| ||
ÁLLÁSFOGLALÁS AZ 1999. ÉVI CÍMZETT TÁMOGATÁSRAFogyókúrás tervek
A címzett és céltámogatásról szóló 1992. évi LXXXIX. törvény 1997. év végi módosítását követően az 1999. évi címzett támogatások előkészítésénél már figyelembe kellett venni a jelentősen megváltozott támogatási feltételeket.
Megjegyezzük, hogy a felsoroltakon kívüli – és céltámogatásban nem részesíthető – beruházásokhoz a megyei területfejlesztési tanácsoktól (a fővárosban a Fővárosi Közgyűléstől) pályázati úton igényelhető a céljellegű decentralizált támogatás. A kormány előzetes állásfoglalása a címzett támogatásokról esélyt ad az érintett önkormányzatoknak a beruházás megvalósíthatóságára, mivel a jogszabályi feltételeknek megfelelő címzett támogatási igényüket a kormány támogató javaslattal terjeszti az Országgyűlés elé. Az említett törvénymódosítás következményeként az önkormányzatok által 1999. évi új címzett támogatással megvalósítandó beruházásokhoz a beruházási koncepciók száma az 1998. évi 752-ről 152-re csökkent, ami az előző évinek 20 százaléka. A 152 tervezett beruházás összköltsége több mint 197 milliárd forint, ebből az 1999. évi támogatási igény 34 milliárd forint. A beruházási koncepciók alapján megállapítható volt, hogy azok egyes esetekben az önkormányzatok maximális igényeit tükrözték szakmai és pénzügyi szempontból egyaránt. De azt is el kell ismerni, hogy a beruházás előkészítését megalapozó első szakaszban – a támogatásra javasoltak körében – az önkormányzatok a minisztériumokkal történő egyeztetések során a reális és szükséges mértékre módosították a beruházás műszaki tartalmát, és meghatározták a bevonható saját forrás mértékét. Mérlegelve a pénzügyi lehetőségeket, figyelembe véve a költségvetés teherbíró képességét, valamint a címzett és céltámogatással már folyamatban lévő beruházások 1999-2001. éveket terhelő összegét, 1999. évben 2 milliárd forint új címzett támogatással induló beruházás támogatása volt javasolható. (A beruházási koncepciók alapján az 1999. évi címzett támogatásra javasolt beruházásokról lásd táblázatunkat.) A táblázatból látható, hogy a címzett támogatásra javasolt beruházási koncepciók közül a kormány a közoktatási és az egészségügyi beruházásokat részesítette előnyben. A helyi önkormányzatok 1999. évi új címzett támogatásának előkészítéséről szóló 1148/1998. (XI.27.) korm. határozat szerint a támogatásra javasolt beruházások címzett támogatásának 1999. évi üteme nem haladhatja meg a 2 milliárd forintot, a 2000. és 2001. évi üteme pedig a 6,4-6,6 milliárd forintot. A határozat alapján a minisztériumok – szükség szerint – tovább folytatták az egyeztetést a kedvezményezett önkormányzatokkal a szakmai-műszaki tartalom szűkítése, a beruházási összköltség, az éves ütemezés és a bevonható saját forrás mértékének pontosítása érdekében. A Belügyminisztérium írásban tájékoztatta az érintett önkormányzatokat a szakmai-műszaki tartalom rögzítése mellett a beruházás pénzügyi ütemezésénél az 1999-2001. évekre tervezhető címzett támogatás- ról. Ennek megfelelően a címzett támogatásra majd a törvényjavaslatban az egyeztetés szerinti szakmai-műszaki és pénzügyi tartalomnak megfelelő igény javasolható. A kormány határozata és közleménye az Önkormányzatok Közlönye 1998. évi 13/I. számában jelent meg. Az állásfoglalás ismeretében a kiválasztott önkormányzatok elvégezhetik a címzett támogatási igénybejelentéshez szükséges teendőket. A módosított határidőig benyújtott és a jogszabályi feltételeknek megfelelő igények alapján az 1999. évi költségvetési törvényben meghatározott előirányzat ismeretében lehet elkészíteni és benyújtani az Országgyűlésnek az 1999. évi új címzett támogatásokról szóló törvényjavaslatot. Módosított határidők
A törvényjavaslat ismeretében már a novemberi számunkban tájékoztatást adtunk a címzett és céltámogatások határidőinek tervezett módosításáról és annak indokairól. Jeleztük, hogy a törvény módosítását a kapcsolódó kormányrendeletek módosítása követi, melynek lényege a következőkben foglalható össze. A címzett és céltámogatási rendszerről szóló törvény végrehajtását szabályozó 9/1998. (I.23.) korm. rendelet 184/1998. (XI. 11.) korm. rendelettel történő módosítása szerint a címzett támogatásokat megelőző beruházási koncepciók alapján 1999. évtől augusztus 31-éig, az országgyűlési képviselő-választás évében október 31-éig foglal állást a kormány a címzett támogatásra javasolt beruházásokról. További változás, hogy a kormány az új címzett támogatásokról szóló törvényjavaslatot a költségvetési törvény hatálybalépését követő eddigi három hónap helyett a módosítást követően négy hónapon belül, az országgyűlési képviselő-választás évét követő évben pedig május első hetében terjeszti be az Országgyűlésnek. A kormány a céltámogatások jegyzékét tartalmazó közleményét a céltámogatási igények benyújtási határidejét követő három hónap helyett a jövőben négy hónapon belül teszi közzé. A címzett és céltámogatási igénybejelentésekhez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány eljárási rendjét szabályozó 104/1998. (V.22.) korm. rendelet is módosult 185/1998. (XI. 11.) korm. rendelettel. Az új céltámogatási igények benyújtási határidejének 2000-től január 15-ére történő megállapításával hatályon kívül kellett helyezni a megvalósíthatósági tanulmány november 1-jei benyújtási határidejét. Így a következő évi igényekre vonatkozóan az utolsó határidő október 1-je. E szabályozást tehát a 2000. évi új céltámogatási igénybejelentéseknél kell először alkalmazni. Táblázatunk együttesen tartalmazza az összes, 1999. évtől érvényes határidőt. A hivatkozott törvény és kormányrendeletek módosítása a Magyar Közlöny 1998. évi 101. számában került kihirdetésre. H. K. Zs.
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 1-2. szám * 1999. január-február Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |