| ||
Romlik a szolgáltatási színvonal?A fővárost irányító szocialista-szabaddemokrata frakció február végén 39 igen és 24 ellenzéki nem szavazattal elfogadta az önkormányzat ‘99. évi költségvetését. Szakértők szerint a humán szféra némileg rosszabbul járt a reálszférához képest. Az ellenzék úgy értékelte a költségvetést, hogy ennek következtében ebben az évben tovább romlik a szolgáltatások színvonala. Az ellenzék által legvitatottabb rész az volt, amely rendelkezett az új, négyes metró megépítésére szánt keret, 30 milliárd forint elkülönítéséről. A Fidesz azt javasolta, hogy ebből a pénzből inkább a felszíni tömegközlekedést javítsák. Atkári János, a gazdasági területért felelős főpolgármester-helyettes leszögezte: nem kívánnak a metróra elkülönített pénzhez hozzányúlni, az csak erre a célra használható fel. A keret elkülönítésére főként a kormány negatív, a metróépítést nem támogató döntése miatt volt szükség. A politikus cáfolta, hogy romlana a szolgáltatások színvonala. A tény az, hogy többet nem tud rá költeni a város, de igyekszik a szintentartás biztosítására. Az önkormányzat azért is kényszerül ezen kiadások visszafogására, mert a központi hatalom folyamatosan szűkíti az önkormányzatok bevételi forrásait, miközben a feladatok csak bővülnek. Az elfogadott rendelet szerint, a 250 milliárd forintos költségvetésből 108 milliárdot fordítanak beruházásra és pénzügyi befektetésre. 13-13 milliárd forint jut a közlekedés és a vízgazdálkodás támogatására. A városgazdálkodás 9, az egészségügy 6 milliárd forintból gazdálkodhat. Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 3. szám * 1999. március Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |