KOR-KÉP

A fiatalok szabadidőben

Zirci szokások

Zirc Város Önkormányzata döntött arról, hogy 1998-tól a gyermek és ifjúsági feladatok hatékonyabb ellátása céljából ifjúsági referenst alkalmaz. Az ifjúsági referens munkája szempontjából, valamint az önkormányzat ifjúsági koncepciójának elkészítéséhez elengedhetetlen, hogy a város vezetői és szakértői reálisan lássák a fiatalok helyzetét, problémáit, megismerjék az érintett korosztály viszonyrendszerét, attitűdjeit, az orvosolandó problémák összetevőit. Ezért döntött úgy a város vezetése, hogy egy alapozó ifjúságkutatást* kíván végezni Zircen.

Kutatásunk első részében a szabadidő-eltöltéssel kapcsolatos erdeményeket mutatjuk be. A fiatalok szabadidős tevékenysége éppen úgy a passzív időtöltések felé tolódik el, mint a felnőttek esetében. A választási lehetőségként feltett tevékenységek többségét a fiatalok igen gyakran végzik, közülük több kapott magas, 70 százalék feletti említési arányt.

Az első három helyen szereplő tevékenység nem okoz meglepetést. A zenehallgatás már annyira természetes (akár háttérként), hogy nem is feltűnő. A barátokkal való együttlét is mindennapos, és ez összefügghet más tevékenységekkel is, hiszen a szabadidő eltöltésének módja (függetlenül attól, hogy miről van szó) általában a barátokkal együtt történik. A tévé és a video a legkönnyebben elérhető szabadidős tevékenység, és a legkényelmesebb is, ugyanis nem kell semmit csinálni, csak ülni a képernyő előtt. Ez egyébként nem a fiatalok sajátossága, a felnőttek is ezt jelölték meg a leggyakoribb szabadidős tevékenységnek egy 1995 és 1997 közötti vizsgálatsorozatban.

A házimunka viszonylag magas említése azt mutatja, hogy a családok többségében van belső munkamegosztás, legalábbis a fiatalok így látják. Ez természetesen nem klasszikus szabadidős tevékenység, hiszen a többség kötelezőként éli meg. A hobbitevékenység magas említési aránya mindenképpen korosztály-specifikus, ez későbbi életkorban, a szabadidő mennyiségének csökkenésével ritkábbá válik.

Könyv helyett számítógép

A három utolsó tevékenységet érdemes közelebbről is megvizsgálni. A könyvolvasás 45 százalékos említettsége igen alacsony, és figyelmeztető is egyben. A könyvet sokak szerint felváltó számítógép 30 százalékos említettsége még elmarad az előbbitől, de már magas, hiszen azt jelenti, hogy minden harmadik fiatal több-kevesebb rendszerességgel hozzájut a géphez, ami azt mutatja, hogy a virtuális valóság előretörése igen gyors, és ez éppen a hagyományos formák rovására történik. Végül, a minden negyedik fiatal által említett pénzkereső munkát nézve, el lehet gondolkodni azon, hogy ez bizonyos értelemben negatív (ha más tevékenység helyett, kényszerből kell dolgozni), bizonyos értelemben viszont pozitív lehet (ha a szocializáció folyamatába megfelelően épül be).

A szabadidő eltöltésének milyensége mellett rákérdeztünk arra is, hogy ez mely intézményeket, programokat érint.

Itt a leggyakrabban említett helyszínek, intézmények, programok helye nem meglepő. A legnagyobb látogatottsága a "BULI" című rendezvénynek van, ide a fiatalok 80 százaléka szokott járni. A különböző diszkók és a mozi szintén kedvelt szabadidő-eltöltési helyszín, illetve sokan említették a könyvtárat is, bár itt azért figyelembe kell venni, hogy az iskolai kötelezettségekkel kapcsolatban is gyakran kell könyvtárba járni, ami megint nem feltétlenül szabadidős tevékenység a fiatalok szemében. A kocsmák előkelő helyezése viszont ismét elgondolkodtató.

A látogatási gyakoriságból egy összetett indexet szerkesztettünk, amely 0 és 100 között vehetett fel értékeket. Ez alapján az 50 pontos határt (amely felett gyakran látogatottnak mondhatunk egy intézményt vagy programot) csak a "BULI" és a diszkó lépte túl (70 és 57 pont). 25 pont alá (ami igen ritka említési gyakoriságot jelent) három intézmény került: a koncert (23), a kávézók (21) és a helyi egyesületek programjai (20). Ez némiképpen eltér a fent jelzettől, de valamivel pontosabban mér, mint az egyszerű gyakorisági arányszámok. Az eltérést a Művelődési Ház alkalmankénti látogatottságának mértéke jelenti, amely viszonylag magasnak mondható. Az index alapján összehasonlítottuk a zirci és nem zirci fiatalok szokásait, és csak három esetben volt szignifikáns eltérés. A zirciek kevésbé látogatják a kocsmákat és kávézókat, mint a nem Zircen lakók, viszont magasabb arányban vesznek részt a "BULI"-n.

