Hírek

Székesfehérvári logisztikai központ

Az épülő országos logisztikai hálózat részeként elkészült a székesfehérvári logisztikai központ első egysége. Az úgynevezett kombiterminált - amely közúti és vasúti szállítmányok fogadására, a konténerek átrakására alkalmas -, valamint a hozzá tartozó létesítményeket június 3-án avatták fel.

A bázis a próbaüzemelést követően június 30-ától várja a szállítmányokat. Szolgáltatásai közé tartozik a fuvarozásszervezés-előkészítés, a szállítmányozás s az ezzel kapcsolatos tanácsadás, a tárolás, a kontérek bérbeadása, valamint a vámügynöki tevékenység.

A logisztikai központ önkormányzati tulajdonban levő, 20 hektárosra tervezett területéből mostanra 3,4 hektár épült be; az eddigi munkálatok a KHVM támogatásával valósultak meg, a költség 3 millió forintot tesz ki.

A logisztikai központ teljes kiépítése várhatóan 2004-2005-ig történik meg, s mintegy 3,5-4 milliárd forintba kerül. A terv szerint két, egyenként 3000 négyzetméter alapterületű raktárat, üzemanyagtöltő állomást, hűtőházat építenek, s megteremtik az áruk csomagolásának és elosztásának feltételeit is.

Önkorkép
Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 7-8. szám * 1999. július-augusztus
Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn.