| ||
|
energiahatékonysági program indult
TakarékonA magyar energiapolitika egyik fontos feladata az energiahatékonyság növelése, melyben fontos szerep jut az önkormányzatoknak. Ugyanis a hazai nemzetgazdasági szintű energiafogyasztás jelentős részét (56 százalék) a kommunális és a lakossági fogyasztás jelenti. Az energetikával közvetlenül összefüggő önkormányzati feladat például a közvilágítás biztosítása, az önkormányzati intézmények energiaellátása és a távhőszolgáltatás. A felhasználói feladatkörön túl a településfejlesztési politika alakításával és a hatósági jogkörök alkalmazásával közvetve is befolyásolhatják az energiafelhasználást egy adott településen.
A magyar gazdaság háromszor-négyszer több energiát használ ugyanarra a célra, mint a nyugat-európai országok - közölte Hónig Péter, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Az energiahatékonyság és -takarékosság megvalósulása azért is fontos Magyarország számára, mert az energiaellátás behozatalból származó energiahordozókra épül. Hónig Péter hangsúlyozta, hogy az önkormányzatoknak fontos szerep jut az energiatakarékosság, és az energiahatékonyság javításában. Márcsak azért is, mert jó példát mutathatnak a lakosságnak. Az Európai Unió 611.680 euróval támogatja az ,,Energiahatékonyság az önkormányzatoknál" című projektet, amelynek keretében az önkormányzatok felülvizsgálják a kijelölt intézmények energiafogyasztását, energiastratégiáját, akciótervet dolgoznak ki, és számítógéppel segítik az önkormányzati energiagazdálkodási rendszer bevezetését. A program 1999 januárjában indult és december végéig tart. Fél év elteltével megállapítható, hogy a program megfelelő ütemben halad. A legtöbb városban befejeződött a stratégiai dokumentumok elkészítéséhez szükséges adatgyűjtés. A fűtési szezon befejezése előtt elvégezték a veszteségelemzéshez szükséges méréseket, befejezték a szakemberek képzését, beszerezték a programhoz szükséges műszereket és számítógépeket stb. Néhány hónap elteltével az egyik legfontosabb tapasztalat az, hogy az önkormányzatok energetikai tevékenysége többnyire csak a saját intézményeik üzemeltetésére korlátozódik, nincs kapcsolat az ipari, az intézményi és a lakossági hálózat között. A legtöbb önkormányzatnál nem jut megfelelő figyelem az energiagazdálkodásra, ritkán alkalmaznak fő állású energetikust, nem rendelkeznek energetikai adatokkal, és csak ritkán folyik rendszeres adatgyűjtés. Az egyéves programban Baja, Békéscsaba, Csurgó, Eger, Jászberény, Makó, Nyergesújfalu, Szarvas, Szigetvár és Tiszavasvári önkormányzata vesz részt. A programot országos szinten egy Irányító Bizottság felügyeli, munkájukban a Gazdasági Minisztérium, a Belügyminisztérium, az önkormányzati érdekszövetségek képviselői és az önkormányzatok energetikai szakemberei vesznek részt. A Gazdasági Minisztérium Phare Energia Irodája felügyelő hatóságként a kormány nevében jár el. A szervezési feladatokat az Energia Központ Kht. végzi. A programban résztvevő önkormányzatoknál a munkát helyi irányító testületek látják el. Koltai Tamás, Tiszavasvári alpolgármestere elmondta, hogy a program szolgáltatásaiból településük már eddig is profitált. Tiszavasváriban az önkormányzat teljes költségvetésének 5 százalékát a dologi kiadások, 31 százalékát az intézményi és önkormányzati energiaszámla igényli. A városnál 5 százalékos energia-megtakarítás is jelentős lenne, amit a közműhálózat fejlesztésére fordítanának. Az alpolgármester szerint a településen kezd kialakulni az energiatakarékos fogyasztásszemlélet. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a program keretében kidolgozzák azt a szoftvert, amely lehetővé teszi az önkormányzatoknak, hogy figyeljék és értékeljék az energiafelhasználást. A szoftver az év végére készül el és minden önkormányzat hozzájuthat.
Csy-kó Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 7-8. szám * 1999. július-augusztus Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |