Színjáték, politikai presztízscsata, bosszú – ezekkel a szavakkal jellemezték a legtöbben, mi is történt a kormány és a főváros között az utóbbi fél évben, amelynek végkifejlete: ebben az évezredben már biztos, hogy nem épül fel az új Nemzeti Színház. Sem az Erzsébet téren, sem máshol...

A jólértesültek úgy tudták, a rendszerváltozás után néhány évvel – miután az Antall-kormány egyszer már időszerűtlennek ítélte egy új Nemzeti felépítését – Princz Gábor, a Postabank akkori vezérigazgatója kavarta fel ismét az állóvizet színház ügyben. Azzal az ötlettel kereste fel Török Andrást, a művelődési tárca akkori helyettes államtitkárát, hogy a tulajdonosi érdekeltségükhöz tartozó, üresen álló, New York-palotában hozzák létre az új színházat. Kulcsrakész átadását 1998. március 15-ére, a forradalom 150. évfordulójára tervezték. Táborok és ellentáborok alakultak, míg a dolog odáig jutott, hogy Fodor Gábor, akkori művelődési miniszter kormányülésen kérte fel Horn Gyula miniszterelnököt, hogy foglalkozzon a kérdéssel.

Ettől a pillanattól kezdve beindult a gépezet. A közös gondolkodásba bekapcsolódott a színházművészeti, majd az építészeti szakma minden ágazata. Az utóbbiak meggyőzték a miniszterelnököt: a New York-palota sehogyan sem alkalmas az új Nemzeti Színház befogadására. S lőn. A kormány az Erzsébet téri színházépítés mellett kötelezte el magát. 1995-ben folyó áron legfeljebb hatmilliárdot szántak a költségvetésből a megvalósításra. Ezt a közadakozásból összejött másfél milliárd egészítette volna ki. A Magyarok Világszövetsége pedig, mint a kérdésben legilletékesebb, felkérte Makovecz Imrét, hogy készítse el a színház terveit. A helyszínt már akkor több támadás érte, főként az V. kerületi képviselő-testület ágált a tér beépítése ellen.

A kormány 1996 végén nyilvános tervpályázatot hirdetett, melynek boldog és akkor mindenki által elismert győztese Bán Ferenc Kossuth-díjas építész lett. Nem sejtette senki, hogy ő is azon népes szakemberek táborát fogja gyarapítani, akik csak papíron létező Nemzeti Színházat hagyhattak örökül az utókornak. A politika ugyanis mindig közbeszólt.

Már volt az új Nemzetinek igazgatója: Bálint András, kormánybiztosa: Fiala István és alapköve is, amikor a 98-as parlamenti választások megnyerése után fél évvel a Fidesz-vezette kormány, némi manőverezés után rászánta magát arra, hogy kimondja: nem akar Nemzetit az Erzsébet téren. Sokan már akkor úgy gondolták: valójában sehol nem akarnak építeni, csak politikai szempontból kisebbfajta öngyilkosságnak számít Magyarországon egy kormánynak bevallani: nem sorolja az új Nemzeti Színház megépítését az ezredvég legfontosabb megoldandó feladatai közé. Pláne nem mondhatják ezt ki egy magukat sűrűn nemzeti szellemiséget képviselőnek valló politikai csoportosulás tagjai. Az egyetlen kínálkozó lehetőség: tárgyalni, aztán valahogy a másik félre kenni, hogy lehetetlen magatartásával megakadályozta a jobbnál jobb elképzelések megvalósulását. Legalábbis így vélekedik Demszky Gábor főpolgármester, aki fél éves huzavona után ez év április 9-én jelentette be: a tárgyalások befejeződtek a főváros és a kormány között Nemzeti ügyben. Vagyis, semmi remény arra, hogy színház épüljön Budapesten. Sem az Erzsébet téren, sem máshol.

A kormánynak azért kell még egy csatát vívnia a fővárossal, mert annak idején az önkormányzat ingyen adott ajándéktelket az államnak az Erzsébet téren a Nemzeti felépítéséhez. Ezt kérte vissza a Fővárosi Közgyűlés, a szerződésben foglaltak szerint, rendezett állapotban. Csakhogy az – Atkári János főpolgámester-helyettes szerint – érintetlenül hárommilliárd forintot érő területen a kormány döntése után egy nagy gödör tátongott, beleépítve több mint kétmilliárd forintot érő betonszarkofággal. A politikai döntéshozók úgy gondolták: jó lesz mélygarázsnak, fölötte parkkal. Az üzlethez értők fanyalogtak: nem tudják elképzelni, a megfelelő árszínvonal mellett kinek érné meg működtetni a parkolót. Számításaik szerint ugyanis horribilis összegeket kell elkérni az autósoktól, hogy a befektetett pénz megtérüljön. A tárgyaló delegációnak azonban sikerült megegyeznie: a város életéből olyannyira hiányzó konferenciaközpontot építik fel itt. Cserébe a főváros újabb telket ajándékoz az államnak – a Városligetben.

A főpolgármester szerint Orbán Viktor miniszterelnök találomra a térképre bökött, és megállapította: az új Nemzetit csakis a Városligetben, a lebontott dísztribün helyén lehet megépíteni. Kérdés, hogy fél évvel később – szintén a főpolgármester szerint – a kormányfő miért döntött mégis úgy, hogy most ne legyen a nemzetnek új teátruma. Merthogy a kultuszminisztérium és a főváros vezetésének sokfordulós tárgyalási eredményeként most ez könyvelhető el. Változó helyszínekkel szó volt még zenepalota építéséről is, amelyet leginkább a főváros szorgalmazott. Ennek megvalósítására van most már a legkisebb esély.

A tárgyalások lezárására azért került sor, mert a minisztérium – hosszas egyeztetés után – olyan megállapodástervezetet küldött az önkormányzatnak, amelyből két alapvető feltétel teljesítése hiányzott. Pedig korábban a kormány részéről nem gördítettek ezek elé akadályt. Mégpedig: mindhárom beruházást a kormány részéről nemzetközi presztízsű magánbank garantálja. Vagyis, Orbán Viktorék ne szakíthassák meg az építkezéseket pénzügyi következmények nélkül. Ha ismét gödröt ásnának a város egyik frekventált területén, s leállna az építkezés, akkor a főváros a bank számlájáról lehívhatná a beruházás befejezéséhez szükséges biztosítékot. A tárca erre ígéretet tett, a kormány nem. Budapest vezetése fontosnak tartotta azt is, hogy a városkép szempontjából oly fontos épületek nyilvános tervpályázat nyomán, a legnagyobb nyilvánosság figyelme mellett valósuljanak meg. A tárca ezt is elfogadta, a kormány nem. A kabinet dokumentumának egyik legelképesztőbb pontjaként minősítették a Városházán azt, amelyben a kormány arra akarta kötelezni a fővárost, hogy ha – az állam megítélése szerint – a fővárosi hatósági ügyintézés miatt nem megy terv szerint az új Nemzeti építése, az esetleges késedelem miatt az önkormányzatot napi tízmillió forint büntetés illesse.

Ezek után zárta le a főpolgármester a tárgyalásokat. A kormány részéről értetlenségüket hangoztató Várhegyi Attila államtitkár kijelentette: a kormány megtalálja a módját, hogy a Városligetben színházat építsen. Kisajátításról szó sem lehet – vélekedett Demszky Gábor –, mert ez a terület a hatályos rendezési terv szerint be nem építhető közpark.

A főváros felszólította az államot: november 6-áig, az ajándékozási szerződésnek megfelelően, rendezetten adja vissza az Erzsébet teret a városnak. Atkári János azonban úgy vélekedett: gazdaságosabb lenne, ha az önkormányzat a mélygarázs felett saját pénzén mégis megépítené az ott elképzelt konferencia-központot.

Úgy tűnik, politikusaink, a kor szelleméhez hűen, kedvelik a folytatásos történeteket. Ezért számíthatunk rá, a függöny még nem gördült le. Kérdés, hogy a tárgyalóterem, vagy a bíróság lesz-e a következő helyszín.

Németh Era

---

Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 4. szám * 1999. április

---

Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.