Hazánk speciális térségtípus

A közösségi szintű tervezés az EU-ban sem egyik napról a másikra alakult ki, korábban csak nemzeti keretek közt folyt a munka. A négy alapszabadság (áru, tőke, szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlása) az országok közti egyre élénkebb kapcsolatok kialakulásához vezetett, egyúttal tovább növelve a területi különbségeket. Ez közös területi politika kialakítását tette szükségessé, hiszen kiegyenlítés nélkül az európai állampolgárok tömegesen vándorolnának a fejlettebb régiókba, míg a fejletlen területekre az elnéptelenedés várna. Az időközben létrehozott strukturális és kohéziós alapok hatékony működtethetősége a fentiekkel együttesen a tervezés szükségességét indokolják.

A tervezési kényszernek - hazánk szemszögéből - van egy jóval prózaibb oka is: megfelelő tervek nélkül nem juthatunk az EU alapjaihoz, fejlettségi szintünk alapján hiába lennénk jogosultak nagymértékű támogatásra.

A tervezés gyakorlata

Paradox módon - bármennyire is fontos a tervezés - nem beszélhetünk az EU-ban kötelező tervezési előírásokról, közösségi tervezésről, de még csak egységes tervezési gyakorlatról sem. Csak közös irányelvek és ajánlások vannak, közösségi tervezés helyett pedig közösségi szinten elfogadott nemzeti, vagy regionális tervek. Kivételt képeznek a közösségi kezdeményezések, amelyek közös részcél megvalósítását szolgálják, valamint a transzeurópai közlekedési folyosók kijelölése, amihez a kohéziós alap felhasználása is kötődik. Ezen tervek azonban nem komplex jellegűek és nem kötelezőek. Az EU rögzített álláspontja, hogy a területi tervezés nem közösségi hatáskör. Az új európai kihívások kezelésére elegendőnek tartják a nemzeti és regionális szintű, problémaorientált tervezést, ha azok megfelelnek a közösségi elvárásoknak. Így a

Az összeurópai célok megvalósítását az EU nem direkt módon, hanem pozitív ösztönzéssel hajtja végre: a strukturális és kohéziós alapok - a jelen honi területfejlesztési eszközökhöz képest - elképesztően nagy összegei csak a közös érdekeket megvalósító tervek útján vehetők igénybe.

A tervek ezért meglehetősen különböznek, szinte ahány ország, annyiféle gyakorlat. A gazdagabb országok nem feltétlenül követik a közösségi elvárásokat, a fejlesztési támogatásokra áhítozó országoknak azonban - mint hazánknak is - illik komolyan venni a legapróbb ajánlást is. Ezen országok tervei is sokszínűséget mutatnak, mivel formailag elég ,,lazák" a követelmények, míg a cél elérését illető módszerekben egyáltalán nincs megkötés. (Erre jó példa, hogy Portugália területi kiegyenlítés címén a legtöbb támogatást Lisszabon térségében használja fel, mondván, hogy tapasztalataik szerint ennek kisugárzó hatása jobban fejleszti az elmaradott régiókat is.)

Az EU területpolitikai irányelvei

A közös területi irányelveket több, időben egymást követő dokumentum tartalmazza. Elsőként az 1983-as Európai Területi Tervezési Chartát említhetjük, amit az Európa 2000, majd annak átdolgozott változata az Európa 2000 plusz, az Európai Területfejlesztés Távlatai és az Európai Területi Tervezés Stratégiája követett, de ide sorolható a Maastrichti Szerződés Gazdasági és Szociális Kohézió című fejezete is.

Az EU területfejlesztési céljai, a megvalósítás elvei alapvetően nem különböznek a hazai területpolitikai céloktól, melyeket a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, országgyűlési határozatok, kormányrendeletek fogalmaznak meg. A különbségek inkább csak a különböző léptékből fakadnak (pl. európai identitástudat növelése), illetve - a kiegyenlítés alapvető célja mellett - talán hangsúlyosabb az összeurópai gazdaság versenyképességének megtartása, fokozása.

Ugyancsak a problémák szükségszerűen szélesebb köréből fakad, hogy az EU több speciális térségtípust sorol fel (a fejlesztési célokat illetően csak a legalapvetőbbeket jelzem):

• rurális (mezőgazdasági jellegű elmaradott) térségek - a mezőgazdaság feltételeinek javítása, illetve a gazdaság diverzifikálása;

• térségek - túlnépesedett városok, leromlott városrészek lakhatóvá tétele, a természeti és épített környezet védelme, rehabilitációja;

• strukturálisan gyenge térségek - diverzifikálás, életkörülmények javítása;

• határmenti térségek - az elzártság oldása, a határon átnyúló együttműködés elősegítése;

• hegyvidéki területek - az életkörülmények javítása az ökológiai egyensúly megtartása mellett;

• tengerparti területek, szigetek - a tömegturizmus, a közlekedés, az ipar fejlődéséből fakadó következmények kezelése, az értékek megtartása érdekében.

Nem az előzőekhez kapcsolódó, de ugyancsak általános alapelv, hogy minden térség csak egy - a számára legkedvezőbb - célterület szerint nyerhet besorolást. Míg a programok elkészítésénél jó pontnak is számít, ha a különböző alapok kombinálva kerülnek felhasználásra, addig megkötés, hogy egyetlen projektet csak egyféle alap támogathat.

Magyarország egésze várhatóan az 1-es, azaz az elmaradott célterületbe kerül besorolásra. (A kritérium szerint a GDP EU-átlagának 75 százalékát el nem érő régiók kapnak ilyen minősítést - hazánk jelenleg kb. 30 százalékon áll.) Ez a legkedvezőbb besorolás, ami a fejlettebb térségekre, vagy Budapestre éppúgy érvényes lesz, mint a jelenlegi kedvezményezett térségekre. Magyarország döntésén múlik majd, hogy mennyit szán felzárkóztatásra és mennyit az ország versenyképességének javítására.

M. A.

Az EU tagállamok költségvetésüknek legfeljebb 1,28 százalékát kötelesek befizetni a közös ,,kasszába". Az így létrejövő büdzsének kb. 35 százalékát teszik ki a tárgyalt alapok. További korlát, hogy az EU a tagállam GDP-jének 4 százalékában maximálja a hozzájárulások mértékét, mivel a jelenlegi felfogás szerint egy gazdaság abszorpciós képessége maximum ennyit tesz lehetővé, az ezen túli támogatás hatékonyan már nem használható fel, pazarláshoz vezet. Hiába tűnnek tehát óriásinak a - jelenlegi feltételek között - kifizetett összegek, a felzárkózás szükségszerűen hosszú időt vesz igénybe.

---

Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 6. szám * 1999. június

---

Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.