| ||
„Jó Budapesten élni…"Az elmúlt nyolc évben megteremtettük a modern nagyváros működésének feltételeit, álljuk a versenyt Frankfurttal, Prágával, Béccsel. Ezeket a kifejezéseket használta Demszky Gábor főpolgármester évadnyitó sajtótájékoztatóján. Nagy szavak – merész kijelentések, ha a zsúfolt tömegközlekedésre, a rossz utakra, a felújításra szoruló hidakra vagy a csőd szélén álló közkórházakra gondolok. Gond van a közbiztonsággal, a közvilágítással. A 4-es metró terve látótávolságon kívül, az Erzsébet téri Nemzeti Színház füstbe ment terv. Ráadásul a kormánnyal sem felhőtlen a kapcsolat. Mégis honnan ez az optimizmus? A főváros nem alkalmaz diszkriminációt kerület és kerület között, a főváros nem politikai térkép… – hangsúlyozta a főpolgármester. – Idén kiemelt figyelmet kap a budai oldal, a fejlesztések nem állnak meg Pesten. A budai polgármesterekkel már egy találkozóra is sor került. A sajtótájékoztatóról röviden csak annyit, hogy a tettek embere közel egy órán át sorolta a tennivalókat. Ahogy jó öreg székely nagyapám mondani szokta: lássuk a medvét! A Fővárosi Önkormányzat ’99. évi feladatainak felsorolásakor nem törekedtünk a teljességre. Terjedelmi okok miatt csak az általunk fontosnak tartott területeket ismertetjük.
Budapesten az utóbbi húsz év alatt megduplázódott a gépjármű-forgalom. Ma már napi 1,1 millió gépkocsi halad át a fővároson. Ijesztő adat! Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, legfontosabb tennivaló a tömegközlekedés javítása. Megoldást csak a közlekedési társaságok közvetlen támogatása, a meglévő úthálózat megújítása és korszerű, új tömegközlekedési útvonalak létesítése jelenthet. 1999-ben 17,4 milliárd forintot fordít a főváros közlekedésfejlesztésre. Ehhez még 3,6 milliárd forint világbanki hitel felhasználását tervezik. A legfőbb közlekedésfejlesztési célok:
Idén út- és hídfelújításra 3,5 milliárd forintot, kerékpár-úthálózat kiépítésére a kerületekkel közösen 150 millió forintot fordít a főváros. Továbbra is az a cél, hogy az autósok a kocsikat hagyják a külső kerületekben, a P+R parkolókban.
A Fővárosi Gázművek Rt. 758 ezer budapesti fogyasztót lát el. ’99-ben 37 kilométernyi gázvezeték felújítását, illetve építését tervezik. Idén sem maradnak el az április és október közötti útfelbontások. A távhőszolgáltatások terén nincsenek új igények, elsődleges cél a rendszerek fenntartása, korszerűsítése, a szolgáltatások bővítése.
A Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terv elkészítéséért a kormány, jóváhagyásáért a parlament a felelős.
Nagy kincs. A főváros közel 520 hektár kiemelt közcélú zöldterületről és 30 ezer fasori fa ápolásáról gondoskodik. Tervezik az erősen lerobbant, balesetveszélyes parkok helyreállítását is. Zöldterület fejlesztésére 300 milliót terveznek. 2001-re befejezik az Orczy téri új park kialakítását, amely idén 200 milliót jelent, ’99-ben befejeződik a margitszigeti Vadas-park rekonstrukciója, amely a tervek szerint összesen 50 millió forintba kerül. Ez évben is lesz virágbemutató és őszi növényvédelmi konferencia. Jelentős feladat a főváros közterületeinek felkészítése a millenniumi ünnepségekre.
Már június körül a közgyűlés elé kerülhet a Fővárosi Önkormányzat hosszú távú egészségügyi koncepciója. A másik legfontosabb stratégiai feladat a fővárosi kórházak adósságállomány-növekedésének megakadályozása. A Szent János Kórház sorsáról a közgyűlés már tavaly döntött (bővebben lásd a 10. old). Ez év januárjában a Szent István és a csepeli Weiss Manfred Kórház sorsát rendezték. A főváros vezetése az adósságállomány kialakulása egyik okának azt tartja, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár számos területen drasztikusan csökkentette vagy teljesen megvonta a támogatást. Az 1999. évi költségvetés 3,6 milliárd forint előirányzatot tartalmaz az egészségügyi intézmények feladataira. Ebből 2,8 milliárdot az építési beruházások támogatására, 800 millió forintot pedig egészségügyi gép-műszerek beszerzésére fordítanak. Az egyik legjelentősebb beruházás, az Uzsoki utcai Kórház rekonstrukciója 1996-ban kezdődött. Az ezredfordulóra befejeződő beruházás részben állami, részben fővárosi pénzből valósul meg, melynek értéke megközelíti a 7 milliárdot. Idén megkezdődik a Szent Imre Kórház ’’A" épületének rekonstrukciója is, ami várhatóan 2002-ben fejeződik be. Teljes költsége az állami támogatással együtt 5,9 milliárd forint. Csiky Ildikó
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 1-2. szám * 1999. január-február Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |