| ||
Egyházi intézmények, műemlékek rekonstrukciójaAz idei központi költségvetésben a millenniumi programkeret pályázataiban biztosított forrásokon túl két, öszszességében több mint 2,8 milliárd forintos célcsoport támogatja nevesítetten az egyházi tulajdonú, fenntartású intézmények felújítását, rekonstrukcióját - nyilatkozta Hámori József kultuszminiszter. A két támogatási csoportban 100 ingatlan és 43 műemlék-ingatlan kapott helyet. Ezek között szerepel több mint 40 műemlék-templom, több mint 50, részben műemlék, illetve védett templom felújítása, valamint oktatási, egészségügyi-szociális, közgyűjteményi intézmények rekonstrukciója, bővítése. A közeljövőben dönt a kormány arról az 1,71 milliárd forintról szóló támogatásról, amely az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukcióját és egyéb beruházásokat segíti. Az egyházi műemlékek felújításának támogatásáról született miniszteri döntés értelmében 1,1 milliárd forint fordítható a hitéleti, illetve közfeladatot ellátó kulturális, oktatási, gyűjteményi műemlékek, valamint a kiemelt jelentőségű városképi ingatlanok védelmére, felújítására, bővítésére. Az egyházakkal történt egyeztetés során a minisztérium szakemberei hangsúlyozták: a javaslatoknak illeszkedniük kell a millenniumi program célkitűzéseihez, és a támogatásoknak nem szabad félbemaradó beruházások torzóit eredményezniük. Hámori József kitért arra is, hogy érvényesült az előzetes szakmai véleményezés. Ennek keretében érdemi egyeztetés történt az Országos Műemléki Hivatal szakembereivel. A katolikus egyházi műemlékek rekonstrukciója során folytatódik a budapesti Rózsák téri templom, a tihanyi apátság, a váci nagypréposti palota, és a váci székesegyház felújítása. A Magyarországi Református Egyház felújításra, megszépítésre váró műemlékeinek listáján többek között az anarcsi templom, a kunszentmiklósi Református Gimnázium, a pápai, valamint a sárospataki Református Kollégium kapott idén helyet. A Magyarországi Evangélikus Egyház műemlékei közül a maglódi templomot tatarozzák majd. A magyarországi Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége a szegedi zsinagóga felújításához, a budai Szerb Ortodox Egyházmegye a battonyai templom, a Magyarországi Román Ortodox Egyház a gyulai központi főtemplom felújításához kapott támogatást.
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 6. szám * 1999. június Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |