Településügy

Oktatásügy és európai integráció

,,A magyar oktatásügy és az európai integráció'' című budapesti tanácskozáson Pokorni Zoltán oktatási miniszter úgy nyilatkozott, hogy hazánkban az oktatás az a terület, ahol az uniós alapelvekkel kapcsolatban talán a legnagyobb lemaradás érzékelhető. A miniszter szerint a kormányzat - oktatáspolitikáján keresztül - mindent megtesz a társadalmi koherencia megteremtése érdekében.

A miniszter úgy vélte: a leszakadó társadalmi csoportok felzárkóztatását globális programmal lehet megvalósítani. A legfontosabb feladatot az idegen nyelvek képzésében jelölte meg. Hozzátette: a felmérések szerint a magyar felnőtt lakosság csupán 11-12 százaléka beszél valamilyen idegen nyelven. Példaként említette Finnországot, ahol ez az arány eléri a 85 százalékot. A tárca vezetője a beszélgetésen szólt arról is, hogy egy hónap múlva Budapesten találkoznak az európai oktatási miniszterek, hogy az oktatás és a gazdaság kapcsolatáról párbeszédet folytassanak.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 6. szám * 1999. június
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.