Hányféle fiatal van?

Végül ennél a kérdésnél klaszteranalízis segítségével megpróbáltuk csoportokba sorolni a fiatalokat az általuk látogatott intézmények, programok alapján. Ennek eredménye három csoport lett. Az első csoportba (23 százalék) azok tartoznak, akik a legtöbb programot az átlagosnál gyakrabban látogatják, kivéve a kocsmákat és a kávézókat. Ôk azok, akik konform módon szórakoznak, a legtöbb eseményre eljárnak. A másodikba (35 százalék) azok kerültek, akik az átlagosnál ritkábban látogatják a felsoroltakat, kivéve a színházat és a könyvtárat. Ôk kevésbé látogatják az egyes eseményeket, és azok közül is inkább a kulturális programokat kedvelik. A harmadik lett a legérdekesebb csoport (30 százalék), ők az átlagosnál gyakrabban látogatják a "BULI"-t, a diszkókat, a mozit, a kocsmákat és a kávézókat, viszont ritkábban a Művelődési Házat, a könyvtárat, a város ünnepi rendezvényeit és a helyi egyesületek programjait. Ôk a "bulizósak", csak olyan eseményekre mennek el, amelyek az életvitelükhöz illenek.

Az elégedettség a Művelődési Ház programkínálatával, valamint a "BULI" műsorkínálatával a korábbi sorrendet támasztja alá, mivel a Művelődési Központtal egy kicsit elégedetlenek (44 pont), míg a "BULI" műsorkínálatával alapvetően elégedettek (66 pont) a fiatalok.

A sportot igen kedvelik

Arra, hogy milyen programokat szeretnének látni, a válaszadók 95 százaléka mondott valamit. A leggyakoribb említések a különböző sporteseményekre vonatkoztak (összesen 266). Itt a futball volt a legtöbb, de sokan említették a kosárlabdát és a kézilabdát is. A sportesemények után némiképp lemaradva a mozi következett (86 említés), majd a diszkó (54 említés). Ugyanannyian (34) említették az uszodát és a koncerteket, 20 említés jutott a kirándulásokra 17-17 a vetélkedőkre, egy kondi-teremre és a klubok szervezésére. Emellett említésre került egy számítógépes centrum, egy biliárdterem, egy McDonalds, jégpálya, rockfesztivál, repülős-bemutató, makett-kiállítás, sőt még gyorsulási verseny is. Ezek az említések azt mutatják, hogy a fiatalok preferenciái az általános szabadidő-eltöltési dimenziókat adják vissza, néhány extravagánsabb kitétellel.

A "BULI" műsorkínálatában szereplő fellépőkre a kérdezett fiatalok szintén nagyon magas, 93 százaléka mondott valamit. Ezek túlnyomó többsége könnyűzenei együttes volt, amit az is mutat, hogy a leggyakoribb említés (149) egyszerűen annyi volt, hogy "együttesek", minden konkrét elképzelés nélkül. A leggyakrabban (húsznál többször) említett formációk a következők: Tankcsapda, Kozmix, Ámokfutók és a Hip Hop Boyz.

Az együttesek mellett más jellegű szórakozási formák is említésre kerültek, mint például humoristák fellépése, illetve többen látnának szívesen több versenyt, tűzijátékot, rally-bemutatót vagy szabadtéri diszkót.

Előny a kábel tévénél

Ami a fiatalok információszerzési szokásait illeti, ez inkább a helyi kábeltévéből, mint a helyi lapból történik. A kábeltévé műsorát 21 százalék gyakran, 32 százalék alkalmanként nézi, míg a Zirc és vidéke lap esetén ez csak 7 és 24 százalék.

Az internet sokak szerint a fiatalok kedvelt időtöltése, szórakozása. Az, hogy korábban 30 százalékuk említette a számítógépet, mint szabadidős elfoglaltságot, jelzi, hogy az ő generációjuk már sokkal természetesebben használja ezt az eszközt, mint az idősebbek, még akkor is, ha sokan csak játszanak rajta.

Az internet használata a kérdezett fiatalok egynegyedénél volt jellemző, igaz, eltérő arányban.

A világhálóra való rácsatlakozás egyelőre költséges dolog, ezért a fiatalok többsége elsősorban az iskolában teszi mindezt. Ebből a szempontból a legtöbb internetező a Reguly Antal Általános Iskolában van, míg a névrokon Szakképző Iskola éppen az utolsó e szempontból, bár hozzá kell tenni, hogy az egyes iskolák közt itt nincsenek nagy különbségek.

Domokos Tamás - Kulcsár László


Tartalomjegyzék


Ön-Kor-Kép


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.