A harmadik szabadon választott Országgyűlésre az a feladat vár, hogy mindenekelôtt megoldja a kisebbségek parlamenti képviseletét, kiteljesítse a közoktatás, az egészségügy, a társadalombiztosítás ésszerűsítésének, korszerűsítésének művét - vélekedett Göncz Árpád köztársasági elnök, amikor június 18-án, az alakuló ülésen köszöntötte az eskületételre összegyűlt 386 parlamenti képviselőjelöltet.
A köztársasági elnök megállapította: az 1998. évi képviselőválasztás időben, tisztán és lebonyolítását tekintve kifogástalanul kifogástalanul zajlott le, immár nyolcéves demokráciánk érettségét és erejét bizonyítva. Mindezért köszönet illeti a szavazókat, a választáson indult valamennyi párt vezetőit és jelöltjeit, az Országos Választási Bizottságot, a helyi választási irodák munkatársait, az Országos Választási Irodát, a Belügyminisztérium és az önkormányzatok munkatársait, valamint a sok ezer önkéntest.Az Országgyűlés törvényhozói feladata és felelőssége nem az ország, a társadalom fölé emeli, hanem annak szolgálatára kötelezi Önöket - figyelmeztette a régi képviselőket és az új képviselőket Göncz Árpád. Értékelve a korábbi parlamenteket, az elnök kijelentette: az első kimunkálta hazánk politikai intézményrendszerének, a második az ország piacgazdaságának, ha nem is hiánytalan, de működőképes és továbbfejleszthető jogi keretét. Vissztérve a szavazás legutóbbi eredményére, nem vállalkozott arra, hogy választ adjon arra a kérdésre, valamire vagy valami ellen szavazott most az ország. Állítása szerint a biztonságra és a kiszámítható jövőre voksoltak a polgárok.
A köztársasági elnök arra kérte a pártokat, lépjenek fel a széthúzás ellen. Az egymást kiegészítő sokféleség erőt is jelenthet, az egymást emésztő sokféleség akár nemzetpusztítást is - mondta. Az égető feladatok közé sorolta nemcsak a közoktatás, közegészségügy közbiztonság állapotának javítását, de az ország népességének 5-6 százalékát kitevő roma polgárok kirekesztettségének megszüntetését, a népesség gyors fogyását is. A történelmi feladatok teljesítéséhez az elnök minden lehetséges segítséget megígért, mert, mint mondta, a hat parlamenti párt vezetőivel folytatott beszélgetéseken meggyőződött arról, hogy mind tisztában vannak a gondokkal, ezért készek a termékeny párbeszédre és építő együttműködésre. Végül bejelentette, amire mindenki számított: Orbán Viktornak, a Fidesz-MPP elnökének adja a kormányalakítási megbízást. Új korszak kezdetén?A tisztségviselők megválasztásáig az ülés vezetését ellátó korelnöknek, a fideszes Varga Lászlónak a beszéde indulatokat kavart. Több képviselőjelölt el is hagyta a termet."Kívánom, hogy új korszak kezdődjék Magyarországon, ahol azok kapjanak megbízást a szakértelemmel összefüggő tisztségekre, akik a legjobbat a legjobban oldják meg a magyar nép javára! Eljött az ideje annak, hogy eltűnjenek a minden kormányt kiszolgáló, mindenkin átgázoló törtetők, és azok is, akiknek egyetlen tehetségük van: pártigazolványuk vagy rokoni, baráti, családi kapcsolatuk van!" -- szögezte le a korelnök beszédében. A szegénységet, a munkanélküliséget és a pályakezdők reménytelenségét emelte ki a gondok közül. Beszélt a korrupció elleni harcról és úgynevezett "szellemi környezetvédelemről" is. Vagyis véleménye szerint a közszolgálati médiában meg kell szűnnie az elfogult és félrevezető hírszolgálatnak. Sugározzák az igazságot - adta meg az iránymutatást. Ezt azonban szerinte úgy lehet végrehajtani, ha tehetséges, jellemes emberek végzik a munkájukat, akik soha nem szolgálták ki az elnyomókat és a kommunista diktatúrát. A szellemi környezetvédelemhez sorolta a szélsőségek elleni küzdelmet is.Miután a választási szervek vezetői és Kuncze Gábor belügyminiszter beszámoltak az általuk végzett munkáról, a parlament igazolta a képviselők mandátumát, akik ezt követően letették az ünnepélyes esküt. Megkezdődhetett az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztása. Az elnöki poszt betöltésére jelölt Áder János ( Fidesz-MPP) az érvényes 370 szavazatból 334 igen voksot gyűjtött. Alelnöknek választották a szocialista Szili Katalint - 350 igen -, a kisgazda Gyimóthy Gézát - 337 igen -, és a szabaddemokrata Wekler Ferencet - 340 igen. Kormányzati dilemmaNégy éven át a kormányzatnak az volt a legsúlyosabb dilemmája, hogy egyszerre kellett a gazdaságot rendbe tenni, és a lakosság emberhez méltó életfeltételeit biztosítani. Nos, a kettő sajnos nem mehetett együtt - állapította meg némi szomorúsággal a hangjában a leköszönő kormányfő, Horn Gyula. A kívánságok és az óhajok helyett a kormányzat abból indult ki, aminek volt anyagi alapja: vagyis csak azt lehet elosztani, amit az ország megtermel - folytatta. A rendszerváltás óta eltelt több mint nyolc év alatt a miniszterelnök szerint olyan feladatokat kellett és kell a jövőben is megoldani, amelyek százévenként akadnak.Alapvető célokat tekintve nem volt lényegi különbség az előző és a mostani, még hivatalban lévő kormányzat között - vélte. Kiemelte viszont azt a paradoxont, hogy épp egy magát szocialista-liberálisnak valló kormányzati koalíciónak kellett véghezvinnie a gazdaságban az államtalanítást, a magántulajdon túlsúlyának megteremtését. A miniszterelnök úgy értékelte, hogy a gazdaságot tekintve az országot a kormány fejlődési pályára állította, kihúzta az adósságcsapdából. Ez volt a rendszerváltás második szakasza Magyarországon - állapította meg. A legnagyobb hiányosságokat a közbiztonságban vélte felfedezni. "A most leköszönő kormány nem avatkozott be senkinek a felfogásába, értékrendjébe, senki ellen nem folytatott boszorkányüldözést, és senkit sem kényszerített nézeteinek megváltoztatására" - ezzel az útravalóval adta át a kormányzást.Az Országgyűlés ünnepélyes alakuló ülését Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt igen rövid beszéde zárta. A Fidesz elnöke a kormányalakítási megbízást megköszönte a köztársasági elnöknek és mindazoknak, akik szavazatukkal erősítették pártját. Köszönetet mondott továbbá azoknak is, akik politikai állásfoglalástól függetlenül vallják magukénak a polgári jövő programját. A kormány mindannyiunké lesz, - jelentette ki - s nem a választások során összegyűjtött szavazatokra, hanem a mindennapokban is együttműködő, tenni vágyó, elképzeléseit, vágyait valóra váltani akaró emberekre épít - tudatta a kormányfőjelölt.N. E.