| |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Az 1999. évi céltámogatások
Szeptemberre kész a kiegészítő jegyzék
A költségvetési törvény szerint a címzett és céltámogatásokra 1999-ben 48 milliárd forint fordítható. Ebből a folyamatban lévő beruházások 1999. évi támogatása 43 milliárd forint, mely a rendelkezésre álló összeg több mint 89 százalékát köti le. A kormány döntött az idei évben céltámogatásban részesülő önkormányzatok jegyzékéről, mely az Önkormányzatok Közlönye 6. számában olvasható.
A költségvetési törvény 2 milliárd forintban határozta meg az 1999. évi új címzett támogatásokra fordítható előirányzatot. A céltámogatásokra több mint 3 milliárd forintot terveztek, de ebből nem lehet kielégíteni az összes jogos céltámogatási igényt. Ha az éves költségvetés nem teszi lehetővé a feltételeknek megfelelő új igények teljesítését, akkor először az általános műveltséget megalapozó iskolák életveszélyessé vált tantermeinek kiváltására benyújtott jogos igények kapnak prioritást. A fennmaradó támogatás a következők szerint oszlik meg: a települési szilárdhulladék-lerakó telep építésére 15 százalék, a működő kórházak és szakrendelők (beleértve az önálló fogászati rendelést is) gép-műszer beszerzéseire 15 százalék, a szennyvízelvezetés és -tisztítás céljaira együttesen 70 százalék. A települési szilárdhulladék-lerakó telep építésére, illetve a működő kórházak és szakrendelők gép-műszer beszerzéseire felhasználható előirányzat maradványa a szennyvízelvezetés és -tisztítás céljaira használható fel. Az egyes céloknál az igény-kielégítési sorrendet a rendszertörvény mellékletei határozzák meg. 300 milliárdos beruházási tervek A helyi önkormányzatok ezévre 467 kérelmet nyújtottak be. Az igényelt céltámogatással összesen 282,2 milliárd forint összköltségű beruházás megvalósítását tervezik, amiből 163,4 milliárd forint a céltámogatás és 118,8 milliárd forint saját forrás bevonását vállalták. A döntés-előkészítés arra irányult, hogy az igények megfelelnek-e a jogszabályi feltételeknek. Az 1999. évi új céltámogatásokra betervezett több mint 3 milliárd forintos előirányzatból 63 - a feltételeknek megfelelő - támogatásiigény elégíthető ki. Összesen 108 igénybejelentés volt.Az új céltámogatásra javasolt beruházások összköltsége 21,8 milliárd forint. Ebből 41,4 százalék, azaz mintegy 9 milliárd forint a saját forrás és közel 13 milliárd forint a beruházás teljes időszakára igényelt céltámogatás. Az igénykielégítés sorrendje A támogatásban részesülő célokhoz - a működő kórházak és szakrendelők gép-műszer beszerzései kivételével - a szakminisztériumok által kidolgozott fajlagos költségek alapján lehetett a támogatást igényelni. Általános tapasztalat, hogy az önkormányzatok többsége a beruházás tervezett összköltségét a fajlagos költségek alapján számított értékre állította be. Azokon a területeken, ahol a kivitelezési költségek alacsonyabbak és az önkormányzatok saját forrásai szűkösebbek, a beruházási összköltség a fajlagos költségek alapján számított költség alatt maradt. Néhány esetben azonban az is előfordult, hogy a fajlagos költség alapján számított beruházási költséget meghaladó kivitelezési költséggel számoltak. Az ebből eredő többletköltséget képviselő-testületi határozat alapján saját forrásukból biztosítják. Az életveszélyessé vált általános iskolai tanterem kiváltására 22 igény érkezett, ebből 3 nem felelt meg a feltételeknek, mert az önkormányzat a beruházási adatlap kitöltésénél nem vette figyelembe - nem támogatott műszaki tartalomként - az építési engedélyben lévő további tetőtér kialakítási, illetve tornatermi szárny építését. A feltételeknek megfelelő igények céltámogatási összege közel 0,6 milliárd forint, aminek a segítségével mintegy 1,1 milliárd forint értékű beruházás valósítható meg. Az 1999. évi támogatás összege 0,3 milliárd forint. A továbbiakban támogatott célokra felhasználható előirányzat mintegy 2,8 milliárd forint. Ebből 15-15 százalék, azaz több mint 0,4-0,4 milliárd forint jut:
A lemondással, visszafizetéssel és az elvonással június 30-áig felszabaduló előirányzat és az igénykielégítési sorrend ismeretében kiegészítő jegyzék készül. A rendszertörvény 14.SS (10) bekezdése szerint azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a kiegészítő jegyzékbe kerülhetnek, a Belügyminisztérium megkeresésére nyolc munkanapon belül nyilatkozniuk kell a támogatási igényük fenntartásáról. A határidő elmulasztása jogvesztő. A céltámogatásban részesülő önkormányzatok kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium szeptember 30-áig teszi közzé az Önkormányza-tok Közlönyében. A kiegészítő jegyzék tartalmazza majd a június 30-áig a címzett és céltámogatás felszabaduló előirányzatából céltámogatásban részesülő, valamint a támogatható körbe tartozó, de a feltételeknek nem megfelelő és az érvényét vesztett önkormányzati igények jegyzékét.
Halassyné Kőszegi Zsuzsanna
A benyújtott és a feltételeknek megfelelt igények célok szerinti bontásban:
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 6. szám * 1999. június Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||