| ||
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA)
pályázatot hirdet a munkaerőpiac nem állami szerveződései számára tervezett szakmai rendezvények és kiadványok támogatására (Azonosító: NP-K/99.)
Az OFA Kuratóriuma 1999-ben is támogatni kívánja a munkanélküliek munkaerőpiaci (re)integrációját segítő vagy azt tervező nonprofit szervezetek tevékenységének fejlesztését szolgáló szakmai rendezvények előkészítését és lebonyolítását, illetve kiadványok megjelentetését.
A támogatatási program célja: Lehetőséget biztosítani olyan konferenciák megtartására, illetve kiadványok elkészítésére:
Minden, a bíróság által legkésőbb 1998-ban jogerősen nyilvántartásba vett és jogi személyiséggel rendelkező alapítvány, közalapítvány, egyesület és más társadalmi szervezetek (kivéve a pártokat és a biztosító egyesületeket), egyház, felekezet; valamint a bíróság által legkésőbb 1998-ban jogerősen bejegyzett közhasznú társaság, amely támogatása esetén - a szerződéskötés időpontjában - igazolja, hogy a pályázatban leírt program teljes költségvetésének legalább 10 százalékával készpénzben rendelkezik.
Pályázatot lehet benyújtani: a) A fenti témakörök valamelyikét középpontba állító konferencia előkészítéséhez és lebonyolításához szükséges költségek támogatására, valamint a konferencia anyagát bemutató kiadvány megjelentetésének támogatására, vagy b) olyan kiadvány megjelentetésének támogatására, amely a fenti témakörökkel kapcsolatos hazai kutatási anyagokat, tanulmányokat tartalmazza, az e témakörökben megjelent külföldi kiadványok magyar nyelvű fordítása vagy magyar nyelvű tanulmányok más nyelvre való fordítása. A kiadvány lehet nyomtatott, elektronikusan vagy más módon rögzített és terjesztett munka. A támogatás kizárólag eseti, egyszer megjelenő kiadványok, esetleg sorozatok megjelentetését szolgálja. Periodikák, újságok, műsor- és programfüzetek, hírlevelek kiadását nem támogatja az OFA. A pályázó mindkét témakörben nyújtha be pályázatot. A támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás. A támogatás elemei folyósításának feltétele és ütemezése: a.) Konferenciák költségei közül támogatás kérhető:
Konferencia megrendezése, vagy kiadvány megjelentetése esetén is a támogatás felhasználásról számlamásolatokkal igazolt tételes pénzügyi elszámolást és szakmai összegzőt kell készíteni.
A támogatás időtartama: Mindkét témában a program megvalósításának végső határideje: 2000. június 30.
Benyújtási határidők, a pályázatok beküldése: A pályázatokat 1999. június 15. és 1999. szeptember 30. között folyamatosan lehet benyújtani. A tárgyhónap első napjáig benyújtott pályázatot a Kuratórium a következő hónapban elbírálja. A pályázatot 4 példányban kell elkészíteni. Az OFÁ-hoz a pályázatokat három lefűzött példányban, zárt borítékban, ajánlott postai küldeményként vagy személyesen kell eljuttatni. A postabélyegző illetve a feladói vény dátuma nem lehet későbbi az utolsó pályázati határidő napjánál. A pályázati határidő után érkezett pályázatokat döntés nélkül visszaküldjük a pályázónak.
Pályázati díj: A pályázati díj 2000 Ft. A pályázati díj befizetését szolgáló csekk a pályázati adatlappal együtt igényelhető. A pályázati díj befizetését igazoló szelvény másolatát az OFÁ-hoz beadott pályázati adatlaphoz mellékelni kell. Ellenkező esetben a pályázat nem kerül elbírálásra.
A pályázatok elbírálása: A pályázatok támogatásáról szakértők véleménye alapján az OFA Kuratóriuma dönt. Az OFA Közalapítványi Irodája a Kuratórium döntését - indoklás nélkül - írásban közli a pályázóval. A döntés végleges, vele szemben jogorvoslatnak helye nincs. Elutasítás esetén a pályázati díj nem kerül kifizetésre. Az OFA Kuratóriuma a támogatás felhasználásáról szerződést köt a támogatottal. A szerződéskötés várható ideje a benyújtást követően 10-12 hét. Amennyiben a szerződés aláírására, a támogatott fél hibájából, az értesítéstől számított 60 napon belül nem kerül sor, a kuratóriumi döntés érvényét ve-szíti és a támogatás visszavonásra kerül. Az OFA a támogatott szervezetek nevét, valamint a támogatás mértékét nyilvánosságra hozza. A pályázati adatlap: A pályázatot kizárólag az OFA által rendszeresített, a támogatási programnak megfelelő adatlapon lehet benyújtani. A pályázati adatlapot az abban foglaltak szerint, hiánytalanul és pontosan kell kitölteni. A hiányosan vagy rosszul kitöltött, illetve a kötelezően előírt mellékletek bármelyikét nélkülöző pályázat nem kerül érdemi elbírálásra. Hiánypótlás nem lehetséges. A pályázati adatlapot, a támogatási program azonosítójára hivatkozva (NP-K/99.), postai úton vagy telefonon (06-1-388-1270/102, Haraszti Tamás) igényelhetik vagy személyesen, szintén Haraszti Tamástól vehetik át a pályázók (1037 Budapest, III. Bokor u. 9-11.). De floppyra másolva is elvihetők (Word for Windows 6.0), illetve az OFA www.ofa.mgx.hu honlapjáról letölthetők. Budapest, 1999. május
OFA Kuratóriuma Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 7-8. szám * 1999. július-augusztus Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |