Kor-kép

Területfejlesztési Phare-képzés

A tanuláshoz soha sincs késő. A szakembereknek olyan tudással és készséggel kell rendelkezniük, amelyek segítségével jól kiismerik az európai uniós támogatások feltételeit, és alkalmassá válnak a területfejlesztési projektek lebonyolítására - mondta Alain Bothorel, az Európai Bizottság képviseletének tagja azon a sajtótájékoztatón, amelyet Boros Imrével, a PHARE-pénzek felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszterrel közösen tartottak május végén, Budapesten.

Az uniós támogatások feltételeit jól ismerő, és a területfejlesztési projektek megvalósítását vezető szakemberek képzése júniusban indul a Phare-program keretében - jelentette be Boros Imre. Magyarországon ugyanis kevés az olyan szakember, aki projektet tudna készíteni. Ezzel a gonddal legfőképpen vidéken találkozhatunk. Boros Imre elmondta: a regionális alapon szervezett programra 450 ezer eurót ajánlott fel az EU, amely 250-300 szakember képzésére nyújt lehetőséget. A képzésben területfejlesztési intézmények, önkormányzatok, munkaügyi szervezetek, kamarák munkatársai, valamint vállalkozók vehetnek részt. Az elmúlt félévben a régiókban az európai uniós előkészületek nem haladtak kellő ütemben. Ennek egyik oka épp az, hogy hiányoznak a megfelelő szakemberek, így szükség van a képzésre - hangsúlyozta a tárcanélküli miniszter. Hazánkat hét régióra osztva, régiónként 25-30 szakember képzése júniusban kezdődik. A fajsúlyosabb területeken - Észak-Magyarország, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl - megismétlik az öt plusz kétnapos képzést, amely a résztvevők számára ingyenes.

Alain Bothorel, aki a Phare-csoportot vezeti az Unió budapesti delegációjában, kijelentette: az EU maximálisan támogatja ezt a programot, és személy szerint ő is lényegesnek tartja a képzést, mert úgy látja, hogy ez fontos eszköze az uniós kihívásokra való felkészülésnek. A program hozzájárul a gazdaság fejlődéséhez és a munkahelyteremtéséhez. Bothorel úr szerint nemcsak arra kell koncentrálni, hogy a leendő szakemberek projektet tudjanak készíteni, hanem arra is, hogy azt el is tudják majd adni. Fontosnak tartotta, azt is, hogy a program lebonyolítása teljes egészében feleljen meg az adómányozó szervezetek előírásainak. A felek megállapodtak abban, ha a program lebonyolításában hibákat találnak, akkor a támogatás összege csökkeni fog.

Alain Bothorel szólt arról is, hogy 2000-ben az Európai Unió várhatóan 100 millió eurós támogatást ad Magyarországnak a Phare-program keretében és 150 millió eurót az ISPA, illetve a SAPARD-program által.

A júniusban induló területfejlesztési képzési programnak a DHV Magyarország Kft. a gazdája. A tanácsadó cég a PROMEI Kht. által kiírt nemzetközi tenderen nyerte el a megbízást. Az első csoport a Dél-Alföldi régióban kezd június 10-én. Jelenleg már 80 jelentkező van, de szeptember 2-án országosan is meghirdetik a programot.

A képzés magyar nyelven történik, de előnyben részesülnek, azok, akik megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek. Olyan szakemberek jelentekezését várják, akik később is részt vesznek a képzésben. A 15 legsikeresebb ,,diák" tanulmányi úton vesz majd részt.

Klein Gábor

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 6. szám * 1999. június
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.