A helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló, többször módosított 1992. évi LXXXIX. törvény (a továbbiakban: Cct.) alapján - az első körben - az adott évi címzett és céltámogatási előirányzatból részesülhetnek céltámogatásban az önkormányzatok. A költségvetési törvény szerint a címzett és céltámogatások 1998. évi előirányzata 42,8 milliárd forint. Ebből a folyamatban lévő beruházások 1998. évi támogatása 29 milliárd forint. Az Országgyűlés 3 milliárd forint 1998. évi címzett támogatásról már döntött az 1998. évi V. törvényben. Az 1998. évi új céltámogatásokra tehát közel 10,8 milliárd forint áll rendelkezésre.
A helyi önkormányzatok 1998-ra összesen 672 támogatási igényt nyújtottak be. Ezzel összesen 213,5 milliárd forint összköltségű beruházás megvalósítását tervezik, amiből 85,7 milliárd forint a céltámogatás. 127,8 milliárd forint saját forrás bevonását vállalták.
Az adatok alapján látható, hogy nem lehetséges a rendelkezésre álló előirányzatból az összes jogos céltámogatási igény kielégítése. Az igények kielégítésének rendjét az 1998. évi költségvetési törvény szabályozza. Eszerint a támogatható célok köre és az igénykielégítés sorrendje a következő:
a) települési szilárdhulladék-lerakó építése,
b) életveszélyessé vált általános iskolai tanterem kiváltása,
c) működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelőt is) gép- és műszerbeszerzései,
d) a Cct. 3. számú mellékletének I. Vízgazdálkodás, szennyvízelvezetés és -tisztítás alcím megjegyzésében jelzett igénykielégítési sorrend és az 1998. évre célonként külön benyújtott támogatási igényű, de üzembe helyezhetőség szempontjából műszakilag összetartozó beruházások együttes kezelésének figyelembevételével a költségvetési előirányzatból még kielégíthető szennyvíztisztító telep, települési folyékonyhulladék (tengelyen szállított szennyvíz) tisztító telep és szennyvízcsatorna-hálózat építés.
A felsorolás a)-c) pontjaiban szereplő támogatható célokra beérkezett és a feltételeknek megfelelő igények maradéktalanul, a d) pontban meghatározott célra beérkezett igények pedig - az igénykielégítés belső rangsorára tekintettel - az első körben a rendelkezésre álló pénzügyi fedezet erejéig elégíthetők ki.
A döntéselőkészítés arra irányult, hogy az igények megfelelnek-e a jogszabályi feltételeknek. Az első körben 460 igénybejelentés feldolgozására volt szükség ahhoz, hogy az 1998. évi új céltámogatásokra rendelkezésre álló közel 10,8 milliárd forint előirányzat kiosztásra kerüljön. Így 358 - a feltételeknek megfelelő - önkormányzati beruházás részesül céltámogatásban.
A benyújtott, ezen belül a jogszabályi feltételeknek megfelelő (támogatott), valamint a feltételeknek nem megfelelő igények célok szerinti megoszlása a következő:
| Célok megnevezése | A benyújtott | A feltételeknek megfelelő (támogatott) | A feltételeknek nem megfelelő | ||
| céltámogatási igények | |||||
| darab- száma | 1998. évi támogatási üteme, millió Ft | darab- száma | 1998. évi támogatási üteme, millió Ft | darabszáma | |
| a) Települési szilárdhulladék-lerakó építése | 15 | 893 | 10 | 639 | 5 |
| b) Életveszélyessé vált általános iskolai tanterem kiváltása | 51 | 496 | 39 | 374 | 12 |
| c) Működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelőt is) gép-műszer beszerzései | 104 | 1373 | 102 | 1365 | 2 |
| d) Szennyvízelvezetés és -tisztítás ebből: feldolgozott | 502 290 | 23870 | - 207* | - 8265* | - 83 |
| Ö s s z e s e n : | 672 | 26632 | 358** | 10643** | 102** |
*A feltételeknek megfelelő és a költségvetési előirányzatból még kielégíthető céltámogatási igények
** A döntéselőkészítés során feldolgozott 460 db igénybejelentésből
Az 1998. évben új céltámogatással finanszírozásra javasolt beruházási körben az önkormányzatok - több év alatt - 88 milliárd forint beruházást terveznek megvalósítani. A beruházások összköltségéből 60 százalék, azaz mintegy 53 milliárd forint a saját forrás és több mint 35 milliárd forint az igényelt céltámogatás.
Települési szilárdhulladék-lerakó megvalósítására összesen 15 igény érkezett. Ebből 5 nem felelt meg a jogszabályi feltételeknek. A megfelelőek összes céltámogatási igénye 2,3 milliárd forint, amelyből 0,6 milliárd forint az 1998. évi ütem. A céltámogatások segítségével több, mint 5 milliárd forint értékű beruházás valósítható meg; így 10 új térségi szilárdhulladék-lerakó hely létesül.
Az életveszélyessé vált általános iskolai tanterem kiváltására 51 igény érkezett, ebből 12 nem felelt meg a jogszabályi feltételeknek. A megfelelő igények céltámogatási összege 0,6 milliárd forint, aminek a segítségével mintegy 1,5 milliárd forint értékű beruházás valósítható meg. Az 1998. évi támogatás összege 0,4 milliárd forint.
Működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelőt is) gép-műszer beszerzései esetében - a rendkívül elhasználódott orvosi műszerparkra tekintettel - az önkormányzatok részéről továbbra is nagy az érdeklődés. A benyújtott igények száma 104. A jogszabályi feltételeknek 102 felelt meg. A közel 1,4 milliárd forint összegű céltámogatással 4,3 milliárd forint értékű gép-, műszer beszerzésére nyílik lehetőség.
A Cct. 3. számú mellékletének I. Vízgazdálkodás, szennyvízelvezetés és -tisztítás alcím megjegyzésében jelzett igénykielégítési sorrend figyelembevételével a költségvetési előirányzatból még kielégíthető szennyvíztisztító telep, települési folyékonyhulladék (tengelyen szállított szennyvíz) tisztítótelep és szennyvízcsatorna-hálózat építés területén 207 beruházás támogatása történhet meg. Többségében három év alatt megvalósuló beruházások összköltsége közel 77 milliárd forint, amelyből 31,3 milliárd forint a céltámogatás. A támogatási igény 1998. évre 8,3 milliárd forint.
Az első körben feldolgozott 460 céltámogatási igénybejelentés közül 102 nem részesül támogatásban, mert nem felel meg a jogszabályi feltételeknek.
A főbb hiányosságok a következők:
Alaki hiányosság például, ha a dokumentumokat nem az előírás szerinti nyomtatványon nyújtják be, az igénybejelentő lap vagy közös beruházásnál a megállapodás aláírása nem eredeti, illetve hiányzik az önkormányzati pecsét. Hasonló a helyzet az építési, vízjogi létesítési engedélyek jogerőre emelkedését igazoló pecséttel. Elutasítással jár, ha a beruházási adatlapot hiányosan vagy számszaki hibával töltik ki. Az adatlapokon szereplő költségek, támogatások számításánál a kerekítés általános szabályait kell alkalmazni. Az adatlapokon a kézzel írt javítás csak aláírással és dátummal ellátott, pecséttel hitelesített formában fogadható el.
Figyelembe kell venni az igénybejelentések elkészítésénél, hogy 1998. évtől csak önállóan üzembe helyezhető létesítmények építéséhez nyújtható céltámogatás. Eszerint- a Cct. szerint meghatározott önkormányzati körben - egy időben kell benyújtani a szennyvíztisztító telep és a működéséhez szükséges csatornahálózat építéséhez a céltámogatási igényt. Azt az igénybejelentést, amelyik csak az egyik célt tartalmazza (a másik célra nincs igénybejelentés) el kell utasítani. Tekintettel arra, hogy a Cct. nagyobb hangsúlyt helyez az önkormányzati feladat hatékony ellátását szolgáló beruházás támogatására, ezért például a szennyvíztisztító telep bővítése csak a bővítést indokoló csatornahálózat építéssel alapvetően együtt támogatható.
Az első körben támogatásban részesülő és a nem támogatott önkormányzatok jegyzékét tartalmazó kormányközleményt a kormány az Önkormányzatok Közlönyében teszi közzé.
A rangsorolt célok utolsó céljánál - az 1998. évben rendelkezésre álló 10,8 milliárd forint összegű előirányzat - 212 igény esetében már nem nyújt fedezetet további, feltételeknek megfelelő önkormányzati fejlesztési elképzelések központi támogatására. Az 1998. évi költségvetési törvény alapján az 1998. június 30-ig lemondással, visszafizetéssel és elvonással felszabaduló címzett és céltámogatás az adott évi előirányzatból ki nem elégíthető, de a feltételeknek megfelelő - a szennyvízelvezetés és -tisztítás céljaira benyújtott -, az igénykielégítési sorrendben következő céltámogatási igények kielégítésére fordítható. A Belügyminisztérium az e célokra benyújtott és a kormányközleményben nem szereplő igénybejelentések feldolgozását - a felszabaduló előirányzat ismeretében, az igénykielégítési sorrend szerint - folyamatosan végzi. Azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium augusztus 31-ig teszi közzé az Önkormányzatok Közlönyében. A kiegészítő jegyzék tartalmazza a június 30-ig a címzett és céltámogatás felszabaduló előirányzatából céltámogatásban részesülő, valamint a feltételeknek nem megfelelő, a visszavont és az érvényét vesztett önkormányzati igények jegyzékét. A céltámogatásban 1998-ban nem részesülő önkormányzatok igényüket a későbbi években - az akkor érvényes feltételekkel - újra benyújthatják.
Halassyné Kőszegi Zsuzsanna