| ||
Katasztrófa-alap BorsodbanEgyenlőre ötmillió forint van abban a katasztrófa-alapban, amelynek létrehozásáról, a költségvetés tartalék-alapja terhére június végi ülésén döntött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés. A megyei büdzsét a februári havazás és a márciusi ár- és belvíz okozta károk már amúgy is megterhelték, ezért tudtak erre a célra mindöszsze öt millió forintot fordítani. A pénzből június végéig igényelhetnek a települési önkormányzatok. Egy-egy település legföljebb maximum 500 ezer forintot kaphat, dologi kiadások fedezésére. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyébként megkezdődött a nyári ítéletidő okozta károk felmérése. A legnagyobb kárt az abaúji Szikszó és Aszaló szenvedte el, ennek összegét a szakemberek 35, illetve 24 millió forintra teszik.
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 7-8. szám * 1999. július-augusztus Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |