| ||
Újra vakáció – a Zöldponttal!Ugyan még sok helyütt a tél közeli emlékeivel küzdenek szerte az országban, néhol viszont már beköszöntött a nyár. Mindez nem csupán zsurnaliszta fordulat, hisz erre utal a február végén tartott zánkai Táboroztatók Országos Konferenciája is. Másrészt – mint ott bejelentették – immáron negyedik nyarát kezdi a napokban a Zöldpont Vakációs Szolgálata. Az ismert szervezet évek óta gyűjti és információs rendszerében feldolgozza az ország szinte valamennyi nyári táborát, foglalkozását, napközijeit, és azok adatait szolgáltató rendszerén át közvetíti az érintetteknek. A megváltozott üdülési szokások és lehetőségek, másrészt az áttekinthetetlen kínálat tette szükségessé egy olyan átfogó rendszer kialakítását, mely gyorsan, egyszerűen, és kinek-kinek az igényeire szabottan kínál értelmes hasznos szünidei elfoglaltságot. E munka hagyományos főszereplői az önkormányzatok, hisz a szokásosan 8-10 ezer nyári tábor egy részét maguk üzemeltetik, illetve nagyon sokról tudnak, vagy anyagilag, szakmailag támogatják azokat. Miután a Zöldpont adatbázisa több nyáron is vizsgázott önkormányzati környezetben – a fővárosi ügyfélszolgálat keretei között –, még az idén, Kalocsát követően Székesfehérvárott, az ottani ügyfélszolgálatot is bekapcsolják a hálózatba, de több polgármesteri hivatal – megyeszékhely, fővárosi kerület és kisebb település egyaránt – benyújtotta igényét az adatbázisra. Ôk helyben maguk kívánják biztosítani polgáraiknak a teljes országos szünidei kínálatot. Teszik ezt azért is, hisz a szoftver jogdíjain kívül e szolgáltatás különösebb egyéb költséggel nem jár, és a Zöldpont vállalja a helyi munkatársak betanítását is a rendszer gyors, hatékony használatára. Az idén viszont valamivel korábban kezdődött az adatok gyűjtése és feldolgozása: a Zöldpont adatbázisát még márciusban megjelenteti a Sulinet hálózatán, de szolgáltató rendszere is igyekszik most már nemcsak a rászoruló szülőket, hanem a tábor-szervező iskolákat, civil szervezeteket, egyéb intézményeket is kiszolgálni – márpedig ők jóval előbb igénylik e tudnivalókat. Éppen ezért, az információs rendszer már most várja mindazon önkormányzatok segítségét, tábori információit, melyek akár segíteni kívánják e szolgáltatást, akár maguk is érdekeltek, hogy a kezelésükben, szervezésükben lévő idei táborok, nyári napközik, foglalkozások mind többek számára hozzáférhetők legyenek. Az adatokat a (06-1) 269-60-94-es telefaxon, a 1072 Budapest, Akácfa utca 18. postacímen, illetve e-mail-en várják, ami a: zold.pont@mail.matav.hu. Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 3. szám * 1999. március Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |