| ||
(Fő)építész-kreszA tervezési jogosultság gyakorlásáról
Az önkormányzati főépítészek tervezési jogosultsága gyakorlásának feltételeit - feladatkörét és illetékességi területét érintően - az összeférhetetlenségi szabályok figyelembevételével a közszolgálati, illetőleg az egyéb jogviszonyra vonatkozó szerződésben kell rögzíteni az érvényes szabályozás szerint. Mivel a polgármesteri hivatalok eltérően ítélik meg az önkormányzati főépítészek tervezési jogosultságának gyakorlását, az Országos Főépítészi Kollégium többször is foglalkozott e témával és 1998. december 15-én meghozta 7/1998. számú állásfoglalását, amelyet az ÖN-KOR-KÉP 1999. január-februári számában, a Főépítészi Hírlevélben közre is adott.
A Kollégium fontosnak tartotta, hogy e szakterületért felelős helyettes államtitkárok - amennyiben egyetértenek a Kollégium 7/1998. számú állásfoglalásával - ajánlják azt az önkormányzatoknak. Hiszen mindenkinek az a közös célja, hogy minél több településen legyen főépítész, aki szakmai szempontból kedvezően tudja segíteni az önkormányzatot az ,,Építési törvényben" meghatározott építésügyi feladatai végrehajtásában. Dr. Szaló Péter, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára áttekintette a Kollégium állásfoglalását és - jogászi ellenjegyzéssel - szakmailag indokoltnak tartotta azt, s támogatásáról biztosította a Kollégiumot. Dr. Kara Pál, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára is fontosnak és időszerűnek ítélte a témát, azonban az Önkormányzati törvényre való tekintettel, kisebb módosítást javasolt a Kollégium 7/1998. állásfoglalását illetően. A Kollégium a javasolt módosítást 1999. május 25-ei ülésén megtárgyalta és elfogadta. A módosított kollégiumi állásfoglaláshoz írtak közös ajánlólevelet dr. Kara Pál és dr. Szaló Péter helyettes államtitkárok, melyet megküldtek a megyei önkormányzatok közgyűlései elnökeinek, a megyei jogú városok közgyűlései polgármestereinek, Budapest Főváros Önkormányzata főpolgármesterének, Budapest Főváros 23 kerületi önkormányzata polgármesterének, Budapest Főváros és a megyei közigazgatási hivatalok vezetőinek, a városi önkormányzatok polgármestereinek, valamint azon önkormányzatok polgármestereinek, akik alkalmaznak főépítészt. Mivel a téma igen időszerű és közérdeklődésre tarthat számot, ezért lapunk közli a két helyettes államtitkár ajánló levelét, valamint a Kollégium 7/1998. számú módosított állásfoglalását, illetve annak kivonatát.
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 7-8. szám * 1999. július-augusztus Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |