| ||
Szegedi kortárs építészet – könyv és kiállításSzeged városa a közelmúltban jelentette meg a „Szegedi építészek" című könyvet, mely – a Szegedi szobrászok, a Szegedi festők és a Szegedi grafikusok, iparművészek után – egy sorozat negyedik kötete. A negyvenhárom kortárs szegedi építész munkásságát reprezentáló könyv egyéni hangvételben mutatja be a magyar települések palettáján különleges helyet elfoglaló karakteres várost. A kortárs építészetnek fontos szerepe van a város fejlődéstörténetében, hiszen ha ránézünk Szeged térképére, láthatjuk, hogy a város területének több, mint egyharmada az elmúlt negyven év szülötte. A könyvben bemutatott építészeket a Csongrád Megyei Építész Kamara elnöksége jelölte ki. Tandi Lajos, a sorozat szerkesztője, tanulmányíró foglalta össze az építészek munkásságát, Veréb Simon fotóriporter készítette a portrékat és dr. Vámossy Ferenc professzor írta az egyik bevezető tanulmányt. A kötetben a szegedi épületek mellett láthatóak az itt élő építészek munkái Nyíregyházától Máriaújfaluig, Piliscsabától Makóig. A könyv megjelenésével egyidőben (1999. január 22-én, a Magyar Kultúra Napján) a szegedi Képtárban nagyszabású kiállítás nyílt a könyvben szereplő építészek alkotásaiból. A tárlatot Finta József akadémikus, Kossuth-díjas építész nyitotta meg, a kiállítást Tandi Lajos rendezte. A Szegedi építészek című könyv megvásárolható a Sík Sándor könyvesboltban (Szeged, Oskola u. 27. Tel.: 62/420-519). Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 4. szám * 1999. április Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |