogó, rendszeres ellenőrzése nem biztosított. Az állami hozzájárulások, támogatások igénybevételének vizsgálata nem elégséges. Az egyébként szükséges témavizsgálatok nem pótolhatják a rendszeres, átfogó ellenőrzést. A könyvvizsgálat sem helyettesítheti a külső ellenőrzést. Az ellenőrzéseknél továbbá nem megoldott a megállapítások hatékony realizálása, a bírói út igénybevételi lehetősége előtt nincs más jogorvoslati fórum.
A közpénzek (a személyi jövedelemadó, az állami hozzájárulások és támogatások, a helyi adók stb.) felhasználása nem lehet csak a helyi önkormányzat belső ügye, szükséges a tényeket az adófizető lakosság érdekében külső szakértőnek vizsgálni, a nem racionális megoldásokra a képviselő-testület és a közvélemény figyelmét felhívni, törvénysértések esetén pedig megtenni a megfelelő intézkedéseket. Ezt biztosíthatja a külső ellenőrzés, amely tehát nélkülözhetetlen eleme a gazdálkodásnak.
Az önkormányzati gazdálkodás ellenőrzésének jelenlegi helyzetét ismerve a problémák megoldása szakmai és politikai szempontból egyaránt sürgető.
Darázs Ida