| ||
A jól működő településértSzéleskörű szakmai érdeklődés kísérte május végén a Budapesti Vásárközpontban negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi településfejlesztési szakkiállítást, a Kommunálexpot. A rendezők igazoltnak látták, hogy az eseménnyel párhuzamosan megszervezték az első nemzetközi tisztítástechnikai és -technológiai szakkiállítást, a Cleanexpot is. A két eseményre - a Hungexpo Rt. előzetes adatai szerint - közel 3 ezer szakmai látogató volt kíváncsi. ,,A jól működő településért" alapgondolat jegyében összehívott Kommunálexpon a piaci igényeket teljes körűen kielégítő, a környezetvédelmi szempontoknak is megfelelő technológiát, műszaki megoldásokat láthattak az idelátogató önkormányzati vezetők és szakemberek. A 111 kiállí-tó cég ötletesnél ötletesebb módszereket, berendezéseket, gépeket vonultatott fel. A szakkiállítás témája idén kibővült a kegyeleti szolgáltatásokkal. Az önkormányzati vezetők a szakkiállításokhoz kapcsolódó konferenciákon megállapították: a legtöbb területen hiányzó feltétel a pénz. Egyetértettek abban is, hogy minden településen fontos feladat a környezetvédelem minél teljesebb megvalósítása. A legkorszerűbb megoldások alkalmazásának azonban itt is gátat szab a források szűkössége. Az önkormányzati munka legnehezebben megszervezhető részével, a kegyeleti szolgáltatással kapcsolatban megállapították: szükség van a kegyeleti szakma etikai- és költségkódexének megalkotására, a szakma öntisztulását segítő saját szervezetének erősítésére. Az önkormányzatokat érintő témákról tartott szakmai megbeszéléseken hozzávetőlegesen fele-fele arányban vettek részt a szakmák, az államigazgatás képviselői és a települési önkormányzatok vezetői. A rendezők sajnálattal tapasztalták, hogy a meghívott 3200 önkormányzatnak csak mintegy 8-10 százaléka érezte, hogy a rendezvény nekik és értük van elsősorban. ,,Ahol a tiszta üzlet beindul" - hirdette a Cleanexpo jelmondata. Minden túlzás nélkül állítható, hogy ez a rendezvény volt a takarítási, azaz a tisztítástechnológiai cégek érettségi vizsgája. A 92 kiállító bebizonyította, hogy ez a szakma ,,felnőtté vált", szakkiállításának helye van - akár évenkénti gyakorisággal - a rangos rendezvények sorában. A kiállítás talán leglátványosabb része a zárónapon megtartott ablaktisztító verseny volt, amelyet Gulyás Zoltán azzal nyert meg, hogy 3 négyzetméter ablakfelületet 26 másodperc alatt tisztított meg tökéletesen.
N. E. Tartalomjegyzék * kilencedik évfolyam, 7-8. szám * 1999. július-augusztus Ezt az oldalt a Hungary.Network tartja fenn. |