Hírek

Nyárkezdet - Duna Karnevállal

A Duna Karnevál a millecentenárium évében indult és akkor egyike volt a számtalan ünnepi rendezvénynek. A rendezők szándéka azonban a hagyományteremtés volt. Évente, június második hetében, amikor az idegenforgalom élénkülni kezd, a főváros központi helyszínein színvonalas népzenei és néptáncelőadásokkal, szimfonikus zenével szórakoztatták a hazai és külföldről érkezett közönséget.

A Duna Karnevál ideén június 8-14. között zajlott, s a közönségsiker, a nagyfokú érdeklődés a bizonyíték arra, hogy megvalósult a szervezők vágya: hagyomány teremtődött. A Duna Karnevál beilleszkedett a már ismert júniusi rendezvények sorába. Az ünnepi könyvhét eseményeit követően, a megbékélés napját és a budapesti búcsú rendezvényeit megelőzve zajlik.

A Karnevál ötlete és megvalósítása a Duna Művészegyüttes és a BM Duna Palota lelkes munkatársainak, táncosainak az érdeme. A rendezvény lelke Mucsi János, az együttes művészeti igazgatója volt. A szórakoztatáson túl a Duna Karnevál céljaként tűzték ki, hogy a különböző történelmű, nemzetiségű, elsősorban Duna mentén élő népek megismerjék egymás kulturális örökségét. Színpompás seregszemle ez, melybe bevonták a közönséget is. A helyszíneken - a Vörösmarty téren, a Duna Palotában, az Almássy téri Szabadidő Központban és a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon - hat napon át térzene szólt, táncház várta a táncolni kívánókat, Brahms-, Strauss-, Liszt-műveket szólaltattak meg a szimfonikusok, vagy a népek táncainak bonyolult mozdulatait követhettük nyomon, ha úgy tetszik akár a táncosokhoz csatlakozva. Előfordult nemegyszer, hogy a Vörösmarty téren a hűvös esti órákban a közönség a színpad előtti teret teljesen belepve táncolt. S akik a színpadon felléptek: a Maros Művészegyüttes Marosvásárhelyről, az Ordasok Hagyományőrző Együttese Csíkszeredáról, Erdélyből érkezett a roma Gernyeszegi Hagyományőrző Táncegyüttes, a szlovákiai Nyitráról a Zoborjai Hagyományőrző Táncegyüttes és Wuppertálból a Hasselers Schreberjugend. Igazi meglepetés volt a tajvani és a mexikói táncegyüttesek előadása. A vendégegyüttesek mellett felléptek a hazai hivatásos néptáncegyüttesek is.

A Duna Karnevál leglátványosabb része az együttesek karneváli felvonulása volt, amikor is a Duna korzót ellepték a ringó, ráncos szoknyában, keményített ingvállba, pruszlikba öltözött pántlikás lányok, bricsessz nadrágos, pörge kalapos legények (idén mexikói kalapokat és tarka legyezőket, ruhákat is láthattunk itt-ott). A felvonulás a Vörösmarty térre tartott, ahol az együttesek egymást követő bemutatójával zárult a Karnevál. Másnap a Margitszigeten különleges esemény tanúja lehetett a nagyszámú közönség: hazai hivatásos együttesek Parazsak és lángok címmel össztáncot mutattak be.

Hogy jövőre mely napokon zajlik a Duna Karnevál, és milyen meglepetésekkel várják a szervezők a közönséget, ma még nem lehet tudni. Azt viszont igen, hogy hagyományosan megrendezik, ezért érdemes számolni vele, mint színvonalas szórakozási lehetőséggel magunknak és vendégeinknek.

mj.


Tartalomjegyzék


Ön-Kor-Kép


Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.