Határtalanul

Mit kell tudni az ISPA és a SAPARD programokról?

Napjainkban egyre több nemzetközi fórumon hangzik el olyan bíztató kijelentés a közösségi szakemberektől, hogy az Európai Unió is hozzájárul a csatlakozni kívánó államok felkészüléséhez. Már az 1989 végén induló PHARE támogatások biztosításával segítséget kívántak nyújtani a reformfolyamatok felgyorsításához. Mint azonban tudjuk, a PHARE támogatások elsősorban szakértői segítségnyújtást, képzések megszervezését szolgálták, a támogatások kisebb részét lehetett berendezések vásárlására, beruházások finanszírozására fordítani.

Az ISPA programról azonban elmondható, hogy főként beruházások finanszírozására szolgál. Az ISPA a korábbiakban már ismertetett EU Kohéziós Alapjának működési mechanizmusához igazodik, és a csatlakozni kívánó országok tekintetében is hasonló elvárásokat követel meg, mint a jelen tagországok viszonylatában a kohéziós támogatások elnyerésének közösségi elvárásai.

2000-2006 között az ISPA program keretében 7 milliárd euróra számíthat a csatlakozni kívánó tíz kelet-európai ország. (Magyarország ebből várhatóan 100 millió euróban részesül). Az ISPA keretében elnyerhető EU-támogatások nem fejlesztési programok, hanem fejlesztési projekt-orientált támogatások lesznek: a nemzeti környezetvédelmi és közlekedési infrastrukturális beruházási projektek finanszírozási kiegészítéseként lehet ezekre pályázni Magyarországnak is.

Az ISPA hozzáférhetősége szempontjából a következőket kell figyelembe venni:

  • A támogatás csak olyan célokat szolgálhat, amelyek a Csatlakozási Partnerség dokumentumában rögzítésre kerültek, továbbá szerepelnek a Nemzeti Környezetvédelmi Programban, illetőleg a közlekedési infrastruktúra fejlesztését szolgáló programban.

  • A közlekedési infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos célkitűzéseknek összhangban kell állniuk a közös európai érdekeket megfogalmazó közösségi jogszabállyal (a Tanács 1692/96/EC határozata).

  • A projekteknek a nemzeti infrastruktúra és a TEN (Transz Európai Hálózat) közötti fejlődést biztosítani kell.

  • Az egyes projektek nagysága minimum 5 millió euro.

  • Az egyes országok által elnyerhető támogatás összegét a népesség, a vásárlóerő paritáson számított GDP, illetve az ország területe alapján határozzák meg.

  • A közösségi hozzájárulás mértéke az egyes projektek megvalósításához: az egyes állami szervezetek által biztosított hozzájárulás 85 százaléka.

Mit kell tartalmaznia a Bizottsághoz benyújtandó pályázati anyagnak?

A Bizottsághoz benyújtandó pályázati anyagnak speciális elvárásokat kell tartalmaznia, amelyek gondos betartása a támogatás elnyerésének kulcsfontosságú feltétele. Például:

  • a megvalósítandó program részletes leírását, ütemezését, költség-haszon elemzést,

  • a környezeti hatások összegzését a közösségi jogszabályokban foglalt célkitűzéseknek megfelelően,

  • információt arra vonatkozóan, hogy a tervezett környezetvédelmi projekt milyen prioritást élvez a közösségi vívmányok átvételére szolgáló Nemzeti Programban;

  • finanszírozási tervet kell készíteni, amelyben be kell mutatni az ISPA melletti finanszírozókat, illetve azok garanciáit,

  • a projekt ismertetésekor különös figyelmet kell szentelni annak a kérdésnek, hogy a projekt megvalósításától milyen középtávú gazdasági és szociális haszon várható.

A SAPARD a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Akció Program pénzügyi eszköze. A SAPARD program az alábbi cél-kitűzéseket finanszírozza:

  • agrárüzembe történő beruházások,

  • növény- és állategészségügyi beruházások,

  • üzemgazdálkodási módszerek elterjesztése,

  • új termékcsoportok meghonosítása,

  • falvak rekonstrukciója, a vidéki értékek megőrzése,

  • szakképzés javítása,

  • vidéki infrastruktúra fejlesztése,

  • vízgazdálkodás javítása, stb.

A program keretében igényelhető támogatások feltétele, hogy az ország rendelkezzen országos vidékfejlesztési programmal. A programok társfinanszírozást igényelnek, a közösségi hozzájárulás mértéke a teljes költség legfeljebb 75 százaléka.

Ahhoz, hogy Magyarország ezen előcsatlakozási forrásokhoz hozzájusson, olyan menedzsment értékelési és ellenőrzési rendszert kell kiépítenie, amely megfelel az uniós elvárásoknak.

A helyi önkormányzatoknak az alábbiakra kell figyelmet fordítaniuk:

  • mindkét forrásból (ISPA, SAPARD) pályázhatnak majd, azonban figyelmet érdemel, hogy az ISPA-ból csak a nagyobb, 5 millió eurót meghaladó projektekre lehet támogatást igényelni;

  • a projektekhez szükséges a saját

    forrás biztosítása is (az ISPA-nál 15 százalék);

  • a két előcsatlakozási alap igénybevételére legkorábban 2000-től van lehetőség, a pénzeszközök fogadására alkalmas intézményrendszer most van kialakulóban,

  • ahhoz, hogy jó pályázatok készüljenek, feltétlenül szükséges a vonatkozó közösségi jog, illetve a csatlakozásra vonatkozó dokumentumok (pl. az acquis átvételére szolgáló Nemzeti Program, Csatlakozási Partnerség) ismerete,

  • az ISPA-program keretében előnyben részesülnek a légszennyezés csökkentése, a szennyvíztisztítás, valamint a hulladékkezelés céljára szolgáló projektek,

  • az érintett tárcákkal (FVM, KÖM) való folyamatos kapcsolattartás a lehetőségekről való tájékozottság feltétele.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 7-8. szám * 1999. július-augusztus
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.