Főépítészek az Önkormányzatokban

Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem ’99.

A Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem XXXII. évfolyama idén augusztus 9-14. között kerül megrendezésre Szombathelyen. A Nyári Egyetem szervező intézményeinek listája új taggal bővült, – a Nemzetközi Területrendezési, Város- és Lakásépítési Szövetséggel (IFHP) – amitől a szervezők a rendezvény iránti nemzetközi érdeklődés növekedésére számítanak.

Az 1999-es Nyári Egyetem előadásainak és kerekasztal beszélgetéseinek fő témája az „Érdekek és értékek a határmenti területfejlesztésben" lesz. A témának különös aktualitást ad, hogy Magyarország várhatóan néhány éven belül belép az Európai Közösség tagjainak sorába. Az országhatárok virtuálissá válása miatt a határmenti térségek területfejlesztési programjainak összehangolása mindkét oldal érdeke. Az előadások nyugat-európai példákon keresztül mutatják be a még kiaknázatlan lehetőségeket, valamint foglalkoznak azoknak a térségeknek a problémáival is, ahol a határok politikai szerepével még egy ideig számolni kell. A program fontos részét képezik a területi-szakmai kérdések, de szó lesz arról is, hogy miként kell felkészülni az Európai Közösség támogatási rendszerének fogadására.

Az „Érdekek és értékek a határmenti területfejlesztésben" téma keretében a következő főbb kérdések kerülnek megvitatásra:

  • az EU integrációt segítő területfejlesztési programok szerepe,
  • a határmenti együttműködés várható eredményei Ausztriában 2000-2006 között,
  • Szlovénia helye az európai térségben,
  • az EU intézményrendszerének működése,
  • területfejlesztési dokumentumok az EU-csatlakozás tükrében.
A Nyári Egyetem programját színesíti még:
– az oktatási és kutatási fórum,
– a főépítészek fóruma.

A Nyári Egyetem résztvevői egy ritka asztronómiai jelenség – a teljes napfogyatkozás – megfigyelésével is gazdagodhatnak, aminek időpontja Szombathelyen augusztus 11-én 12.50 és 12.55 között lesz.

A végleges, részletes programot a résztvevők a helyszínre érkezéskor kapják meg.

A jelentkezés határideje: 1999. június 15.

További információ a jelentkezés feltételeiről:

Savaria Nyári Egyetem Titkársága – TIT
9700 Szombathely, Kőszegi u. 2.
Tel./fax: 94/313-132.
E-mail: vasitit@mail.matav.hu

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 3. szám * 1999. március
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.